Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Újból kinyitott a sportuszoda

Tegnap sajtótájékoztató keretében mutatta be Mezei Richárd sportigazgató a tizenkétmillió forintos ráfordítással megújult sportuszodát.
A Szeged városi sportigazgatóság leglátogatottabb létesítménye, a sportuszoda ma reggel 5.30-tól ismét várja a sportolókat és az úszni vágyókat. A többhetes munkálatok eredményeként teljesen megújultak a férfi és a női öltözők. Sor került a használaton kívüli légcsatornák elbontására, s ezzel növelni tudták a légteret.

– A mintegy tizenkétmillió forintos ráfordítás eredménye lett, hogy a teljes padló- és falburkolatot újracsempéztettük, valamint a fűtésrekonstrukciót is elvégeztettük. Felújíttattuk az elektromos hálózatot, s amiért kicsit csúszott az újranyitás dátuma, az azért volt, mert a kiváló vízminőség eléréséhez a versenymedence vízforgató berendezésének szűrőtöltetét kicseréltettük. A felújítások mellett sor került 288 öltözőszekrény beszerzésére, amely első lépés a jövőben bevezetésre kerülő számítógépes beléptetőrendszernek – mondta Mezei Richárd sportigazgató. A tájékoztatón elhangzott még, hogy a napijegyeken és a tíz alkalomra szóló belépőkön kívül a többi belépő ára változatlan marad.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szél Friderika versenyekkel készül az Eb-re

Szél Friderika, a Szegedi UE kiválósága első felnőtt világversenyére, a Margitszigeten rendezendő… Tovább olvasom