Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Taylor&Nash: Lakóék a csúcsra értek

A komoly hagyományokra visszatekintő szegedi vízilabda még nem ünnepelhetett utánpótlásban I. osztályú bajnoki elsőséget. Mostanáig. A Taylor&Nash Universitas Szeged 15 évesekből álló leánygyermek pólócsapata aranyérmes lett!
– Alaposan túlteljesítette az elvárásokat a csapat – mondta boldogan a bajnoki aranyérmes Taylor&Nash Universitas Szeged leánygyermek pólócsapatának trénere, Lakó Gábor, aki a magyar válogatottnál az U18 éveseket irányítja. – Először abszolút nem gondolkodtunk helyezésben, azt mondtuk, játszunk egy jót, aztán lesz, ami lesz. Később azért kezdett megjönni az étvágyunk, szerettünk volna érmet szerezni, a végén pedig már egyértelműen az arany lebegett a szemünk előtt.

Különösen azért számít nagy eredménynek a bajnoki cím, mert a csapat közel felével csak a meccseken találkozott az együttes szegedi része.

– Budapestről öt, Nagykanizsáról és Százhalombattáról pedig egy-egy lány csatlakozott hozzánk – árulta el a sikerkovács szakember. – Közös gyakorlásokról nem beszélhetünk, a hátrányt játékosaim a taktika maximális betartásával, fegyelemmel és persze remek egyéni kvalitással ellensúlyozták.

Aranyérmes csapat.  Lakó Gábor tanítványai megérdemelték a bajnoki elsőséget.   Fotó: DM/DV
Aranyérmes csapat. Lakó Gábor tanítványai megérdemelték a bajnoki elsőséget.
Fotó: DM/DV

A bajnokságban nyolc csapat vett részt, a két négyes csoportból az első két-két helyezett jutott az 1–4. helyért zajló rájátszásba, amelyben mindenki kétszer játszott a többiekkel.

Bajnokok

Az aranyérmet nyert gárda névsora: Balogh Emília, Czégény Anna, Czindrich Vivien, Farkas Petra, Gábor Kincső, Havlik Eszter, Izsó Dorka, Klement Kata, Lázár Fanni, Lukács Luca, Mchunu Hlengiwe, Mucsy Anna Mandula, Ritz Anna, Scherer Vanda, Szmodics Viktória, Ványi Fanni, Veres Zsófia, Vidovics Kata. Edző: Lakó Gábor.

– Akkor kezdtem hinni a sikerünkben, amikor Szegeden káprázatos játékkal 20–8-ra elvertük a Dunaújvárost – folytatta az edző. – A mindent eldöntő utolsó kört legnagyobb riválisunk otthonában vívtuk, a lányok tudták, ha legyőzik a Szentest és a Honvédot, az ő nyakukba kerül az arany. Sikerült! A Kurca-partiak ellen az utolsó negyedet 5–1-re nyerve győztünk 12–9-re. A Honvédot 14–11-re vertük, de sok időm nem maradt végiggondolni a történteket, mert megragadtak a lányok, és már dobtak is bele a vízbe. Edzőként eddig ez a mostani a legnagyobb eredményem, 2002-ben a Szeged 1987-es születésű fiúcsapatával nyertünk OB I-es bronzot, illetve ugyanezekkel a srácokkal egy évvel korábban lettünk vidékbajnokok.

A végeredmény


1. Szeged 6 4 1 1 78 – 62 13
2. Dunaújváros 6 4 1 1 88 – 85 13
3. Szentes 6 2 2 2 77 – 74 8
4. Honvéd 6 – – 6 59 – 81 0
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyehármas meccsek ma 17 órától

A Csongrád megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban ma 17 órától négy meccset rendeznek –… Tovább olvasom