Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Tenisz:elődök nyomában

A teniszezők Winter-kupáját 1977 óta rendezik meg, eleinte a 16 és 18 éves fiúknak és lányoknak bonyolították le. Mostani formájában a három korcsoportnak (12, 14 és 16 évesek) 2002-től tartják.
Mától vasárnapig a hódmezővásárhelyi Hód TC a házigazdája a Winter-kupa 16 éven aluli fiúcsapatok – Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Oroszország és Olaszország 3 fős válogatottjainak részvételével – Európa-bajnoki selejtezőjének, ezzel párhuzamosan Pécsett a 14 éves lányok mérkőznek.

A kupa történetében magyar sikerekre is bukkantunk: 2008-ban nyert a 16 éven aluli fiúcsapat, míg legutóbb, 2014-ben a 14 éves lányok győztek. Magyar szempontból összesen 4 diadalt számlálhatunk.
A vásárhelyivel egy időben a 16 éves fiúknak Portugáliában, Törökországban és Franciaországban rendeznek selejtezőt, a finálét gallföldön tartják február 19. és 21. között – tudtuk meg Hernádi Gyulától, a Hód TC elnökétől.

Minden csoportból az első kettő jut tovább, erre Hódmezővásárhelyen az olaszok és az oroszok a legesélyesebbek, de bravúrral a Bardóczky Kornél által vezetett magyar együttes is továbbjuthat.

A mieink ma 10 órától Ausztria ellen kezdik meg szereplésüket a Winter-kupán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged 2011-Grosics Akadémia: Tartogatják a gólokat

Szeged 2011-Grosics Akadémia: Tartogatják a gólokat
Hasznos volt a beleki edzőtábor, amely alatt három felkészülési meccset játszott a Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es csapata. Tovább olvasom