Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Tiniket oktatott a Pick Szeged a Dunaferr ellen

Magabiztos, 11 gólos győzelmet aratott (38–27) a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Budapest Bank ligában a Dunaferr ellen.
„Ez jóformán az ificsapat!" – állapította meg az egyik szegedi szurkoló a Dunaferr elleni meccs előtt. Sokat nem tévedett, hiszen a tavalyi csapathoz képest az Újváros rendesen megfiatalodott, több tehetséges, ígéretes kézilabdás került a rutinosnak számító Rosta, Kemény, Nagy, Miss, Kopco mellé a csapatba.

A tinik lendülete 12 percig tartott, addig bizony remek találatokat szereztek Imre Vilmos fiai. Ezután Danijel Andjelkovics vezérletével robbantott a Tisza-parti együttes, az újvárosiak még 4–1-re vezettek, majd néhány perc múlva már a Picknél volt az előny, 8–4. Ezután volt még egy hazai holtpont, egy gólra jött fel a Dunaferr. A hajrában azonban ismét a hazaiak pillanatai következtek, a meccs egyik legszebb gólját Tomas Stranovsky szerezte, a szlovák szélső szélről, 15 méterről bombázott a kapuba három másodperccel a félidő vége előtt.

Ez a gól még jobb hangulatot teremtett a nézőtéren, ahol helyet foglalt két egykori Pick-játékos, Valentin Ghionea és Adrian Petrea is. A szegedi drukkerek nagy tapssal köszöntötték a két egykori kedvencet. A második játékrészben tovább nőtt a különbség a két csapat között, a dunaújvárosi fiatalok már csak nagy ritkán tudták átlőni a szegedi falat, ha pedig sikerült, akkor Dragan Marjanac állta útját a lövéseknek. Petar Nenadics pörgette fel a társakat, a szerb iránytó-átlövő remek gólokkal vétette észre magát, így az utolsó tíz percben a B közép többször is rászámolt a Dunaferre, hiszen tíz gól lett a különbség. A vége igazi örömjáték, magabiztos győzelem a tinikből álló Dunaferr ellen, 38–27.

Andjelkovics igazi hadvezér, a Pick egyik legjobbja volt a Dunaferr ellen. Fotó:  Karnok Csaba
Andjelkovics igazi hadvezér, a Pick egyik legjobbja volt a Dunaferr ellen.
Fotó: Karnok Csaba

Sokáig nem pihent a Pick Szeged, vasárnap az Etelka soron már tréningezett, hiszen kedden az alapszakasz zárómeccsén az MKB Veszprém otthonában lép pályára Dragan Djukics együttese.

További eredmények: Mezőkövesd–MKB Veszprém 23–29, FTC–Balatonfüred 25–24, Gyöngyös–Kecskemét 28–24, DKSE–Csurgó 39–33.
Dragan Djukics: – Az első tizenöt percet leszámítva jól játszottunk, elégedett voltam a játékosok hozzáállásával.

Pick Szeged–Dunaferr 38–27(20–14)
 Budapes Bank férfi kézilabdaliga, 21. forduló, újszegedi sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Bonifert, Oláh.
Pick Szeged: Liszkai – Stranovsky 3, Zubai Sz. 1, Herbert 1, Andjelkovics 5, Katzirz 5, Zvizej8 (1). Csere: Marjanac (kapus), Krivokapics 3, Vancsics, Oszmajics 1, Nenadics7 (2), Vadkerti 1, Lele 3 (2). Vezetőedző: Dragan Djukics.
Dunaferr: Vitáris – Miss 6 (2), Németh G. 3, Takács B. 3 (1), Kopco 1, Nagy K. 5, Morva 1. Csere: Repóth (kapus), Kemény, Rosta M. 2, Szepesi, Bali 2, Kurbely 2, Benmiloud 2. Vezetőedző: Imre Vilmos.
Kiállítások: 8, ill. 20 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 4/3.

Olvasóink írták

  • 13. Boribona 2010. március 22. 21:29
    „Xene, lásd be, jogos a kritika! A Veszprém +12-vel verte a Ferrt. Mi csak +11-gyel. Ebből is látszik, h sehol nem vagyunk! ;))))))))))))”
  • 12. Boribona 2010. március 22. 21:27
    „MG77, amint megtalálom azt a hokis rovatot, belinkelem neked ;))

    Én már lenyugodtam, nálam reggel csapta ki ez a cikk a biztosítékot.”
  • 11. xene@freemail.hu 2010. március 22. 16:07
    „Egyébként Geza, még egy dolog: a Dunaferr nemrég mérkőzött meg a Veszprémmel (nem tudom, hallottál-e róluk, de az ország egyik legjobb csapat).....::)))
    Az eredmény ez lett: Dunaferr SE - MKB Veszprém KC 22-34 (8-17)........
    Tipikusan utálom, bocsáss meg ezért, azokat akik beböffentenek valami butaságot, mielőtt tájékozódnának...
    Ja, és a Dunaferr a 12 csapatos magyar bajnokság alapszakaszának 3. helyén áll jelenleg!!! Ez azért jelent valamit....ha nem is sokat....”
  • 10. MG77 2010. március 22. 15:48
    „Bocsi nem tudjátok nincs valahol hoki rovat, mert nem értek hozzá de beoktatnám ott az embereket:DXO”
  • 9. MG77 2010. március 22. 15:46
    „geza akkor miért írsz kommentet ha nem is értesz hozzá??? Komolyan az ilyen emberektől durran el az agyam. Lehet , hogy csak azért mert az osztályom 60% ilyen és már nagyon fel.... De szerencsére már nem sok van a közép suliból:D De most komolyan nem azt mondom, hogy én Drágán mester szinten értek a kézihez de legalább folyamat nyomon követem. Na mindegy nem idegelem magam:D”
  • 8. geza 2010. március 22. 10:58
    „Elnézést ha a drukkerek lelkivilágába gázoltam. Nem követem a kézilabdát, nem értek hozzá.
    DM-cím vezettet félre azzal h ifi csapatként jellemezte őket...
    Én kérek elnézést mindenkitől”
  • 7. TUTI 2010. március 22. 10:46
    „Az van megint, ami Mátyás óta mindig is!
    MO a méreteinél fogva eleve hátrányból indul a nemzetközi megmérettetésekben! :(

    Ez magyar kézibajnokságra is igaz....tinik ellen....lehetne izgalmasabb...de csak akkor van izgalom,
    ha a csapatvezetés nagyot hibázik...persze erre is volt már példa nem egyszer!!!

    HARJA PICK SZEGED! HAJRA MAGYAROK!”
  • 6. xene@freemail.hu 2010. március 22. 10:26
    „Geza, geza, látom neked semmi sem jó. Ez nem egy amatőr csapat....igaz sok a sérültjük, de mégis mennyivel kellett volna megverniük őket, hogy elégedett légy?”
  • 5. Boribona 2010. március 22. 08:36
    „Meg azért, mert a Pick Szegednek nem az a feladata, h Dunaferr helyett kivívja nekik a 3. helyet az alapszakaszban! Azért küzdjenek meg ők maguk a Tatabányával”
  • 4. Boribona 2010. március 22. 08:31
    „ezt próbáltam érzékeltetni geza! Félreérthető a cikk! Egyébként nem az újvárosi ifi csapat játszott, hanem ifik is játszottak a csapatban a sérülések miatt. ez nem ugyanaz! Nálunk is játszott Ákos is meg Janika is, Bence sérült.
    Ja, és hogy miért a "nagycsapat" játszott nálunk?? Szerinted a Veszprém elleni meccs előtt 3 nappal nincs szükség arra, h minél többet legyenek játékban??”
  • 3. geza 2010. március 22. 08:11
    „Hozzá teszem nem láttam a meccset. De ha egy "ifi" csapat ellen ez az eredmény akkor elég szánalmas az ifikre nézve meg pozitívum hogy a jól fizetett sztárokat ennyire meg tudták szorongatni.
    Miért nem játszottak a Pick ifijátékosai?”
  • 2. Boribona 2010. március 22. 08:03
    „Már megint nagyon nem-professzionális és nem korrekt a cím.
    Ráadásul maga a cikk is ellentmondásos. Vagy jól játszott a csapat, és akkor ok ez a hangnem. Vagy nem volt méltó ellenfél az "ificsapat", és akkor nincs ok a hurráoptimizmusra! Aki nem látta a meccset, az nem tud ebben a kérdésben dönteni ez alapján az írás alapján.

    Szerencsére ott voltam, és így pontosan tudom, h valahol félúton van az igazság!!

    Még valami: az eredmény sosem volt 8-4. Először masszív passzív játékkal, és alattomos durvaságok kíséretében elment 1-4-re a Dferr. Utána folyamatosan egál volt. Az első negyedóra tájékán vettük át a vezetést, Krivo hatalmas bombájával: 7-6. (Tegyük azt is hozzá, közben is volt egy-két Pick gól, amit nem adtak meg a játékvezetők.) Innentől egyetlen percig sem adtak ki a kezéből a vezetést a csapat, még döntetlenre sem jöttek fel az újvárosiak. Csak arra volt "energiájuk", h folytassák a durva játékot.
    Ennek köszönhető Zubai Szabolcs súlyos sérülése, ami miatt a Veszprém ellen nem is játszhat. (ezt pl. illett volna megírni, mert hír értéke van).

    Ezt az egészet csak azért írtam le, mert elég nevetséges, h ha már nem is emlékszik a tudósító a meccs alakulására, a fáradtságot sem vette, h innen visszanézze az on-line közvetítést.
    Ja, és mert ilyenkor mindig felmerül bennem, h vajon mennyit lehet elhinni az olyan beszámolókból, amikor nincsenek jelen más szemtanuk.

    Szerencsére a veszprémi rangadót a tv is adja majd! Hajrá Pick Szeged!
    Szép napot mindenkinek! :)”
  • 1. frakk 2010. március 22. 07:19
    „Örvendetes volt a 38 lőtt gól , gratula.
    A Veszprém ellen el sem várom a győzelmet, hiszen ők jóval erősebbek. Tisztes helytállást kérek fiúk, és jó lenne alapból jól védekezni, majd lőni kb 33 gólt. Kis csapatok ellen tartani kellene a 35-ös lött gól arányt
    A javulás szemmel látható a csapaton belül.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL-ezüst jutott Apatinban a tekéseknek

Története második BL-ezüstérmét szerezte meg a Szegedi TE férfi tekecsapata, miután az elődöntőben… Tovább olvasom