Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Thékes István: Fiatalok, még itt vagyok!

Úszóként és labdarúgóként kezdte pályafutását, mégis teniszben lett világbajnok Thékes István, aki vasárnap tölti be 70. életévét. Lapunk korábbi újságírója, a Nemzeti Sport munkatársa mesélt családjáról: nagybátyjáról, az ismert költő Juhász Gyuláról és keresztapjáról, a zeneszerző Király-König Péterről is. A baráti viszony miatt tegeződtünk.
– Szerteágazó 70 év van mögötted, de korábbi beszélgetéseink alapján úgy hiszem, a futball a legnagyobb „szerelmed"!

– Valóban több lehetőség állt előttem, ám amikor a zongoraórán is azt figyeltem az ablakból, hogyan fociznak a többiek, eldőlt a sorsom. Úszni is jártam, majd 10 évesen vitt el édesapám egy kiválasztóra, akkor még ötszáz gyermek vett részt az ilyeneken. Végül a Szegedi Honvédban kezdtem játszani, 15 évesen már a 3 évvel idősebbek között léptem pályára, 1963-ban magyar ifjúsági válogatott lettem. Úgy szoktam fogalmazni, kitartóan udvaroltam a labdarúgás nevű hölgynek, aki le is vetkőzött, ott állt előttem, ám mivel jött egy trauma, azaz egy komoly sérülés, végül nem lett belőle beteljesülés. Ha az nincs, talán szebb pályafutást futok befutni, de a Diósgyőrnél így is NB I-es csapathoz kerültem, ahová az Aranycsapat legendás edzője, Sebes Gusztáv hívott. A mai napig szoktam azt álmodni, hogy gólt lövök a SZEAC-pályán.

– Ha valaki a híres költő, Juhász Gyula unokaöccse, illetve az ismert zeneszerző, Király-König Péter keresztfia, miért nem folytatja a családi „bizniszt"?

– Nagyapám Gyula bácsi öccse volt, testvérük, Margit pedig Király-König Péter felesége. Valóban volt előttem több példa, ám ahogy már említettem, engem a hangjegyek helyett a labda vonzott. A kötődés azonban megvolt: általános iskolásként a Gyula bácsiról elnevezett intézménybe jártam, ahol a tanév végén mindig elszavaltam egy versét, majd virágcsokorral köszöntöttem az esemény díszvendégeit – azaz a nagyapámat és a keresztanyámat. Az elmúlt évtizedekben szóban és írásban is igyekeztem megemlékezni róluk.

Thékes István (balra) lő, gól! A Színész–Újságíró rangadókon telt ház előtt játszhatott a Népstadionban. Fotó: DM
Thékes István (balra) lő, gól! A Színész–Újságíró rangadókon telt ház előtt játszhatott a Népstadionban. Fotó: DM

– A 45. évedet töltöd újságíróként a sportpályák mellett. Ki tudsz emelni néhányat a sok eseményt közül?

– 1973-ban élőben láttam Belgrádban az Ajax–Juventus labdarúgó BEK-döntőt, amit a hollandok nyertek 1–0-ra. Egy haverral beszálltunk a Trabantba, és meg sem álltunk a stadionig. Két évvel később két hónapot Torontóban, Kanadában éltem rokonoknál. Ott voltam a Maple Leafs és az akkori rivális ligában szereplő Toros összes meccsén, élőben láttam Gordie Howe és Bobby Hull játékát. Abban a bajnokságban adtak a körítésre, ami nálunk még mindig nem divat mindenhol.

– Legendás sportolókat mondhatsz és mondhattál a barátodnak.

– Sándor Csikarral akkor ismerkedtem meg, amikor a 60. születésnapján, 1988-ban interjút készítettem vele a Délmagyarba. Ettől kezdve jó kapcsolatot ápoltunk, rendszeresen beszéltünk telefonon. Éreztem rajta a nosztalgiát Szeged iránt, sokat kérdezett a városról. A másik legendás labdarúgó, a vb-ezüstérmes Zsengellér Gyula fia, Zsolt is jó barátom lett, örök emlék, amikor az újságíró-válogatott 1973 augusztusában a Zsengellér, Thékes, Zsengellér sorral állt fel Dunakeszin. Emellett szintén a SZÚR-oknak, azaz a Színész– Újságíró rangadóknak köszönhetően ismerkedtem meg a remek ökölvívókkal, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lacival és az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Kajdi Jánossal, valamint ilyeneken játszhattam a telt házas Népstadionban.

– Hitted volna, hogy futballistából egyszer teniszvilágbajnok leszel?

– Álmomban sem. Ahogyan azt sem, hogy néhány teniszkönyvben külön szócikket szentelnek nekem. 1976-ban fogtam először ütőt a kezembe, megtetszett a sportág, és azon vettem észre magam, hogy egyre többet foglalkozom vele. A mai napig rendszeresen teniszezem, pénteken például Hattyason gyakoroltunk Protity Sanyival.

Pénteken is a teniszpályán gyakorolt. Fotó: Karnok Csaba
Pénteken is a teniszpályán gyakorolt. Fotó: Karnok Csaba

– Már nyugdíjas lehetnél, ehhez képest mindig ott vagy valamelyik pálya szélén. Nem fárasztó?

– Nem. Azért amikor egyszerre három helyszínen kezdődik meccs szombaton 18 órától, és nekem mindháromról tudósítást kell adnom, azt nem egyszerű megoldani. Ebből a szempontból semmit nem változott a szegedi sportélet: évtizedekkel ezelőtt ugyanez volt a gyakorlat, csak azt nem értem, miért.

– Jól tudom, hogy a technika ördöge nem varázsolt el?

– Mobiltelefonom van, de csak azért, mert kell a munkához, egyébként azt sem használnék. A számítógépet csak a feleségem kezeli, én nem ülök oda – ha valamit meg szeretnék tudni, elmegyek a könyvtárba. Hogy miért? Amikor Dél-Magyarország legrosszabb kerékpárján elindulok teniszezni, azt látom, hogy a fiatalok beszélgetés helyett a tabletjüket nyomkodják. Nem hiszem, hogy ez a jó irány, és szeretném megóvni ettől az unokáimat is.

– Amikor nincs meccs, mivel foglalkozol?

– Az utóbbi három-négy évben egy könyvön dolgoztam, amely a napokban jelenik meg. Keresztapám, Király-König Péter életéről, munkásságáról szól. Úgy éreztem, ezzel tartozom a családnak. Van előttem még kihívás, hiszen hétfőtől a 70 éven felüliek korosztályába tartozom a teniszversenyeken. Erről jutott eszembe Juhász Gyula utolsó verseskötetének címe, amely illik rám: Fiatalok, még itt vagyok!

Labdarúgóból újságíró, majd teniszező

Thékes István 1945. január 11-én született Szegeden. Tízévesen kezdett futballozni, majd 27 éves koráig játszott a Szegedi Honvéd (1956), a KAC (1957), a SZEAC (1958–1965), az SZVSE (1966–1967), a Szolnoki MTE (1968), a Diós- győr (1969), a Bp. Spartacus (1970) és a Szegedi Dózsa (1971–1972) csapataiban, pályára lépett az ifjúsági válogatottban. 1971-ben jogászként szerzett diplomát, majd újságíróként kezdett dolgozni a Csongrád Megyei Hírlapnál. 1973-tól 1975-ig a Szegedi Egyetemnek, 1976-tól 1984-ig a Délmagyarországnak írt, 1984 óta pedig a Népsport/Nemzeti Sport munkatársa. Tavaly megkapta a Magyar Sportújságírók Szövetségének legrangosabb elismerését, az életműdíjat. 31 évesen fogott először teniszütőt a kezébe, azóta az újságírók között többszörös korosztályos világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, országos bajnoki címeket szerzett, jelenleg is játszik. Feleségével, Anikóval él, egy gyermeke van, István, és három unokája, Anna (7), Viktor (5) és Vencel (2).

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat érem Kókáról

Az Újszegedi Wadokarate Karate Klub kilencfős csapata hat érmet szerzett a Kókán megrendezett, 192 nevezéses országos bajnokságon. Tovább olvasom