Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Ultrák, nem huligánok

Sorozatunkban Csongrád megyei csapatok elkötelezett híveit, szurkolóit mutatjuk be. Ezúttal Ács Ottó és Márta Gergő duójára esett a választás, akik a Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapatát kísérik mindenhová a Fidelity Gruppo és az Ultras Szeged ultracsoportja révén, és az ultrastílus képviselői.
Legyen bárhol a mérkőzés, álljon bárhol is a tabellán a kedvenc klub, a kis csapat útra kel, és biztatja, lelkesíti – néha persze korholja is – a csapatot. Mondhatnánk, ilyen egy nyugati ultracsoport, de manapság már hazánkban is számos olyan szurkolói szerveződés van, amely modern minták alapján működik.

Ilyen a szegedi ultrák szűk húszfős, Fidelity Gruppo (szabad fordításban: Hűséges Csoport) nevű csoportja és az Ultras Szeged, amelynek két vezéralakja Ács Ottó és Márta Gergő.

– A 2003-ban alakult, azaz idén éppen tízéves Fidelity Gruppo a fiatal vonalat képviseli, hiszen a szurkolók között is volt egy generációváltás. Van olyan tagunk, akinek már az édesapja is az elszánt szegedi futballdrukkerek közé tartozott – mondta Márta Gergő. – Tagdíjat gyűjtünk, és ha idegenben van a meccs, több száz kilométert is utazunk. Ilyenkor az utolsó ezresünk árán a szabadság, az iskola, a munka az áldozat. Nagyon megnézzük, kit veszünk fel: hosszú idő és elkötelezettség szükséges, hogy valaki megkapja az egyenpólónkat, és teljes jogú tagunk legyen.



Ács 1998, Márta 2001 óta megjárt minden osztályt az NB I-től a megyei III. osztályig. – Nagyon fontos tisztázni, hogy az ultramozgalom nem azonos a huliganizmussal. A balhé azonban sajnos hozzátartozik a meccsekhez. Nem keressük, nem provokálunk, de mindig megtalál bennünket; a komolyabb rangadókhoz hozzátartozik a feszültség is. Szerencsére ebben az NB II-es mezőnyben is van olyan ellenfél, például a Vasas, a Nyíregyháza, a Békéscsaba, amelyekre szurkolói szempontból derbiként tekintünk. Ilyenkor csak a buzdítás, az éneklés, a koncentrálás számít – mondta Márta.

A drukkerek láthatják, amint Ács a meccsek nagy részét háttal a pályának, kezében egy megafonnal tölti el. – Azért a történések nagy részét látom, sőt néha a gólt is. Amit én csinálok, azt hívják az olasz il capo, azaz fej kifejezés után kápónak, afféle előénekesnek. Összefogom a társaságot, felspannolom a tömeget, hiszen csendben nem lehet meccset nézni – vélte Ács, aki elárulta: a hierarchia megvan, és az ultrák nevében nem egyedül ő dönt, hanem közös döntés születik.

Az ultrák szerepéhez hozzátartozik a kritizálás is. Ilyenre volt példa a Szeged 2011 Baja elleni felkészülési mérkőzésen, vagy amik a Honvéd II. elleni meccs után történtek.

– A Baja-meccs előtti események nem a „hajráfradizás" következményei. Az nem tetszett, hogy Szeged belvárosában ittasan ünnepeltek a játékosok – hozzáteszem, már nem először. Miért? Az őszi 12. helyért? Apró figyelemfelkeltés volt, semmi más. A Honvéd II. elleni találkozó után pedig nem egy gúnyos mosolyt vártunk a sportigazgatótól, hanem legalább egy apró jelzést, hogy a vezetőknek sem tetszik, amit látnak. Nyíregyházán 200, Békéscsabán 50 szurkoló volt az ankéton, mi viszont azért nem mentünk el, mert előbb bizonyítson a csapat a pályán. Az edzőcseréken, a játékosmozgásokon is látszik, gond van. Örülünk, hogy a püspök úr a szegedi futball mellé állt, de attól még baj van. Miközben lassan elkezdődik a stadionépítés, a Szeged 2011 a kiesés szélén áll.

Szeretnénk értelmes kommunikációt a vezetőkkel, hiszen közös a cél: NB I és stadion. Csak egyelőre a klub felől hiányzik az együttműködési készség. De ugyanez igaz a biztonságiakra, a beléptetésre is. Nem kedvezményeket szeretnénk, hanem kommunikációt, összetartást velük is. Adem Kapic munkájával nem vagyunk elégedettek. Amikor még Nógrádi Tibor és Bozóky Imre is a szakmai stáb tagja volt, minden működött, több néző és családiasabb hangulat volt. A nézőtéren pedig nem politizálunk, csak a futball érdekében véleményt nyilvánítunk.
A két szurkoló végül egyetértett az emlékezetes meccsben: az előző idényben a Kazincbarcika elleni első hazai meccs, amelyre 2500 szurkoló, közte 150 ultra látogatott ki – három idegenbeli vereség és egy iksz után.

Olvasóink írták

  • 19. Surmó 2013. március 07. 16:27
    „Egy barátom megkérdezte tőlem: szereted még a futballt? Imádom! Visszakérdezett: ezt a mait? Mit mondhattam volna neki? B...meg, itt élek! Ennyit tudunk, de én ezt is szeretem, engem ez is kielégít. Nem élek Barcelonában, sem Londonban. Én magyar ember vagyok, és ez a futball az enyém.
    (Szurgent Lajos)”
  • 18. kasza 2013. március 06. 20:28
    „17.hamankato. Ott a pont :)”
  • 17. hamankato 2013. március 06. 16:29
    „10-eske...
    Tudod ettől a szegedi focitól,mikor lehetett "izgalomba" jönni?Amikor Szabó Gyula kiejtette a csapatot az nb-1-ből!!!!
    Vagy amikor 6-2-re vertük a bajnok Újpestet egy jéghideg napon !!!!!!!
    Most nem izgalom van,hanem egy t..... domb !!!!!!!!!!!!!!!!!
    Szégyen ami itt folyik!!!!!
    Egy volt igazolt játékos!”
  • 16. vip007 2013. március 06. 13:53
    „Nekem tetszik, hogy szurkolói társaságok alakulnak, nem csak Szegeden, Makón is. A tetteik alapján meg majd kiderül, hogy ők valójában szurkolók, ultrák, vagy huligánok.”
  • 15. bömi 2013. március 06. 13:47
    „11. roxper:Ezt kár lett volna kihagyni....de már megint ezzel jöttél, remélem a hétköznapokba nem ez jár a kis fejedbe.....”
  • 14. grobar01 2013. március 06. 13:37
    „Ultra
    Egy élet,
    Egy érzés,
    Egy más világ.

    Kívülállók ezt soha nem fogják megérteni”
  • 13. avaget 2013. március 06. 12:24
    „commander , nem a másodosztályu magyar focira hanem a szegedi focira áll fel ha neked az jelenti a felfokozott izgalmi állapotot ! elég szegényes az érzelmi világod ha csak a sextől tudsz extázisba kerülni lehet itt lenne az ideje hogy bővitsd az érzelmi táradat és kilátogass egy foci meccsre :) egyébként meg azt irtad hogy te tegnap este a pároddal felfokozott érzelmi állapotban kerítésre másztál :D javaslom próbáld ki vele a sexet is XD :)”
  • 12. Commander-V2 2013. március 06. 12:11
    „10: én már voltam felfokozott izgalmi állapotban, legutóbb tegnap este a párommal. Akinek a fütyije a másodosztályú magyar focira áll fel, az tényleg menjen oda énekelni a félmeztelen rajongókkal. :)”
  • 11. roxper 2013. március 06. 11:31
    „A "szurkolók" miért nem az őszi 250 fős barcika meccsel dicsekednek? :D”
  • 10. avaget 2013. március 06. 11:25
    „Vimre te voltál már felfokozott izgalmi állapotban ? ugymond transzban egy foci meccsen ? ha nem akkor próbáld ki és ne itt okoskodj ha meg igen akkor a kérdésed nagyon gyökér és ugyancsak ne okoskodj ! abban az állapotban a kerítésre mászás a latermészetesebb dolog a világon mint pl neked a vituális pc játékok XD "L"”
  • 9. avaget 2013. március 06. 11:20
    „le a kalappal uraim ! mostmár akinek nem világos hogy miért és hogyan vagyunk jelen az értelmi fogyatékos ! :)”
  • 8. USZ 2013. március 06. 11:07
    „Logaritmus barátom Te nagyon el vagy tévedve.
    Hypós egy huligán volt a fenti srácok nem azok. Nem kell ide keverni a huliganizmust. Nyugodjon békében a fradi vezér.

    V.Imre: ha neked ez egy győzelem után nem fér bele akkor irány a Szegedi Színház, ott mindenki szépen ül és hallgat. Ja, hogy ott nem lehet magot köpködni :)”
  • 7. Logaritmus 2013. március 06. 10:16
    „Ha ennek az Ácsnak és Mártának az éneklés számít, induljanak az X-faktorban! Az ultrás stílust én is szeretem, de a hypós az igazi! Más: aki félmeztelenül rikoltozik a pálya szélén, legalább ne növesszen sörhájat!”
  • 6. v.imre 2013. március 06. 09:34
    „Nem tudom mennyiben kúlturált ultra szokás az a kerítésre mászás, ami a képen látható. Miféle közösségi magatartás forma ez? Ez elfogadhatatlan túlzás, nem?”
  • 5. perpetum 2013. március 06. 09:16
    „1. Favre 2013.03.06. 06:20
    Nem értem, hogyha valaki azt mondja, hogy van cigánybűnözés, az mitől huligán?

    3. DasBoot 2013.03.06. 07:03
    Valószínűleg neked is van olyan hobbid vagy más -a szabadidődben végzett- tevékenységed, ami az emberek nagy részét nem érdekli, de te mégis szívesen eltöltöd vele az időd és pénzt is költesz rá.

    Amúgy respect nekik, hogy ezekben a rossz időkben is kitartanak, HAJRÁ SZEGED!”
  • 4. imre57 2013. március 06. 08:50
    „Akkor gyakorlatilag az összes szurkoló Ultra mert kb.annyian vannak a meccseken.Aki szereti a focit az nem tud hátat fordítani a pályának.”
  • 3. DasBoot 2013. március 06. 07:03
    „Favre: Azért, mert van. Bírság meg durva lenne, ha járna érte hiszen azért se jár büntetés, ha azt mondod: "Az ég kék" Amúgy ez a foci bohóckodás nagyon jó arra, hogy férfiak agyának agész évre téplálékot nyújtson, addig se foglalkoznak az élettel. Ami a nőknek szappanopera az a férfiaknak foci az év 365 napján.
    Ezzel most beloptam magam a dukkerek szívébe, de ballisztikus ívben nem érdekel. :)”
  • 2. grobar01 2013. március 06. 06:51
    „Miért? Talán nincs?”
  • 1. Favre 2013. március 06. 06:20
    „De ha nem huligánok, akkor miért éneklik folyton, hogy "igenis van cigánbyűnözés", és más hasonló szép rigmusokat. Azon csodálkozom, hogy eddig ezek miatt sosem kapott súlyos pénzbüntetéseket a klub - vagy legalábbis ezekről nem írt a Délmagyar.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Seres András is utazhat a dobó Európa-kupára

Papp Anita junior bajnoki bronzot nyert . Tovább olvasom