Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Ünnepelt a szegedi labdarúgás

A SZEGEDma.hu és az Együtt a Szegedi Labdarúgásért civilmozgalom szervezésében kedd délután a városháza dísztermében ünnepelte 112. születésnapját a szegedi futball.
1899. május 22-én 12-en alapították meg az első szegedi labdarúgócsapatot, a SZAK-ot. Az ünnepségen megjelent Kovács Ferenc mesteredző, Bozóky Imre, az MLSZ egykori elnöke, az összes szegedi futballcsapat képviselője, egykori és jelenlegi játékosok, szurkolók és a politikai élet számos képviselője.

Nógrádi Tibor főszervező először egy régi szurkolónak, Dávid Szaniszlának adta át a Szegedi Labdarúgásért járó díszpolgári címet. Polyvás Dániel, a kiváló szegedi csatár is díszpolgári címet kapott, akinek a kitüntetését fia, Polyvás Tamás vette át. Posztumusz kitüntetésben részesült Gyólai János, a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség egykori főtitkára, aki rengeteget tett a szegedi labdarúgásért.

A díjazottak. Fotó: DM/DV
A díjazottak. Fotó: DM/DV

A Szegedi Labdarúgó Utánpótlásért díjat Hódi Zsuzsanna kapta, aki ebben a szezonban a SZAK női csapatát az első osztályba vezette. A Szegedi Labdarúgás Jövőjéért elismerést Szivacski Donát, a Tisza Volán SC U 15-ös korosztályának ifjú tehetsége kapta.

Életműdíjban részesült Halász Antal, aki 75 évesen a város legidősebb nagypályás labdarúgója. Különdíjat kapott a legifjabb futballklub alapítója, a kecskési Csorba Ágnes, illetve az Ultras Szeged szurkolói is.

Olvasóink írták

  • 8. ultra 2011. május 25. 08:37
    „itt megtalálható volt mszp-s, fideszes, jobbikos politikus is...

    hajrá szeged”
  • 7. johnconnor 2011. május 25. 07:52
    „Hajrá szegedi foci!!!- ja NINCS is...
    szóljatok, ha nb1-be leszünk... vagy nb2-be :( :( :(”
  • 6. focibarát 2011. május 25. 07:13
    „Kedves ízizi !
    Pártoplika mentes rendezvény volt a tegnapi születésnap, és nagyon jól sikerült !

    HAJRÁ SZEGED
    N.T.”
  • 5. ízizí 2011. május 25. 06:52
    „Ki is szervezhette volna más, mint a fidesz...
    Jövőre 113. évforduló lesz, nem kéne esetleg egy új stadiont emelni a jeles alkalomból? :)”
  • 4. szegediultra 2011. május 24. 23:10
    „Mindörökké Szeged mindörökké szegedi foci!!! BOLDOG SZÜLINAPOT SZEGEDI FOCI!! HAJRÁ SZEGED!!!

    112 ÉV! MINDÖRÖKKÉ SZEGED! CSAK A SZEGED!”
  • 3. Jáki 2011. május 24. 22:54
    „Mikor lesz már Szeged legalább az nb2-ben?”
  • 2. ultra 2011. május 24. 20:02
    „akinek ezt köszönhetjük mármint a pályák állapotát az a város vezetők, mind a fidesz mind az mszp képviselőinek!

    HAJRÁ SZEGEDI FOCI!”
  • 1. zehn 2011. május 24. 19:39
    „Emlékezni lehet,ünneplésre semmi ok. Gratulálok mindazoknak akik hagyták,hogy a város labdarúgása ilyen mélyre süllyedt.Se pálya /egykor 6-7 is volt/ se csapat.Hát van is mit ünnepelni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pusztai nem mond le az élvonalbeli álomról

Mi lett vele? sorozatunkban Pusztai Lajossal, Szeged női tekesportjának korábbi ismert személyiségével, a Szeged-Dorozsma-Algyő női kézilabdacsapatának ügyvezetőjével beszélgettünk. Tovább olvasom