Délmagyar logó

2018. 09. 24. hétfő - Gellért, Mercédesz 12°C | 21°C Még több cikk.

Újabb szép nemzetközi eredmény - Tarnai bronzérmes

Miután a főként triatlonnal foglalkozó Tarnai László óriási bravúrral negyedik helyen végzett a duatlon-világbajnokságon, ismét komoly nemzetközi eredményt ért el: a szegedi sportoló bronzérmes lett az Ironman-sorozat osztrák féltávú viadalán.
Előtte Ausztriában egy háromhetes edzőtábort is teljesített Kis Judit irányításával, majd jöhetett a rangos viadal, ahol az időjárási körülmények miatt törölték a kerékpáros szakaszt. Az így duatlonversenyre alakított megmérettetésen 11. helyen zárta az úszást, az éllovashoz képest másfél perc hátránnyal kezdte a futást. Ebben a számban a csúszós úton esett is Tarnai, de ez sem zökkentette ki, és 10 kilométer után már a második helyre jött fel, és a londoni olimpián is szereplő éllovast, Andreas Gilgmayrt üldözte, majd meg is előzte. Néhány kilométeren át vezetett, de a táv végét nehezebben bírta.

– Ketten megelőztek, a harmadik helyen már vicsorogva futottam, csak a célkaput láttam lelki szemeim előtt, és azt, hogy ha törik, ha szakad, én ott leszek a dobogón. A célegyenesben megkaptam a magyar zászlót, ami erőt adott, és a bronzérmes pozíció megtartásával örök emléket szereztem – számolt be a szegedi triatlonos.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasárnap 20 órakor Eszéken kezdődik a BL-szezon

Vasárnap 20 órakor Eszéken kezdődik a BL-szezon
Vasárnap 20 órakor Eszéken a Zágráb ellen megkezdi szereplését a VELUX EHF Bajnokok Ligájában a… Tovább olvasom