Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Takács Zoltán hanoi emlékei

A nagy hagyományokkal rendelkező teremlabdarúgó-torna, a Kék Mókus-kupa döntőjét december 29-én az újszegedi sportcsarnokban vívják. A finálé napjának különleges csemegéje lesz a Szeged öregfiúk mérkőzése a Médiaválogatott ellen.
Ha Takács Zoltán (képünkön) fejére pontosan érkezett a labda, akkor bizony általában az ellenfél mehetett közepet kezdeni. A kiváló rugókkal és pontos fejesekkel megáldott támadónak jó alapja volt, hiszen a Ferencvárosban végigjárva a ranglétrát jutott el az első osztályig.

– Baján nevelkedtem, aztán a középiskolát már Budapesten és a Fradiban kezdtem. Láng Károly és id. Albert Flórián volt az edzőm a zöld-fehér évek alatt, sőt Novák Dezső ekkori trénerkedése idején 18 évesen ültem a felnőttcsapat kispadján is. Aztán később Bánki Józsit a Ganz-Mávaghoz, engem pedig Budafokra adtak kölcsön, majd mindketten visszatértünk: Bánki a Fradihoz, én pedig Bajára. Következett a katonaság Mezőtúron, a H. Szabó Lajos SE-ben, és életem egyik legnagyobb fociélménye: a baráti hadseregek tornája Vietnamban 1984-ben. Akkor azért nem sokan jutottak el az ázsiai országba, ahol a tizenhat csapat tornáját megnyertük Hanoiban 55 ezer néző előtt. A rivális a szovjet együttes volt, velem együtt szerepelt a magyar csapatban többek között Bognár Gyuri, Bánki, a zalaegerszegi Pecsics, a pécsi Kónya, illetve a Vasas kapusa, Gróf Attila – emlékezett vissza Takács Zoltán.

A siker hatására nem is maradtak el az ajánlatok, így a támadót megkereste az NB I-es Békéscsaba. Igen veretes volt a riválisok névsora a csatárposzton: Kurucz, Szekeres, Kanyári. Takács a második évben Csank Jánosnál már több szerepet kapott, ám jött egy bokaszalagszakadás, és nyolc hónap kihagyás. Békéscsaba után Komlóra költözött a csatár, ahol a stabil háttérrel és a jó csapattal három esztendőt töltött el. Aztán elérkezett 1990 és a Szegedre igazolás.

– A győri Rába ETO és a szegedi ajánlat közül az utóbbit választottam elsősorban a bátyám, Józsi hatására, de az is számított, hogy így közelebb voltam szülővárosomhoz. Annyira jól sikerült a döntés, hogy le is telepedtünk a családdal a Tisza partján. A háromból egy év volt az NB I-ben, kettő pedig a második vonalban, majd idegenlégiós lettem.

A svájci negyedosztályban jól sikerült a bemutatkozás, hiszen három góllal nyitottam. A harmadik szezon előtt aztán elszakadt a keresztszalagom, így hazaköltöztünk – mesélt Takács.
Az 52 NB I-es meccs – ezalatt 14 gól –, majd a közel 250 NB II-es találkozó után Takács dolgozott játékos-edzőként az SZVSE-nél, Algyőn, utóbbi helyen szépen lassan visszavett a játékból, majd már csak trénerként Deszk és most Makó.

– Ambiciózus vagyok, és büszkeséggel tölt el, hogy a megye első számú csapatának az edzője lehetek. Nagy kihívás, komoly feladat, de ezeket szeretem. Ami pedig a kispályát illeti: nem szerepelek rendszeresen semmilyen tornán, hiszen így is kitölti a mindennapjaimat a foci. Inkább szeretek baráti társasággal játszani, hogy tényleg a labdarúgás szeretete, szépsége, a könnyedség domináljon. Ezt ígérhetem december 29-ére is, az a találkozó is erről szól majd – tette hozzá Takács.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évbúcsúztató a bajnok ellen

Ma este hat órakor Pécsett lép pályára a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata. Tovább olvasom