Délmagyar logó

2016. 05. 25. szerda - Orbán 13°C | 23°C

Tisza Volán Szegedi Vízmű : Fektire lecsapott a Miskolc

Eddig várakozáson felül szerepel a szerb első osztályú jégkorongbajnokságban a Tisza Volán Szegedi Vízmű együttese. A csapat legeredményesebb játékosát, Fekti Ádámot az OB I listavezetője, a Miskolc kölcsönvette.
„Cél a dobogó!" – fogalmazták meg a célkitűzést a Tisza Volán Szegedi Vízmű jégkorongcsapatának vezetői, köztük a tréner, Kalocsa László. A csapat négy meccset játszott a szerb első osztályú bajnokságban, és négyszer nyert.

– Most kell a földön maradni, a Crvena zvezda elleni sikerünk remek, és erre büszkék lehetünk, de ez már a múlt. Most már a jelenre, az előttünk álló feladatokra kell koncentrálnunk. A két ünnep között is edzettünk, a héten pedig már a hétvégi meccsekre készülünk – kezdte a beszélgetést Kalocsa László vezetőedző.

Fekti Ádám a Tisza Volán Szegedi Vízmű egyik nagy igazolása volt. Sajnos már nem a Tisza-parti csapatot erősíti a gólerős játékos, eligazolt Szegedről.
 
A Volán a Vojvodina ellen vasárnap játszik bajnokit, immár Fekti (jobbról, kékben) nélkül. Fotó: Frank Yvette
A Volán a Vojvodina ellen vasárnap játszik bajnokit, immár Fekti (jobbról, kékben) nélkül. Fotó: Frank Yvette

– Valahol mindenképpen elismerés, hogy a Mol-liga, azaz az OB I listavezetője, a bajnoki cím és a magyar kupa védője, a Miskolc kölcsönvette a játékosunkat. A Borsod megyei alakulat csatárgondokkal küszködött, így jött a megkeresés. Ez komoly érvágás nekünk, de a játékosunk kapott egy nagy lehetőséget, így nyilvánvalóan elengedtük.

Szombaton és vasárnap Újvidéken játszik meccset a Volán. Előbb a Stars, majd másnap a Vojvodina lesz a Kalocsa-tanítványok ellenfele.

– Két olyan meccs következik, amit nyernünk kell. Mivel mi amatőr csapat vagyunk, így nem tudunk minden meccsen a legerősebb összeállításban pályára lépni. Most is így lesz, hiszen többen tanulnak és dolgoznak, így nem mindenkit tudok harcba küldeni. Nehéz dolgunk lesz, mert esélyesként lépünk jégre, de mindig az ilyen meccseket a legnehezebb megnyerni. A héten még több edzés is vár ránk, így megfelelő állapotban szállhatunk harcba a Vajdaság fővárosában – fejezte be a beszélgetést Kalocsa László.

A szerb liga állása
1.    Crvena zvezda    5    4    0    1    45    –    8    12
2.    Tisza Volán    4    4    0    0    30    –    10    12
3.    Partizan    4    3    0    1    33    –    10    9
4.    NS Stars    3    1    0    2    13    –    17    3
5.    HK Vitez    4    1    0    3    9    –    26    3
6.    Red Team    2    0    0    2    1    –    25    0
7.    Vojvodina    4    0    0    4    4    –    39    0
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárkányhajózás: példamutató pedagógusok

A Tiszavirág SE 2006 óta szervez versenyeket Szegeden, a Tiszán, a Boszorkány-sziget és a Maros-torkolat közötti nyolc kilométeres körpályán. Tovább olvasom