Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Taylor&Nash: már nem mostohagyerekek

Megyei utánpótlás-egyesületeket bemutató sorozatunkban ezúttal a Taylor&Nash Universitas Szegeddel foglalkozunk. A Lakó Gábor irányította ötvenfős keret sokra hivatott társaság.
Hosszú utat tett meg a szegedi női vízilabda, míg bekerült az országos vérkeringésbe. Körülbelül még csak tíz éve létezik a városban női póló, a hatalmas lemaradás mostanra viszont jócskán leredukálódott.

A SZUE-ban kezdődött el a képzés, de mivel mostohagyerekként kezelték a gyengébb nem képviselőit, sokáig még a normális edzéslehetőség sem volt megoldva. Olyan időszak is akadt, amikor a Partfürdő egyik medencéjében dobálták a labdát a lányok. Szerencsére ez már a múlt, a klub felnőtt csapata immár második esztendeje az élvonalban ér el egyre jobb, szebb eredményeket, és immár az utánpótlás-nevelésre lehetnek büszkék.

– 2010 szeptembere óta a Napfényfürdő Aquapolisban, a régi SZUE-ban kifogástalan körülmények között gyakorolhatunk – mondta a Taylor&Nash Universitas Szeged utánpótlásáért felelős vezető, Lakó Gábor, aki három korosztály szakmai munkáját is irányítja. – A klub kötelékébe 50 fiatal tartozik, a legkisebbeket Gergely Andrea tanítja meg úszni, tőle kerülnek hozzám a lányok. Azon vagyunk, hogy a létszámunk megduplázódjon, ezért is várjuk a sportág iránt érdeklődő 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben születettek jelentkezését.

Lakó Gábor (hátul, balról) méltán lehet büszke tanítványaira.    Fotók: Karnok Csaba
Lakó Gábor (hátul, balról) méltán lehet büszke tanítványaira.
Fotók: Karnok Csaba

A szegediek három utánpótlás-korosztállyal vesznek részt az országos bajnokságokban. Az 1996-ban vagy annál később születettek (gyerek korosztály) bejutottak a felsőházba, az 1–6. helyek egyikéért játszhatnak, a serdülőkre (1994/95) és az ifjúságiakra az alsóházban várnak feladatok.

– Természetesen az eredményességet sem vetjük meg, de számunkra sokkal fontosabb szempont, hogy minél több játékost adjunk az első csapatba – folytatta Lakó. – Már beszélgettünk Drávucz Ritával, szeretnénk bevonni a gyerekek képzésébe. Rita igazi klasszis, az ő jelenléte, útmutatása aranyat érne a kicsiknek.

Válogatottak

A Taylor&Nash Universitas Szegedből a felnőttek mellett az utánpótlásban is szerepelnek válogatottak. A serdülőnek Lengyel Dominika és Lengyel Anett, míg az éppen a Lakó Gábor irányította U18-as gárdának az ifi Eb-bronzérmes Miklós Dóra, valamint Hulmann Fanni a tagja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád megye hét végi sportműsora

A téli szünet után ismét beindul a sportélet a megyében. Tovább olvasom