Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Tóth Andrea a Szentesből az olasz Messinába szerződött

A Hungerit-Szentesben eltöltött négy év után a gárda világbajnoka, Tóth Andrea úgy döntött, távozik a klubtól, a 2007/2008-as idényben az olasz Messina együttesében játszik.
Tóth Andrea volt Európa- és világbajnok is. Szremkó Krisztinával együtt éveken át a Hungerit-Top Cop Security-Szentes motorjának számított. Így, múlt időben, ugyanis a kiváló pólós úgy határozott, ha fájó szívvel is, de klubot vált. Az elkövetkező egy esztendőben az olasz Messina gárdáját erősíti majd.

– Nem élcsapatba szerződtem, új együttesem most került fel az első osztályba – tájékoztatta lapunkat Andrea, akit tegnap reggel az augusztusban, Oroszországban rendezendő olimpiai kvalifikációs tornára készülő válogatott edzőtáborában értünk utol. – Újoncként természetesen elsődleges céljuk a bennmaradás, ebben várnak tőlem mint rutinostól segítséget. Jelenleg a fiatal, ambiciózus csapatban én vagyok az egyetlen légiós, de a vezetők nem tettek le arról, hogy másokat is leigazoljanak, még körülnéznek a játékospiacon.

Sikeres pályafutás

Tóth Andrea 1998-ban a junior Európa-bajnokságot nyert válogatott tagja volt, egy évre rá a junior vb-n lett harmadik. 2001-ben a budapesti felnőtt Eb-n aranyérmet szerzett, akárcsak a 2005-ös montreali vb-n. Tavaly bronzéremmel tért haza a belgrádi kontinensviadalról. 2003 nyarán igazolt a Szentesbe. Az első két évben a Dunaújváros mögött második helyen végzett csapatával az OB I-ben, 2006-ban pedig a harmadikon. A Hungerit együttesével idén lemaradt a dobogóról, a Domino-BHSE, a Dunaújvárosi Főiskola és az Újpest-OSC mögött a negyedik helyen zárt.

Köztudomású, hogy az itáliai bajnokság a legerősebb, a legnívósabb a világon. Mégpedig azért, mert ott van a legtöbb pénz, a csapatok meg tudják fizetni a kiemelkedő tudású vízilabdásokat. Tóth Andrea sem tagadja, döntésébe ez is belejátszott.

– Pontos összegről nem beszélnék, maradjunk annyiban, anyagilag nem járok rosszul, lényegesen jobban keresek majd, mint Szentesen – közölte a 26 éves pólós. – Erős túlzással úgy is fogalmazhatnék, eddig szeretetből játszottam. De ezt abszolút nem rossz szándékkal mondom, csak a különbséget próbáltam érzékeltetni. Fontosnak tartom azonban tudatni, nem csak a pénz miatt döntöttem a váltás mellett, úgy éreztem, új kihívásra, új lendületre volt szükségem, hogy megújulhassak. A hazai közegbe, az itteni bajnokságba kicsit belefáradtam. Biztos vagyok benne, hogy jót tesz nekem a környezetváltozás. Egyedül attól tartok egy kicsit, hogy szeptember elején egyedül utazom ki, a páromat ugyanis Magyarországhoz köti a munkája, csak látogatóba érkezik majd hozzám.

Andi elmondta, Szentesen megértették lépését, korrektül fogadták döntését.
– Szomorúak voltak, de számítottak rá. Kocsis Pista edzővel folyamatosan konzultáltam, tisztában volt vele, ha lehetőségem adódik, akkor belevágok a légióskodásba. Amikor négy évvel ezelőtt Szentesre érkeztem, tartottam attól, hogyan fogadnak be a lányok. Mondhatom, kellemesen csalódtam, végig remekül éreztem magam. Éppen ezért nehéz szívvel búcsúzom. Soha nem felejtem azt a családias légkört, nagyon jó volt oda, abba a közösségbe tartozni. Messinába utazásom előtt augusztus végén megyek le elbúcsúzni. Nehéz lesz...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új edző irányítja a szakmai munkát az SZTE-Szedeáknál

Új edző irányítja a szakmai munkát az SZTE-Szedeák NB I B csoportos férfi kosárlabdacsapatánál. A… Tovább olvasom