Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Tatai Péter sohasem lesz teljesen elégedett

Az üres délutánokat a családjával tölti, és bár csapata kapta átlagban a legkevesebb gólt a bajnokságban, sosem lesz teljesen elégedett a védekezéssel. Tatai Péter, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott kapusa magabiztos győzelmet vár a szombaton 18 órakor kezdődő, Gyöngyös elleni hazai bajnokin.
A Csurgó elleni, múlt szombati 32–20-as siker után egy héttel, szombaton 18 órától játssza következő bajnokiját a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Mivel az EHF-kupában kiemelt az együttes, egyelőre a nemzetközi porondon nincsenek feladatai, így a játékosoknak is több pihenő jut a meccsek között. Ezt igyekszik kihasználni Tatai Péter, a szegediek 30 éves, válogatott kapusa is.

– Kicsit furcsa, hogy ennyi idő telik el két mérkőzés között, nem ehhez voltunk szokva az utóbbi években. Mivel előre megkapjuk az edzések menetrendjét, könnyű tervezni az üres délutánokra. Mi általában családilag szervezünk programokat, szerdán például a kislányomat kísértem el Szőregre, ahol lovagolni tanul. Az órái általában az én edzéseimmel esnek egybe, most viszont volt rá időm, hogy megnézzem, hogy halad. Örömmel láttam, hogy milyen ügyes már a lovon – árulta el Tatai.

Szerdán írtuk meg azt a statisztikát, amely a Pick védekezésére vonatkozik. Ebből kiderült, hogy a csapat átlagban mindössze 21 gólt kap meccsenként, amellyel a legjobb a hazai pontvadászatban. Ez Tatai számára különösen előnyös, hiszen a lelátóról látni, a csupa szív játékos minden kapott gólt tragédiaként él meg a pályán.

Tatai Péter (12) mindig a maximumra törekszik, de annak is örül, hogy csapata kapja a legkevesebb gólt a bajnokságban. Fotó: Schmidt Andrea
Tatai Péter (12) mindig a maximumra törekszik, de annak is örül, hogy csapata kapja a legkevesebb gólt a bajnokságban.
Fotó: Schmidt Andrea

– Mikler Rolival mindig azt érezzük, hogy lehetne jobb is, tehát nincs olyan meccs, amely után ne kerülne szóba, hogy kaptunk elkerülhető gólokat. Ezzel nincs baj, nem hinném, hogy valaha is száz százalékig elégedettek leszünk a védekezéssel. Annak persze örülök, hogy a miénk a legjobb statisztika, jó lenne, ha ez így is maradna – fogalmazott. A kapus hozzátette, a spanyol Juan Carlos Pastor vezetőedző érkezésével bevezetett új védekezés nekik kevesebb feladatot adott, mint a mezőnyjátékosoknak, persze így is volt olyan, amelyhez alkalmazkodniuk kellett.

– Bár még mindig van hová fejlődni, az látható, hogy sokkal jobban játszunk, mint a szezon elején. Azért edzünk, hogy az október 26-i, Veszprém elleni meccsre csúcsformában legyünk. Ezen az úton egy állomás a szombati, 18 órakor kezdődő Gyöngyös elleni hazai bajnoki, ahol ugyanazt szeretnénk, amit eddig: jó védekezés mellett magabiztosan nyerni – tette hozzá Tatai Péter.

Olvasóink írták

  • 1. Bábkacsa 2013. október 11. 21:49
    „Idegbeteg!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szerb élvonalban indul a Tisza Volán jégkorongcsapata

A Tisza Volán-Szegedi Vízmű felnőtt férfi jégkorongcsapata a most következő idényben a szerb… Tovább olvasom