Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Talmácsi visszatért a dobogóra

A gyorsaságimotoros-világbajnokság Kínai Nagydíján, Sanghajban a 125 köbcentiméteres kategória címvédője, Talmácsi Gábor dobogóra állhatott, harmadik helyével pedig felzárkózott az élmezőnyhöz.
Kína a csodák csodája. Eddig nem tudtam, hogy Óz birodalma az ázsiai országban van, de mostanra egyre biztosabb vagyok benne, hogy a sárga köves út ide vezet. Megtörtént ugyanis, hogy csodák csodájára egy fotósokat szállító autó sofőrjének sikerült eltévedni a versenypálya szervizútján. Mindezt a nagydíj harmadik versenynapján, szóval az előző két napon nem sikerült memorizálnia a nem túl bonyolult útvonalat. Az autóban ülve azon tűnődtem, vajon kijutunk-e a pályáról valaha, a sofőr is tanácstalan volt ez ügyben. Természetesen kommunikálni nem tudtunk egymással, mert a kínaiak úgy vannak vele, másfél milliárd embert megértenek, a többiekkel pedig nem akarnak beszélgetni. Fél órát töltöttünk az egyirányú(!) „labirintusban", majd inkább kiszálltam és gyalog mentem vissza.

Vasárnap reggelre megváltoztak a körülmények a sanghaji versenypályán, az addigi napsütés esőre cserélődött. Talmácsi Gábor általában jól motorozik esős körülmények között, és ezt a reggeli bemelegítő edzésen is bizonyította, hiszen nyolc tizeddel gyorsabb volt társainál.

Talmácsi (középen) kínában végre önfeledten pezsgőzhetett. DM/DV-fotó
Talmácsi (középen) kínában végre önfeledten pezsgőzhetett.
DM/DV-fotó

A versenyen is esett az eső, Talmácsi jól rajtolt, nagy csatát vívott az élen álló Iannonéval. A vezető bolyhoz tartozott még a pole pozícióból rajtoló Smith is. Iannone gyors volt, Talma egy kicsit lemaradt tőle, majd megérkezett a világbajnok nyakára az esőmenő francia Di Meglio is. Talmácsi lassult, és a harmadik helyen motorozott, majd az utolsó kanyarban megpróbálta még legyűrni Di Megliót, de nem sikerült. Végre újra a dobogóra állhatott a nagyon boldog Talmácsi Gábor, aki összetettben is felzárkózott az élbolyhoz. Talma hátránya huszonkilenc pont a lista élén álló Corsihoz képest, a magyar klasszis az eddig megszerzett 30 pontjával a nyolcadik.

– Nagyon örülök a harmadik helynek, végre megtört a jég, és újra a pódiumon állhattam. Mostantól minden versenyen át szeretném élni ezt az érzést, de ezért nagyon meg kell dolgoznom. A verseny felénél elkezdett melegedni a vizem, és féltem, hogy megragad a motor. Imádkoztam, hogy bírja ki a végéig, s szerencsére így történt. Nagyon kellett ez a siker nekem és a csapatomnak is. Motiváltan készülhetünk a francia nagydíjra – zárta az értékelést Talmácsi Gábor.

Két hét múlva a híres Le Mans-i aszfalcsíkon folytatódik a világbajnokság.

Eredmények

Kínai Nagydíj, Sanghaj, 125 kcm: 1. Iannone (olasz, Aprilia) 46:02.275 perc, 2. Di Meglio (francia, Derbi) 3.355 mp hátrány, 3. Talmácsi Gábor (Aprilia) 3.451 mp h. 4. Espargado (spanyol, Derbi) 14.028 mp h., 5. Bradl (német, Aprilia) 23.853 mp h., 6. Olive (spanyol, Derbi) 31.962 mp h. A vb állása: 1. Corsi (olasz, Aprilia) 59, 2. Terol (spanyol, Aprilia) 50, 3. Olive 50, 8. Talmácsi 30 ponttal. További győztesek, 250 kcm: Kallio (finn), az állás: Kallio 82, 2. Pasini (olasz) 61, 3. Barbera (spanyol) 49 pont. MotoGp: Rossi (olas), az állás: 1. Pedrosa (spanyol) 81, 2. Lorenzo (spanyol, Yamaha) 74, 3. Rossi 72 pont.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfáradt a kezdőhetes

A Domino-Honvéd elleni elődöntő harmadik meccsét, így a párharcot is elvesztette a Hungerit MetalCom… Tovább olvasom