Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Török Béla nem ideges

A július közepén kezdődő világbajnokságra május 24-én kezdte meg a magyar férfi vízilabda-válogatott a felkészülést. A 17 tagú keretben két Szeged Beton-játékos található: Baksa László kapus, és a nehéztüzér Török Béla.
Kedd reggel 8 órakor már kocsiban ült Török Béla. A sofőr szerepében klubtársa, Baksa László kapus tetszelgett, a szegedi duó a férfi pólóválogatott lakhelyéül szolgáló, a Komjádi uszoda mögött található Hotel Császárból kocsikázott át a Margit-szigetre. Indokolt volt a korai indulás, Kemény Dénes szövetségi kapitány háromnegyed kilenckor ugyanis már edzést vezényelt.

– Azt gondolom, ideje lenne már kijutnom egy világeseményre – nyilatkozta egy kanyarvétel után a remek hálóőr. – Nagyon vágyom rá! Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez nem kívánságműsor, rengeteget kell érte tenni.

Az eddig végzett munkámmal elégedett volt a kapitány, azon vagyok, hogy a vb-csapat kijelöléséig hátralévő időszakban végleg meggyőzzem. Szerencsére már jól vagyok, az elmúlt héten ugyanis ülőideg-gyulladás nehezítette a munkámat, ezért nem juthattam szóhoz Ausztrália ellen.
Becsülettel dolgozik a keret, minden játékos arról ábrándozik, hogy az utazók listáján az ő neve is ott szerepel.

Baksa Lászlóhoz hasonlóan Török Béla is nagyon örülne, ha játszhatna a világbajnokságon. Fotó: Schmidt Andrea
Baksa Lászlóhoz hasonlóan Török Béla is nagyon örülne, ha játszhatna a világbajnokságon.
Fotó: Schmidt Andrea

– Egy hónapja melózunk, méghozzá jó sokat, de nagyon élvezem – vette át a szót Török Béla. – Az lenne baj, ha nem lennénk fáradtak, komoly célért küzdünk, azt pedig illik véresen komolyan venni.

A válogatott bő három hét múlva már a sanghaji világbajnokságon szerepel. Márpedig amióta világ a világ, a mieink mindig esélyesként utaztak az éppen soros viadalra. Vébét eddig kétszer nyert Magyarország, 1973-ban Belgrádban és 2003-ban Barcelonában. A kínai metropoliszba a harmadik arany begyűjtéséért utaznak Biros Péterék.
Korfu után Vodafone-kupa

A magyar válogatott csütörtökön Athén érintésével utazik el a Korfun tartandó Samartzidis-kupára. Pénteken a vb-n is csoportellenfél spanyolokkal játszanak Kiss Gergelyék, szombaton az oroszokkal, vasárnap pedig a görögökkel. A világbajnokság főpróbájának a hazai rendezésű Vodafone-kupán való szereplés számít. Ezen Magyarország július 1-jén a görögökkel, július 2-án a németekkel, július 3-án pedig az oroszokkal mérkőzik.



– Én nem a triplázásról beszélnék, hanem arról, hogy szerezzem meg a magam elsőjét – folytatta a 21 éves kiválóság. – Hajtunk, küzdünk, a keret minden tagja világbajnok akar lenni. Tudom, hogy riválisaink nem fogják ezüsttálcán átnyújtani a legfényesebben csillogó medálokat, hatalmas harc várható az aranyért, de még a további dobogós helyekért is. Az elmúlt időszakhoz képest szemernyit sem változott az elit mezőnye, ahhoz rajtunk kívül a szerbek, a horvátok, a montenegróiak, az olaszok és a spanyolok tartoznak.

A keret az edzések monotóniáját megszakítva játszott két mérkőzést Dublinban Nagy-Britannia ellen; kétkapuzott Budapesten Montenegróval; Kaposváron magabiztosan, tíz gól különbséggel legyőzte Ausztráliát; péntektől pedig már Görögországban játszik. A vb-keret kialakításánál sokat nyom a latba a korfui teljesítmény.

– Jelenleg három kapus és tizennégy mezőnyjátékos alkotja Kemény Dénes keretét – mondta Béla. – Úgy tudom, a július eleji, Margit-szigeten rendezendő hagyományos Vodafone-kupán már a vb-csapat szerepel. Korfu az utolsó lehetőség meggyőzni a kapitányt. Olyan teljesítményt várok magamtól, hogy azt mondja, Török Béla kell nekem. Az utolsó keretszűkítésnek egy kapus és három mezőnyjátékos esik majd áldozatul. Lehetnék, de egyáltalán nem vagyok ideges, kizárólag a feladatomra akarok koncentrálni. Bár még messze nem számítok rutinosnak a keretből, azért mégiscsak harmadik éve már, hogy a legjobbak között vagyok. Azt vettem észre magamon, egyre jobban tudom kezelni ezeket a szituációkat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vas Evelin egyéni csúcsa

A lengyel Gyermek és Ifjúsági Sportért alapítvány idén is megrendezte a diákolimpikonok… Tovább olvasom