Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Tatai Péter: Bravó, védelem!

Szeged - Szombaton és vasárnap Pécsett rendezik meg a férfi kézilabda magyar kupa négyes döntőjét. A Pick Szeged együttese az elődöntőben az NB I/B-s Balassagyarmattal mérkőzik. A Skaliczki-legényeket a tegnap délelőtti tréningen lestük meg.
„Toni, egy verset szeretnénk hallani horvátul, ha már a költészet napja van, akkor kezdődjön így az edzés!" – szólt Skaliczki László mesteredző Antonio Pribanichoz, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának játékosához.

Vers nem lett – nekünk azért néhány sort mondott –, de egymás közötti futball igen. A 30 perces meccsen szikrázott a pálya, olyan iram volt, amelyet a három néző – a tudósító, a mesteredző és a masszőr, Süli László – végig élvezett. Jobb volt, mint egy Eger–Paks NB I-es bajnoki, és csak 44 nézővel volt kevesebb, mint az első osztályú futballmeccsen. Larholm passzát Tatai váltotta gólra, így az öregek (Mikler – Czina, Zubai – Larholm – Vadkerti, Tatai) szereztek vezetést. Hiába játszott fölényben – sokak elmondása szerint a „tinik" szökőévenként szoktak nyerni, a szerdai derbin Miklerék 8–0-ra diadalmaskodtak – az „öregcsapat", Kekezovics „drogbás" gólja – jó ég (!), ezt látni kellett volna –, majd Balogh Zsolt passza után Prodanovics belsőzése a hosszú kapufánál – ezt tanítja a médiaválogatott mestere, Mádi József is – a fiatalok (Lasica – Buday, Pribanic – Balogh – Kekezovics, Prodanovics) sikerét hozta. A gól után Porobic Haris játékvezető lefújta a meccset. Micsoda ünneplés volt a fiatalok oldalán!

Tatai Péter: Bravó, védelem! Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Bizony ám, ünneplés. Egyre többet beszél erről mindenki. 2006-ban a pécsi mk-döntőben nyert a Veszprém ellen a Pick Szeged (32–20). Kellemes emlékei vannak a Tisza-parti híveknek a Baranya megyei székhelyről. A csapat visszatér, szombaton 16 órakor az NB I/B-s Balassagyarmat ellen csatázik a döntőbe jutásért a Skaliczki-csapat. „Mindenkinek szerepet szánok szombaton is, szokják a környezetet, a légkört!" – számolt be a „kiscsapat" elleni elődöntőbeli meccsről az elmúlt 50 év legjobb szegedi edzője.
A futball, a labdás bemelegítés után jött a taktikai edzés. „Nem! Nem! Ez nem fér bele!" – szólt az utasítás a trénertől. Nem kérdés, a Pick már a Veszprémre készül.

A címvédő az elődöntőben a Csurgói KK-val mérkőzik, így a papírforma Pick–MKB döntőt ígér, amelyet vasárnap 12.35-kor rendeznek.

Pörögtek a fiúk. Egyedül Nagy Norbert betegeskedik, a többiek rendben, Fero Sulc is rendesen bombázott, a szegedi gólvágó teljesen felépült, aminek minden Pick-drukker örül.

A nagy iramban igencsak gyűrték egymást a fiúk, egy kiváló védekezés után Tatai Péter csak ennyit mondott: „Bravó, védelem!" Erre mondják, ha már a „mi Petink", azaz Tatus is dicsér, akkor nem lehet gond, sőt, ez mindenképpen biztató.

Olvasóink írták

  • 3. sikan 2013. április 12. 22:49
    „Utolsó mondat helyesen: Nem az első hasonló hibája ez S. R.-nek, jobban a körmére nézhetnének!”
  • 2. sikan 2013. április 12. 22:46
    „A szerző által össze-vissza zagyvált eredmény (Tatai révén az "öregek" szereztek gólt, de a "fiatalok" nyertek mégis 8-0-ra) az újságírás szégyene! Meg kellene nézni a cikket, mielőtt nyilvánosságra hozzák (a nyomtatott változatban is ez a badarság szerepel!). Mindezek után a cikkért járó díjat nem illik felvenni! Nem az első hasonló hibája ez S. N.-nek, jobban a körmére nézhetnének!”
  • 1. TUTI 2013. április 12. 21:31
    „Kell egy jó TATA! Az alap! :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombat esti rangadó - a hétvégi megyei futballprogram

A megyei labdarúgó-bajnokságok a hétvégén folytatódnak, az első osztály 22. fordulójában pedig szombat este 7 órától városi rangadót rendeznek. Tovább olvasom