Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tóth László edzőként is olimpiai bajnoki címre hajt

A Hungerit-Szentes vezetőedzője, Tóth László (48) másodedzőként segítette az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának, Bíró Attilának a munkáját. A szakember tegnap este már edzést tartott a tanítványoknak, akik a siker mellett már hiányoztak neki.
– Sikerült már pihenni?

– Igen. Olyan felszabadultságérzés volt bennem, hogy a fáradtság és a pihenés is könnyebben ment. November 30-án véget ért az mk négyes döntője, másnap hajnalban indultunk Kínába, azóta nem volt szabadnapunk. A csapat játéktudása eddig is megvolt, éppen ezért vállaltam el a munkát. Tudtam, hogy ügyesek, jók a lányok, csak ezt ki kell hozni belőlük, el kell hinniük, hogy jobbak az átlagnál. Ebben nagy segítség volt Csernus Imre, akinek már a harmadik találkozáskor kinyíltak a lányok. Egészen más oldaláról ismertem meg a neves pszichológust, és nagyon sok pozitív élmény ért vele kapcsolatban. Az internet révén keményebb emberre számítottam. A stábunk ott segítette Bíró Attilát, ahol tudta: ha egy fűszálat kellett odébb tenni, megcsináltuk. Áts Bertalannal_%%_ közösen felosztottuk a munkát, ő főleg a kapusokkal, én gyakran a centerekkel foglalkoztam. Figyelni kellett, ki mikor kerül hullámvölgybe, gödörbe, és akkor kellett a biztatás.

– Megvan az olimpia, ott mi lehet a cél?

– Játékosként három ötkarikás játékon jártam, de nem szereztem érmet. Most a stábbal ez a tervünk. Bizonyították a lányok, hogy bármit elérhetnek. Lesz nyolc erős csapat, de erősek vagyunk mi is.

– Jönnek a hétköznapok?

– Igen, tegnap este edzettünk újra együtt a szentesi lányokkal. Megmondom őszintén, hiányoztak. Kértük, hogy halasszák el a hétvégi fordulót. Sikerült az olimpiai kvalifikáció, így van időnk, nem kell sietni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi ezüstérem ülőröplabdában

A Mozdulj SE nyerte az ülőröplabda magyar kupát Agárdon a Velencei-tavi Rehabilitációs Sportközpontban. Tovább olvasom