Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Tóth Ákos a Balástya kispadját felcserélte az Algyőére

Tóth Ákos pár hónappal ezelőtt még a megyeegyes Balástyának volt a játékos-edzője, most viszont már az NB III-as Algyő szakmai munkájáért felel.
Azt is írhatnánk, Tóth Ákos visszatért az Algyő csapatához. A 34 esztendős szakember ugyanis korábban már kétszer, akkor még mint játékos szerepelt a harmadosztályú együttesben: előbb két évadot húzott le itt, másfél évvel ezelőtt pedig felet. A Balástya játékos-edzőjeként a megyei I. osztályban ezüstérmet szerzett gárda kispadját cserélte fel az NB III-as Algyőére.

– Balástyán szenzációsan éreztem magam, a barátaimmal dolgozhattam együtt – nyilatkozta Tóth Ákos. – Az igazolásom ott maradt, megbeszéltük, ha esetleg nagyon nagy bajba jutnának, felhúzom a stoplist, és megpróbálok segíteni. Algyőn viszont szó sem lehet a játékról, itt kizárólag a szakmai munkára koncentrálok. Elődöm, Lóczi István kidolgozott egy szisztémát, jó gárdát hagyott rám, ideális feltételek közepette tehetem a dolgom.

Szerdai edzőmeccsek

Megyei NB-s labdarúgócsapataink holnap délután megint felkészülési mérkőzésen lépnek pályára. A program: Orosháza–Makó, Csongrádi Tiszapart SE–HFC, Kiskundorozsma–Algyő, Tisza Volán SC–Mórahalom. Valamennyi találkozó 18 órakor kezdődik.

Az előző bajnokságban a negyedik helyen zárt az Algyő, mivel jelentősen megerősödött a mezőny, ezt most nehéz lesz megismételni.
– Az Alföld csoportba érkezett a Honvéd, a Vasas és a REAC ligacsapata, de az NB II-ből is ide esett vissza a Békéscsaba, aztán komoly terveket szövöget a Tisza Volán SC, sötét ló a Dabas és a Szigetszentmiklós. Szóval bőven lesz konkurenciánk, de azért természetesen nem esünk kétségbe, nem kell bennünket félteni, az első nyolc között szeretnénk végezni. A legnagyobb erősítés, hogy együtt maradt a gárda magja. A srácok hozzáállásával semmi probléma, viszont az eddigi edzőmeccseink tapasztalata azt mondatja velem, mind a védő-, mind pedig a támadójátékunkra ráfér a javulás. Sok a fiatal a keretben, amit egyáltalán nem bánok, ugyanis látom, látszik rajtuk, hogy motiváltak, akarnak valamit elérni a labdarúgásban. Bizakodó vagyok a jövőt illetően.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi Hrepka Ádám is gólt szerzett az MTK-ban

A labdarúgó NB I második fordulójában igazolták jó hírnevüket a legutóbbi pontvadászat meghatározó… Tovább olvasom