Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Történelmet írhat a Beton Újvidéken

A Szeged Beton mától a szerbiai Újvidéken az Euroliga főtáblájára kerülésért pólózik. Molnár Tamásék ma a házigazda Vojvodinával, holnap az orosz Kazannyal, vasárnap pedig az olasz Bresciával csap össze. A kvartett első két helyezettje jut Európa 16 legjobb csapata közé.
Felkészültünk a csatára! – ezt a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának szélsője, Juhász Zsolt mondta. – Történelmet szeretnénk írni, ugyanis olyan még nem fordult elő, hogy szegedi csapat Európa legjobbjai között a főtáblán szerepeljen.

Most, azaz a mától vasárnapig tartó Euroliga második selejtezőkörében, a szerbiai Újvidéken megvalósulhat az álom. Emberpróbáló feladat a házigazda Vojvodina, az orosz Kazany és az olasz Brescia legyőzése, de joggal bízhatnak magukban a szegediek, már nemegyszer bizonyították, ők is nagyon erős gárdát alkotnak.

– Elvárom a fiúktól a továbbjutást, de a sok beszélgetésből egyértelműen kiderült, ők is saját maguktól – nyilatkozta a Szeged mesteredzője, Kásás Zoltán.. Az előzetes feltérképezés alapján a három vetélytársunk közül az olaszok a legerősebbek, ezért is mondtam a srácoknak, az első két napon mindenképpen nyernünk kell, aztán vasárnap eldöntjük a Bresciával, hogy ők vagy mi jutunk tovább csoportelsőként.

Kásás Zoltán csapata tegnap Újvidékra utazott. Fotó: Veréb Simon
Kásás Zoltán csapata tegnap Újvidékra utazott.
Fotó: Veréb Simon

Az ellenfelek keretét böngészve a pólós berkekben a legtöbb jól csengő név a Bresciában található: Binchi, R. Calcaterra, Rath már sokszor bizonyította remek adottságait, de a fiatalok is tehetségesek, különösen a válogatottal Eb-ezüstérmet nyert Presciuttira kell figyelni. A Vojvodina gyengült az előző idényhez képest, négyen is távoztak, köztük a Herceg Noviba az első számú center és bekk. A Kazany sem verhetetlen, kisebb lett a költségvetése, keretében kizárólag orosz játékosok találhatók.

A Szeged Beton tegnap délelőtt az újszegedi sportuszodában vett részt átmozgató, technikai jellegű edzésen, aztán az ebédet követően 14 órakor autóbusszal utazott el Újvidékre. Este 7 órakor már a selejtezőknek otthont adó medencében gyakoroltak Baksa Lászlóék, holnap délelőtt megteszik ezt még egyszer, majd 19.30-kor következik a Vojvodina elleni ütközet.

Ellenfelek, meccsek

Az Euroliga első selejtezőkörében a szerb, illetve az orosz bajnokság ezüstérmeseként a Vojvodinának és a Kazanynak nem kellett mérkőzést játszania, mindketten erőnyerők voltak. Az olasz pontvadászat bronzérmese, a Brescia ellenben Törökországban, Isztambulban vizitált. Mind a négy találkozóját megnyerte: a házigazda Istanbul Yuzmét 14–6-ra, a német Duisburgot 12–8-ra, a görög Vuliagmenit 10–9-re, az ukrán Harkovot pedig 11–7-re győzte le.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vásárhelyi Máté Gergő Dél-Koreában

Az idén már a második Máté fivér utazhatott Dél-Koreába 1 hónapra. Tovább olvasom