Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Új központ Szegeden

Először járt Magyarországon, egészen pontosan Szegeden Azuma Takashi japán 8. danos kudo nagymester, valamint öt tanítványa – akik közül a legkisebb övfokozattal rendelkező is 3. danos –, hogy népszerűsítsék a huszonegyedik század sportjának tartott kudót.
A hatfős csoportot a szegedi Korbai Kont hívta meg, hogy tartsanak edzéseket. Ugyan kis létszámú, harmincfős csoport jött össze a foglalkozásokra, ám rendkívül eredményes és színvonalas oktatáson vehettek részt. A szeminárium első lépése az iskola (dojo) felavatása volt.

Az első tréningen a kudo alaptechnikáit ismerhették meg a résztvevők. Azuma a világ leghatékonyabb harcművészeteiből (boksz, thai boksz, judo, ju-jitsu, sambo, karate) állította össze az egyik legrealisztikusabb küzdősportot, a kudo daido-jukut. Ezt követően a sportág élethű és hatásos közelharc elemeivel (fojtás, feszítés, talajharc, ütés, rúgás, fejelés stb.) ismerkedhettek meg a jelentkezők.

Az esemény az Azuma és Korbai által létrehozott szegedi központ avatásával zárult, az érdeklődők a 06/30- 511-6945-ös és a 06/70-566-92- 77-es számon kaphatnak felvilágosítást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az OSC az esélyes a bajnokin

Ma 18 órakor a Hajós Alfréd-uszodában a nyáron válogatott játékosokkal erősödött Újpest-OSC-vel… Tovább olvasom