A Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapatának vezetőedzőjével csütörtökön 11 órától beszélgetünk – interjúnk keretében ön is kérdezhet honlapunkon, ezen cikk kommentjei között.
umis: - Igaz, hogy az ön szerződésében benne van, hogy minden étkezésnél süteményt kell kapnia?
![]() |
T. B.: - Ulvicki Misinek üzenem, hogy sajnos elfelejtettem belevenni a szerződésembe, de mint észrevette, azért büntetem folyamatosan őt, mert a süteménnyel lehet kiváltani a büntetést, így az öltözőben mindig van a többieknek is. De unom már a snassz krémest, mert én a francia krémest szeretem.
isildur: - Mit szól a BL első fordulójához? Érte meglepetés? Ki nyeri a sorozatot? Mit vár a Viditől az El-ben?
![]() |
T. B.: - Viszonylag kevés mérkőzést láttam, de a Real Madrid-Manchester City és a Chelsea-Juventus találkozót igen, sőt belenéztem a Barcelona-Szpartak Moszkva meccsbe is. Örömmel tapasztaltam, hogy kezd kimenni a divatból a bunkerfutball, és ez jót tesz a jövőben ennek a játéknak. Remélem, sok ilyen találkozó láthatunk, mert rendkívül tanulságosak voltak. Ki nyeri a sorozatot? Legalább két-három csoportkörnek le kell mennie, hogy képet kapjon az ember arról, milyen erősségűek a csapatok. Természetesen a hat látott együttes közül öt nagyon erős, nem kizárt, hogy közülük valamelyik megnyeri a sorozatot. A Vidi esetében mindannyian azt várjuk és reméljük, hogy továbbjut a négyesből, mert a magyar futballnak pici, apró sikerekre mindig szüksége van még akkor is, ha egyre több a külföldi a Videotonban is. De akkor is a mi csapatunk, mert magyar.
Todd: - Hogyan látja a szegedi labdarúgás utánpótlás-helyzetét? Hogyan lehetne elérni, hogy a fiatal tehetségek ne igazoljanak el Szegedről,
hanem szegedi színekben érjenek el eredményeket?
![]() |
T. B.: - Sajnos nem szakmai oldalról kell megközelítenem a választ, de ez arra az időre nyúlik vissza, amikor én NB I-es játékosként a Vasasban futballoztam. Az időpontot nem írom le, mert olyan régen volt, hogy magam sem emlékszem. Akármikor eljöttünk Szegedre, mindig azt hallottuk, hogy a három-négy helyi csapat folyamatosan háborúzik egymással. Sosem fért el egymás mellett, egy városban egy vagy két csapat. Ez az egész téma kiindulópontja. Amíg nem lesz béke, és nem tudnak egy asztalhoz leülni, egy irányba dolgozni, és azért szurkolnak, hogy a másik kapjon ki, és ha-ha-ha, addig nem is várható változás. Ennek a "háborúnak" sajnos a gyerekek isszák meg a levét.
- Mit gondol a szegedi stadionok állapotáról?
T. B.: - Egyik jobb, mint a másik... (Lisztes Krisztián az első, SZVSE-pályán megtartott edzés közben odajött hozzám, és azt kérdezte tőlem, miután pár millióból felújították a gyepszőnyeget, hogy mester, lehetne-e még javítani a pálya állapotán? A válaszom az volt, mi úgy tudunk ezen javítani, ha minél kevesebb időt töltünk rajta.)

- Lehetséges, hogy 2-3 év múlva reális cél legyen az NB I-be kerülés? Milyen változásoknak kellene megtörténni, hogy egy ekkora városnak ismét első osztályú csapata legyen?
T. B.: - A mai gazdasági helyzetben is ugyanúgy pénz kérdése, vagy pénz függvénye, hogy mikor lesz saját stadionunk. A tervek, az elképzelések megvannak, az MLSZ ebben a kérdésben is a napokban dönt, reméljük, zöld utat kap a szegedi új stadion felépítése, amely elméletilg 2014 kell, hogy elkészüljön. Addigra pedig jó lenne egy NB I-es csapat Szegeden. Ez a város megérdemelné, mert futballszerető közönsége van, sok a csapat, sok a gyerek, akik érdeklődnek a futball iránt és szívesen űzik ezt a játékot. Szeretném megélni itt, Szegeden ezt az ünnepnapot, mert már volt benne egyszer részem 1999-ben Tatabányán, amikor feljutottunk az NB I-be. Csodás érzés volt, ezt kívánom minden szegedinek.

tipmabe: - Belecan kap-e valamilyen büntetést a tettéért? Mit szól a két rangadó (Nyíregyháza, Békéscsaba) pénteki időpontjaihoz?
![]() |
T. B.: - A meccsek időpontját nem mi választottuk, hanem a televízió-közvetítés miatt az MLSZ és a Duna TV döntött így. Ezért találták ki a pénteki NB II-es meccssávot, s jó dolognak tartom, mert népszerűsítik az NB II-es csapatokat és a bajnokságot is. Belecanról most hallom először, hogy mit tett: sem a kollégák nem mondták, sem az öltözőben nem volt téma. Így e tekintetben nem tudok érdemleges választ adni, mert kérdőre kell vonnom, és a csapat elé kell vinnem a témát. Az biztos, hogy a mérkőzés után a szurkolók egy csoportja kifejezte az elégedetlenségét, de megértem őket, mert én sem voltam hurráhangulatban. "Zsé" abszolút normális, intelligens, jó gondolkodású ember. Csak a tavaszi utolsó nyolc meccsről, illetve az őszi mérkőzésekről tudok beszélni. Az igaz, hogy tavasszal az irányításommal kevesebb gólt kaptunk, mint eddig ezen az öt bajnokin. A problémák, a védelem megbomlása már vázolva volt. Egyet le kell szögeznem, mert ezt nagyon fontosnak tartom: az itt eltöltött időm alatt megállapíthattam, amit a csapat előtt is nem egyszer, nem kétszer szóvá tettem, hogy nem csak két igen tehetséges kapusom van, hanem mindkettő kiváló emberi tulajdonságokkal, minta értékű hozzáállással rendelkezik, akár a meccset, akár az edzést nézzük. Nagy dilemma volt számomra, hogy a Putnok elleni mérkőzésen, amikor Trepák védett, és kitűnő teljesítményt nyújtott, bent hagyjam-e a kapuban, vagy Belecan védjen Cegléden. Kikértem a kollégák véleményét, és hatszemközt megbeszéltem a két kapussal. A döntésem úgy született, hogy Belecan véd Cegléden, mert nem feledkeztem el arról, hogy amikor előtte ugyancsak Cegléden 2-0-ra nyertünk, akkor taktikai szempontból "Zsé" nagyon sokat hozzátett a meccshez. De elmondtam mindkettőnek, az kizárt dolog, hogy kettejük közül bárki is levédjen 30 mérkőzést. Trepák is kap még lehetőséget, mert nem csak szimpátia alapján érdemli meg, hanem mert tehetséges, szorgalmas fiatalember. Vannak jó döntések és rossz döntések.
Szczerbiak: - Milyen módszerekkel motiválja a játékosokat, illetve mekkora szerepe van a mentális felkészítésnek egy-egy mérkőzés előtt?
![]() |
T. B.: - Mindig is nagy szerepet szántam a mentális felkészítésnek, mert az a tapasztalatom, hogy a kb. 70:30 arányban 30 a szakma, a többi a mentális rész.
Ennek kellene megfordulnia, hogy csak 30 százalék legyen a mentális rész, és 70 a szakma. Volt egy csapatkapitány választás, ahol a csapat Lisztest választotta meg, szavazatot kapott még Laczkó, Ulvicki és Borbély. Nincs azonban eldöntve, hogy egy-egy emberrel beszélgetek, nekem kötelességem minden játékost ismerni, tudni róla mindent, és olyan közel kerülni hozzá, hogy tudjak segíteni neki. Kötelességem, hogy segítsem a játékost ahhoz, hogy a bajnokin a legjobb teljesítményt nyújtsa. Ha ehhez az kell, hogy egy fél napot beszélgessek vele, akkor így teszek. Ha egyéni képzést kell tartanom, amely jobban megy a szakma felé, akkor ezt kell csinálnom. Különben pedig jó segítőim vannak Lóczi István és Bakó Tibor személyében, akik ismerik azt a szót, hogy alázat. Ennek nagyon nagy a jelentősége a szakmánkban, mert az edzői munka hétfőtől vasárnapig, 0-tól 24 óráig tart.
Szczerbiak és gabika85: - Mely poszt(ok)on erősítené meg a csapatot, illetve van-e erre lehetősége? Milyen erősítéseket tervez télen, mi a helyzet Petrókkal?
![]() |
T. B.: - Petrók rövidesen a mi játékosunk lesz, reményeim szerint már a hét végén. Ha nem, várunk türelmesen a papírjai megérkezésére. Ha volna lehetőségem, akkor a középpályára és a csatársorba igazolnék, de erre kevés az esély, mert akik most jönnének, azok már nem kellettek sehol. Ha pedig nem tudok jobbat igazolni a meglévő helyett, akkor ilyet köszönöm szépen nem kérek. Mi lesz télen? Először is az kell, hogy én maradjak az edző. Ha én maradok, akkor tudok, tudunk gondolkodni az erősítéseken, mert hogy szükség lesz rá, az holtbiztos.
laca74: - Ön idegenlégiós vagy saját nevelés párti? Számit a lokálpatriotizmus még valamit a mai fociban?
![]() |
T. B.: - Akárhova is mentem edzősködni, mindig a sajátnevelésű játékosokban gondolkodtam, mert a kötődésnek fontos jelentőséget tulajdonítok. Van miért és van kiért játszani. De tudomásul kell venni, hogy a mai világban, ismervén, hogy nálunk mennyi igazolt játékos van, illetve mennyi van a szomszéd országokban,
kisebb a jelentősége, hogy saját nevelés, vagy idegen játszik. Szomorúan tapasztalom mindezt, hiszen úgy nevelkedtem, úgy neveltek, hogy a sajátnevelésű játékost megbecsülték. Ez ma már nem így van, erre példa Lisztes esete. Megkérdezem: mit keres Szegeden Lisztes, aki legenda a Fradiban, aki példakép a fiataloknak? Ezt a labdarúgót eldobta magától a Fradi. Nem kíváncsi a tudására, és a jövőt illetően szóba sem kerül, pedig 49-szeres válogatott, a megbecsült játékosok közé tartozott, bárhol is játszott. Ha ő nem kell, aki ki kell? Akkor beszélhetünk lokálpatriotizmusról? A mi vezetőink, a püspök úr és Adem Kapic, viszont nagyon okosak voltak, hogy egy ilyen labdarúgót idehoztak. A szellemiség költözött vele az öltözőbe. Az tévedés, hogy a fiatalok az edzőtől tanulnak meg futballozni. Nem, hanem a rutinos és jó játékosoktól edzésen és meccsen egyaránt. Az edző csak egy adalék ehhez. Éppen ezért lett volna szükségem az átigazolási időszakban még egy-két rutinos játékosra. És itt lép a képbe Petrók Viktor, aki remélem szombaton már pályára léphet.
Ebgondolat: - Mi történt szombaton az FTC II. elleni meccsen?
Tóth Bálint: - Ez nem csak erről a szombatról szólt, hanem Cegléden a 24. percben kezdődött. Azzal, hogy Bekim Kapic mellett Tóth Imre játszott, előttük Ulvicki és Toca, míg a jobb oldalon Borbély szerepelt, megvolt a stabilitásunk, az ellenfél csak kereste a ritmust, a játékát. Mindez a 24. percben, B. Kapic és Kéri sérülésével megbomlott, ezzel szétesett a játékunk. A felkészülés öt hete alatt azzal küszködtünk, hogy sok volt a próbajátékos, és csak az utolsó héten volt lehetőségem azzal a csapattal tréningezni, amelyet elképzeltem a bajnoki nyitányra. És ebből ezen a mecscsen egyszerre kiesett két ember, az pedig, hogy a belső védőpáros megbomlott, a védekezésünkre is hatással volt. Az FTC II. ellen figyelmezettem a csapatot, egész héten, hogy nem az edzőmeccsen 2-0-ra legyőzött csapat érkezik ide. Nem lett volna szabad azt nézni, hogy utolsó a Fradi II. egy ponttal, mert ez a bajnokság rendkívül kiegyensúlyozott, és bárki legyőzhet bárkit. Hivatkozhatok különböző, kisebb sérülésekre, de ez nem az én profilom. Aki belép valaki helyett a csapatba, az minimum azt nyújtsa, amit az elődje, sőt ha lehet, még többet. A legjobb együttesek életében is előforudlnak ilyen meccsek, éppen ezért nyilatkoztam a meccs után, hogy remélem, egy jókor jött pofon volt. Talán egy kicsit túlzottan is magabiztos volt a csapat. Elmondtam, idegenben a döntetlennel és a hazai sikerrel bajnokságot lehet nyerni, de a hárompontos rendszerben ez azért nem így van. Vigyázni kell arra, amit mondok, mert minden játékos másképp raktározza el a hallottakat. Még egyet megjegyezznék: rendkívül szomorú voltam az első félidőben, hogy a nézők néma csendben figyelték a meccset. Nem érezték meg, hogy szükségük lett volna rá. Mély szomorúság töltött el, mert nem igazi szegedi szurkoló az, aki egy Szeged-FTC II. mérkőzésen nem a Szegednek szurkol, hanem az eleve kiesésre ítélt vendégnek. Remélem ez a jövőben másképp lesz, hiszen olyan jó volt hallani a Honvéd II., a Putnok után, de korábban is, hogy a közönség miylen plusz erőt adott a játékosoknak. Nem ez volt az oka a vereségnek, de nagyon hiányzott.

Lenyegeben minden kerdesre korrektul valaszolt..
Hajra SZEGED!!
A kellemetlen kérdések kimaradtak...?
A sütis kérdés igaz?
megvan sorry !
miért csak egy kérdésre van válasz??
Tisztelt Tóth Bálint Úr!
Véleménye szerint mely csapatrész szorul még erősítésre? Hogyan kezeli a csapaton belüli konfliktushelyzeteket (feltéve, ha van ilyen)? Hány alkalommal van edzés egy héten? Az új mezből lehet vásárolni szurkolói példányokat? Ha igen, hol?
Válaszait köszönöm!További sok sikert, győzelmeket kívánok Önnek és a Csapatnak a bentmaradáshoz, és a későbbi nagyobb tervek eléréséhez!
Tisztelt Tóth Bálint úr!
1.Történt e valami a szombati mérközés elött vagy szünetben ami előidézte ezt a katasztrófális vereséget? Ez láthatóan az ön megszokott aktivitását is befolyásolta. Ezt csak egy mezőkövesdi 3 ponttal lehet korrigálni. Irány az
NBI.
Stadion projektről mi hír?
Sok sikert kívánok a csapatnak az ÖN vezetésével !
Kedves BálinT! Mit szól a BL első fordulójához? Érte meglepetés? Ki nyeri a sorozatot? Mit vár a Viditől az El-ben? Köszönöm a választ!
Tisztelt Tóth Bálint úr!
Először is gratulálni szeretnék Önnek, hogy az elmúlt szezonban sikerült elkerülni a kiesést az NB2-ből!
A kérdésem a következőek lennének:
1. Ön hogyan látja a szegedi labdarúgó utánpótlás helyzetét? Hogyan lehetne elérni, hogy a fiatal tehetségek ne igazoljanak el Szegedről, hanem szegedi színekben érjenek el eredményeket?
2. Mit gondol a szegedi stadionok állapotáról? Eddig majdnem minden ellenfél panaszkodott a SZVSE pálya minőségére...
3. Véleménye szerint lehetséges, hogy 2-3 év múlva reális cél legyen az NB1-be kerülés? Milyen változásoknak kellene megtörténni, hogy egy ekkora városnak ismét első osztályú csapata legyen?
Válaszát előre is köszönöm!
További sok sikert kívánok a munkájához!
Tisztelt Tóth Mester! Csatlakozom a Trepák-pártiakhoz. Nem csak a teljesítmény-, hanem a jellembeli tulajdonságok miatt is. Egy "profi" labdarúgó (Zeljko) semmilyen körülmények között nem viselkedhet így még az ellenfél szurkolóival szemben sem, nemhogy a szegediekkel! Mi kiállunk Ön és a csapat mellett, de kérjük, gondolkodjon el ezen! További sok sikert, vasárnap hozzuk el a 3 pontot Kövesdről, tegyük jóvá a szombati betlit. Hajrá Szeged, hajrá TREPÁK!!!
hirdetés
