Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Talma várja a ''hazai'' nagydíjat

Talmácsi Gábor tíz futam után az összetett pontverseny élén áll a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájában. A két futam közti pihenését töltő Talma már alig várja, hogy újra harcba szállhasson a vb-pontokért.
– Az eddigi szereplésére nem lehet panasz. Erre számított?
– Az idény előtt nem gondoltam volna, hogy a világbajnoki összetett éléről várom majd a brnói futamot – kezdte a beszélgetést a magyar motoros. – Ez eddig nagyszerű szezon számomra, bízom benne, hogy sikerül a hátralévő hét versenyen is ilyen ütemben gyűjtenem a pontokat. Messze még a világbajnokság vége, és technikai sport lévén bármi előfordulhat. Meglátjuk, ki örül majd az utolsó, valenciai nagydíj végén.

– A következő versenyt augusztus 19-én rendezik. Mivel tölti a szabadidejét?

– Megpróbálok kikapcsolódni, szívesen töltöm az időmet a barátaimmal a Balaton partján. Az öcsémmel, Gergővel jet-skizni járunk egy dunai holtágra, ebben is folyamatosan versengünk egymással. Persze a motorozás sem marad ki, amikor lehetőségem adódik rá, teszek néhány kört a Hungaroringen. Vannak meghívásaim is, legutóbb például egy hídavatáson száguldottam kétszáznyolcvannal.

– Hogyan viselik a családtagok és a barátok az állandó távollétét?

– Megszokták már, hiszen hetedik éve szerepelek a világbajnokságon. Természetesen ők is követik a versenysorozatot, így mindenki tudja, mikor vagyok éppen itthon. Ilyenkor próbálok mindenkire időt szakítani. A barátnőm jó pár évvel ezelőtt így ismert meg, tisztában van azzal, hogy keveset tudunk együtt lenni, de büszke rám, és szurkol. Telefonon és interneten pedig külföldről is tartom a kapcsolatot a családdal, annál is inkább, mivel édesapám tanácsaira mindig szükségem van. Néha a szüleim és a barátaim is eljönnek a versenyekre.

– Ilyenkor is tartja a kapcsolatot a versenytársakkal, szerelőkkel?

– A szerelőimmel szoktam telefonon beszélni, és a csapatvezetőkkel is váltok néhány mondatot. A csapattársakkal csak a futamok során szoktam találkozni, de ilyenkor is csak a versenyzésről beszélgetünk. Vetélytársak vagyunk, jól van ez így, szerintem rosszabb lenne, ha a barátaim ellen kellene küzdenem a pályán. Vannak versenyzők, például Kallio vagy Pasini, akikkel baráti a viszonyom, de a versenyhétvégék során mindenki a legjobb eredmény elérésével foglalkozik. Menedzseremmel, Stefano Favaróval pedig napi kapcsolatban vagyok, mostanában egy kis fallabdával próbáljuk megőrizni a kondíciónkat.

– Brnóba rengeteg honfitársa elkíséri majd. Várja már a versenyt?

– Természetesen, és szeretnék bizonyítani annak a várhatóan negyvenezer magyarnak, aki eljön majd Csehországba a nagydíjra. A brnói pálya igazgatója szerint lehet, hogy több lesz a magyar, mint a cseh, szóval szinte „hazai pályán" motorozhatok majd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fürész Emőke és a sárvári tó

Fürész Emőke, a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapatának játékosa a hét eleje óta a… Tovább olvasom