Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Tekearany – huszonöt év böjt után

Két szegedivel nyerte meg negyed évszázad után újra a női tekecsapat-világbajnokságot a magyar válogatott: Kaszás Zoltán szövetségi kapitányként, Tímár Edina pedig a legjobb átlagúként tett hozzá sokat a sikerhez.
Vidács Györgyné, Némethné Kristyán Zsuzsanna, Kovácsné Kiss Erika, Kovácsné Grampsch Ágota, Lőrinczné Naschitz Katalin, Szenczi Judit, Hudomiet Ferencné. A magyar női tekeválogatott 1986-ban ebben az összeállításban szerezte meg a csapat-világbajnoki címet. Az ezt követő negyed évszázadban ebben a szakágban nem sikerült újra aranyérmet nyerni. A sorozat a bosznia-hercegovinai Szarajevóban megszakadt, a magyar női együttes ugyanis világbajnok lett – méghozzá két szegedi főszereplésével.

Az egyikük, Kaszás Zoltán jól ismert szakember a sportágban, hiszen a Szegedi TE férficsapatával nyert már többek között Bajnokok Ligáját és világkupát is. Ezúttal szövetségi kapitányként vezette a válogatottat.

– Akkor még egy fellépés volt, azaz a hat játékos egyetlenegyszer dobott, és azt összesítve alakult ki a végeredmény – emlékezett vissza Kaszás, aki eddig csak kluboknál dolgozott. – Most a tíz nap alatt hét találkozó várt a lányokra. Az észtek és a dánok ellen mindenkit kipróbáltunk, hogy a feszültség oldódjon, megismerkedjenek a viszonyokkal, a pályákkal. A osztrákok elleni győzelem már középdöntőt ért, majd a csehek ellen folytattuk. Győztünk, ahogy felszabadult játékkal a horvátok ellen is. A négy között a volt világbajnok szlovénok jöttek, akiket nehézségek árán, de szintén megvertünk. A döntőben a románok ellen már a második sor után eldőlt a csata, én pedig ekkor már nyugodtan hátradőltem, hiszen tudtam: nem lehet megállítani minket. A csapat tagjai pedig sírtak. A lányok az elődöntő és a finálé között nem mertek leülni, hiszen fáradtak voltak, és féltek a lemerevedéstől. Kegyetlen, fárasztó, de hatalmas élmény volt ez a másfél hét. A csapatnak lelke volt, és ugyan a nyolc játékosból öt még nem volt vb-n, de felnőttek a feladathoz.

Kaszás Zoltán és Tímár Edina Szeged hírnevét öregbítette. Fotó: Karnok Csaba
Kaszás Zoltán és Tímár Edina Szeged hírnevét öregbítette.
Fotó: Karnok Csaba

A világ legjobb középső párosának tartja a tréner a Tímár Edina, Airizer Emese duót, amelynek szegedi tagja, Tímár a legjobb átlagú magyar tekés volt a vb-n 598 fával.

– Korábban csak az ifiválogatottban szerepeltem, az viszont nagyon régen volt, aztán abbahagytam az aktív sportolást. A felnőtteknél most kaptam először lehetőséget, és úgy érzem, éltem vele. Szerintem megérdemeltük ezt a vb-címet, hiszen nagyon akartuk a sikert, egymásért küzdöttünk, ez az összetartás pedig sokat segített rajtunk és az eredményeinken. Azt remélem, hogy ezek után még több fiatal akar megismerkedni ezzel a szép sportággal – mondta Tímár, aki Kunfehértóról a BKV Előrébe igazolt át a napokban.

Olvasóink írták

  • 1. Elendur 2011. június 20. 14:41
    „Azért a mostani VB 1. csapatnévsor is elfért vóna...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyvasárnappal zártuk a belgrádi kajak-kenu Eb-t

Hozta a formáját a magyar kajak-kenu válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon: az utóbbi négy évhez hasonlóan ezúttal is hat aranyérmet nyert a kontinensviadalon. Tovább olvasom