Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Talpai: Semmit sem bánok

Tíz éven keresztül irányította a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetséget Talpai János (63). A három héttel ezelőtti (február 15.) éves taggyűlésen azonban veszített, az elnöki tisztséget kihívója, Bakai Csaba szerezte meg. A régi elnökkel – aki 1975 és 2006 között Tiszasziget, majd Újszentiván polgármestere volt – történt beszélgetésből az is kiderül, a nyárig még biztosan nem vonul ki a labdarúgás világából.
– Milyen volt a február 15-i éjszakája?
– Nem volt vele különösebb gond, de azt sose gondoltam volna, hogy a labdarúgásban 50 millió forintos ígérvénnyel, káoszteremtéssel egyszerűen puccsot lehet csinálni. És olyan emberek kerülhetnek elő, akiket eddig nem láttunk a futballban. Nem tudom, ki tiltotta őket attól, hogy a megyei labdarúgó-szövetség körül tevékenykedjenek. Négy évvel ezelőtt a Süd Allgemeine Zeitung felkérte Esterházy Pétert, hogy írjon könyvet a 2006-os vb-ről. A könyvnek az volt a címe: Én és a foci. Egy évre rá, amikor megkérdezték a Kossuth-díjas írótól, hogy miért éppen rá esett a németek választása, azt felelte: „a labdarúgáshoz és a politikához mindenki ért, vagy nem, de ez később, olykor későn derül ki..."

– Kihívója, Bakai Csaba 31 szavazatott kapott a küldöttektől, míg ön csak 12-t. Elég tetemes a különbség. Mit rontott el?
– Mivel a szakmában bíztam, nem jártam végig a településeket. Elképzelhető, hogy hibáztam, úgy fest, el kellett volna menni agitálni, meggyőzni az embereket. De semmit sem bánok, ma is mindent ugyanúgy csinálnék.

Talpai Jánost az MLSZ is kitüntette munkásságáért. Fotó: Karnok Csaba
Talpai Jánost az MLSZ is kitüntette munkásságáért.
Fotó: Karnok Csaba

– Amennyiben legyőzője, Bakai Csaba felkérné, hogy igényt tartana a segítségére, mit mondana?
– Eléggé abszurd a felvetés... Nem valószínű, hogy tudnánk együtt dolgozni, az agyunk nem azonos hullámhosszon működik. Egészen másokat gondolok a sportról, nálam kizárólag a tudás érvényesül.

– Mire a legbüszkébb tízéves regnálása alatt?
– Hirtelen az jut eszembe, hogy névadó szponzort találtunk a megyei bajnokságok mellé, hogy miután kezdett eltűnni a Bozsik-program, rendbe tettük az utánpótlást, megalakítottuk a gyereklabdarúgást, 860 iskola lépett be a rendszerbe, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy területi képviseletet hoztunk létre.

– Nyugdíjasként hogyan tovább? Végleg kivonul a labdarúgásból?
– Fél évig még biztosan nem. Az amatőr ligának vagyok az alelnöke, és az ellenőri gárdának a tagja. Ne vegye senki nagyképűségnek, de azt gondolom, az egyik legjobb ellenőr vagyok, az MLSZ-től kapott kitüntetésemnek is ez volt az egyik apropója.

– Mi lesz nyártól?
– Még nem tudom. Függ majd a közegtől is, sok múlik az új elnökön, az elnökségtől. Egyelőre azt érzékelem, hogy szívesen bíznak rám feladatokat. Most például azt, hogy dolgozzam ki a kollégákkal az amatőr labdarúgás programját. Izgalmas, szép feladat.

Olvasóink írták

  • 9. jtozso 2010. március 13. 14:45
    „Beszélhet ez a Talpai senki a megyei fociról,meg a jótetteiről,semmi nem igaz belőle-csak a pénzért csinálja,csinálta.
    Ma is a Videoton-Pápa NBI-s mérkőzés szövetségi ellenőre(remélem nem sokáig),nem kevés pénzért.”
  • 8. senior 2010. március 08. 20:24
    „a kövér ellenőr sajna nem tett sömmit a fociért a megyében,
    csak zsíros ellenőri állást nyalt ki magának az mlsz-ben.
    frankón onnan is visssza kéne híni oszt ennyi.
    a kormányos csávó meg dettó.
    lesz foci utánuk, az újakok mögcsinálják ,üstölést,
    hajrá bakaiék veletök vagyunk!!!!
    focit akarrunk!”
  • 7. Indian 2010. március 08. 19:45
    „Bakai hétvégén részt vett a makói műfüves pálya átadásán.Nem tudom Talpai valaha volt-e az Erdei Ferenc téren...”
  • 6. tintásbarns 2010. március 08. 19:21
    „Nem is kell Jancsikám csak egyenesen ezen az utón meghozza a munkádnak gyümölcsét . Erőt egészséget kívánok neked és sport társaidnak.”
  • 5. ruslan 2010. március 08. 13:49
    „Szánalmas ember!
    Ez a cikk hűen tükrözi az embert aki vezető volt, és veszíteni sem tud...
    A kitüntetés bohózat, a Kistelekinek adott három puszik viszonzása.

    Bozsik program, és NUPI nem az ő találmánya, a megyei utánpótlást egyáltalán nem tették rendbe, a szabályokat következetlenül módosították.

    A 31-12 nem azt mutatja, h agitálni kellett volna, hanem azt amit Horn Gábor mondott Gyurcsányról a EP választás után... " nem Ferikém, ez nem azt jelenti,...hanem azt, h az emberek azt mondják, h húzz a fenébe..."

    Hogy mi lesz nyártól?! Semmi. Jön az új MLSZ vezetés, és megy a levesbe...”
  • 4. ultra 2010. március 08. 12:58
    „Szánalmas az egész cikk!
    10 évet volt a CSLSZ élén és semmi de tényleg semmi felőrelépés nem történt!
    Pályák szüntek meg, csapatok mentek tönkre, léptek vissza, utánpótlásról ne is beszéljünk... ehhez nekik is közük volt, vagy kellett volna, hogy legyen!

    Reméljük az új vezetés elszámoltatja Talpai és Kormányos elvtársakat!”
  • 3. jtozso 2010. március 08. 09:02
    „Szegény Talpai!
    Még mindig nem tért napirendre a bukása után,pedig el sem kellett volna kezdenie.
    A Bozsik programról,annyit:sokan jó fizetést kaptak a semmittevésért,pld.30 000/hónap,a területi képviselőről(Lóczi Úr) meg annyit,hogy a megjelenéséért százezres nagyságrendű "tiszteletdíjat",azért,hogy megszámolja,hogy az adott időben a 30 000-res társai hány gyereket tudtak éppen összecsődíteni.
    Talpai Úr! Mondja már el,hogy hogy lehet valaki a legjobb ellenőr?
    Mert ugye a versenykiírásban foglaltakat mindenkinek kötelessége betartani,vagy ezeket még egyszer ellenőrizni kell jó pénzért?
    Szánalmas az öndicsérete,hiszen tudatában kellene lenni,hogy a kitüntetések odaítélése hogyan történik.
    Remélem Kormányos dinasztiának is vége az uralmának,már épp ideje mert örökölték egymástól,nem pedig a hozzáértés és a felkészülés( a szakmai tudásról és végzettségről nem is beszélve)volt az elsődleges.”
  • 2. Schwarczblauer 2010. március 08. 07:43
    „ez a cikk annyira szánalmas, hogy már fáj...”
  • 1. senior 2010. március 08. 04:22
    „ah szegény talpa(i) más rugóra jár az agyuk!
    mennyiért is ellenőrködik per hét az önzetlen labdarúgást szerető filantrop?
    100-ezer benzinpénz a főtitkárnak havonta !fel sem tételezem,hogy nem a labdarúgásból éltek.
    "mi nagyon szeressük a focit "(((:”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teke: siker Szolnokon is

A Szolnokon aratott 5:3-as siker után továbbra is a Szegedi TE vezeti a férfi teke Szuperliga… Tovább olvasom