Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Urbán Flórián: ha hívnának, nem gondolkodnék

Lapunk a Szeged 2011 kapcsán az elmúlt héten edzőjelöltekkel foglalkozott, akik között megemlítettük Urbán Flórián nevét. Az egykori válogatott és szegedi labdarúgó az elmúlt hétvégét Szegeden töltötte, ráadásul egy helyi internetes honlap szavazása alapján ő a szurkolók első számú jelöltje az edzői posztra.
– Még mindig szeretik a szurkolók Szegeden. Meglepődött a szavazás láttán-hallatán, amely szerint a drukkerek egy része önt látná legszívesebben a Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapatának edzői posztján?
– Megtisztelő, hogy a labdarúgás szerelmesei azt szeretnék, hogy én legyek a csapat trénere. Vadidegen ember állított meg és mondta, hogy 1999 nyarán ő is ott volt a háromezer néző között, amikor a Dunaújváros elleni első edzőmeccsen hatalmas gólt rúgtam közel harminc méterről Rabóczkinak. Az a találat akkora hatással volt rá, hogy utána, ha tehette, személyesen jött a meccseinkre. Jólesnek ezek a szavak ennyi év távlatából is. Szeged a második otthonom, szívesen látogatok a városba, ahol korábban az NB I-ben játszottam, és ahova szinte hazajövök. Rengeteg barátom van, akiket bármikor meglátogathatok, legyen szó családi ünnepről, névnapról vagy születésnapról. Most is egy ilyen miatt töltöttem egy egész hétvégét Szegeden.

– Mit tud az új csapatról?
– Nem sok mindent. Azt viszont tudom, hogy a városnak és a szurkolóknak is óriási szükségük van a minőségi labdarúgásra.

 Urbán Flórián bejelentkezett. Fotó: Nemzeti Sport
Urbán Flórián bejelentkezett.
Fotó: Nemzeti Sport

– Érdekelné a szegedi munka?
– Természetesen vágyom arra, hogy újra felnőttcsapat edzője legyek, hiszen velük kezdtem el dolgozni. Szeretem a tréneri munkát is, amit most a REAC utánpótlásában végzek. Tavaly nyárig az U19 edzője voltam a rákospalotai sportiskolában, amellyel megnyertük az NB II középcsoportját, majd az osztályozón elvéreztünk a Haladással szemben. Aztán a sportiskola szakmai igazgatójaként felügyeltem az edzők munkáját, majd március óta ismét a gyerekekkel, ezúttal az U13-asokkal foglalkozom. Remek a munka, hiszen hatalmas feladat átadni többek között a saját mentalitásomat, a fegyelmezett, alázatos hozzáállást a srácoknak, de azért egy felnőttcsapat koordinálása lenne az igazi kihívás. Konkrét hívás esetén a sportiskolánál megértő lenne Sági Ferenc elnök, hiszen tudja, számomra megtisztelő minden ilyen felkérés.

– A fogadási csalások kapcsán egykori szegedi csapattársa, Kenesei Zoltán is előzetes letartóztatásban van. Mit érzett, amikor megtudta a hírt?
– Kenővel jó kapcsolatban voltunk, amikor együtt játszottunk a Szeged LC-ben. Elváltak az útjaink, azóta ritkábban találkoztunk. Bármit is tett, amíg a bíróság nem dönt, addig az ártatlanság vélelme megilleti őt.

Urbán gólja a válogatottban, 1997-ben Málta ellen.

– Az Urbán gyerekek továbbviszik majd az apa futballvonalát?
– A kisebbik, az ötéves Roland heti egy alkalommal még csak ismerkedik a sportággal. A nagyobb, a 11 éves Flórián viszont a REAC SI tagja, kiválóan véd és jól rúg, de még nem tudja, kapus legyen vagy mezőnyjátékos. Az edzője mindenesetre nyugodtabb, ha ő áll a kapuban... Nem akarom befolyásolni a döntését, majd az élet választ ad mindenre, 14 évesen úgyis eldől, merre megy tovább a pályája.

Játékos és edzői pálya

Urbán Flórián 1968. július 29-én született. Edzői karrierje 2004-ben a REAC-nál indult, ahol két évet töltött el, majd 2007-ben az FC Felcsút, 2008-ban a Pápa mestere volt, jelenleg pedig a REAC sportiskolájában az U13-as csapat edzője.

Olvasóink írták

  • 19. johnconnor 2011. július 06. 16:12
    „VISSZA-VÁRUNK!!! ; )
    Hajrá Szeged!!!
    FLÓRIT EDZŐNEK!!!”
  • 18. W666W 2011. július 06. 14:37
    „Hmmm :-))))

    Urbán Flóri akkor lesz itt edző amikor a moderátor a saját bejegyzését nem moderálja...:))))
    Egyébként nem lenne rossz edző de nem biztos, hogy a Szegednek most pont Ő rá lenne szüksége....
    A Tudásához mértem minimum 2-3 focista árába kerülne annyira meg nem jó Edző..Még mindig az a véleményem, hogy talán Fel kellene venni a kapcsolatot a TISZA VOLÁNNAL / még nem késő / azt valami közös megállapodást tetö alá hozni azt az Ottani tehetségek tudását kamatoztatni ...”
  • 17. W666W 2011. július 06. 10:57
    „Itt már akkor el lett "cseszve" a dolog amikor rábólintottak arra hogy egy olyan csapat ami "ujonnan" alakul elindulhasson vett jogon az NB II ben..Természetesen ilyenkor megjelennek a "dögkeselyük" akik minnél többet akarnak még ebből az igencsak megtépázott koncból kiszakítani..jelen esetben valaki vagy valakik jó pénzt sejtenek Kiss Rigó féle csapatban tehát majd jönnek a lepukkant másodvonalbeli önjelölt sztárok és majd "visszatérnek" a nagy "hazai" kedvencek is Már most halott ügy az egész...Oszt mien "ARÉNÁBAN" isjátszanak?? A Kutyaolnál nem jobb minőségü Felső tisza parton ahol a szemközti lelátó inkább lugastanya mint lelátó ??? Ugyanmár.....
    3. airwaves 2011.07.05. 11:37

    "Fellendítené Szeged alkoholfogyasztását!"
    <moderálva off>”
  • 16. Larsson 2011. július 06. 08:15
    „14.

    Nem kell nagy focista múlt, ahhoz hogy vki jó edző legyen! Nézd meg SAF-ot, nincs túl nagy játékos múltja és milyen eredményes, a tolmács murinnyóról nem is beszélve, köze nem volt a focihoz!”
  • 15. szilencium 2011. július 06. 07:41
    „Ha ebből a gyenge,amatőr,nagyravágyó,minden realitást mellőző,szappanoperából lesz minőségi foci(legyen csak egyszerű,tartós foci) Szegeden,akkor én minden meccsen ott leszek és torok rekedésig buzdítom a csapatot!
    Bár ettől félek a legkevésbé!
    Inkább azt érzem,hogy úgy október táján a mostani firkászok,ezen újságon keresztül is siratni fogják a szegedi foci ismételt halálát!”
  • 14. sugerabugera 2011. július 05. 23:24
    „Azt hiszem,a videón Urbán válogatottbeli gólja látszik.
    Majornak ilyen nincs,ha tetszik,ha nem.
    Talán le kellett volna szállni még a Safa edzőjeként a Földre.
    Mert mi még láttuk ám a M.L-t Jézusként a vízen járni....”
  • 13. stunde80 2011. július 05. 21:40
    „Csak meg kell nézni a képet és az mindent elmond!Annak idején Ő robbantotta a bombát és hullott atomjaira a Szeged Lc!Kell Ő nekünk??”
  • 12. ashmore 2011. július 05. 19:24
    „U
    rbántól a jóisten mentsen meg minket.Brinszkyt meg ugye nem gondoljuk komolyan??”
  • 11. Larsson 2011. július 05. 19:21
    „A nagy flórinál lejjebb már nincs... De Major nem kell, mert nem bozóky haverja. A magyar "foci" ugyanolyan trágyadomb, mint a politika!”
  • 10. L. 2011. július 05. 18:11
    „akkor bringát a kispadra!!! :)”
  • 9. airwaves 2011. július 05. 17:28
    „"Urbán Flórián: ha hívnának, nem gondolkodnék"
    Nagyon sajnáljuk Flóri, de ide olyan ember kell aki gondolkodik. :o)

    6. L.!
    Kérdésedre a válasz: Azt a jó eredmény a KITE Brinszky Adrián nélkül nem érte volna el...”
  • 8. tol 2011. július 05. 16:19
    „eddig mennyit gondolkodott a Flori?...”
  • 7. Együgyű 2011. július 05. 15:32
    „3. airwaves 2011.07.05. 11:37 írására reagálás!
    Elnézést!!! Hallásra (fül) gondoltam.
    Még egyszer elnézést, főleg az elhunytaktól!!!”
  • 6. L. 2011. július 05. 14:34
    „árulja már el valaki, hogy mi a baj Major Lacival? ismeri a terepet, a játékosokat, egész jó eredményt ért el az előző idényben. egyszerűen minden mellette szól, és mégse.”
  • 5. Mustang 2011. július 05. 12:18
    „atyaisten...
    <moderálva>
    remélem ez csak bulvár és kacsa, ez tragédia lenne..
    már azon is le vagyok döbbenve, h felmerült a neve
    nagyon gáz!!!”
  • 4. laca74 2011. július 05. 11:57
    „Minden jelölt mellett is és ellene is lehet érveket felsorakoztatni,olyan nem lesz hogy mindenki számára elfogadható szakembert hozzanak ide. Egy biztos..Urbán Flórián melett a mentalitása szól.”
  • 3. airwaves 2011. július 05. 11:37
    „"Fellendítené a halottak Szeged alkoholfogyasztását!"
    Ez a mondat kissé morbidra sikeredett :o)
    Vagy így nem kell kimoderálni?”
  • 2. Együgyű 2011. július 05. 10:08
    „Örömteli hír!
    Fellendítené a halottak Szeged alkoholfogyasztását!

    A múltból meg lehet élni?

    Ugye a mostani NB I-II-es csapatoknál is felmerült a neve és ott is szívesen felkérnék!”
  • 1. Gilberto 2011. július 05. 09:57
    „Ha rajtam mulna, akkor Flori lenne a Szeged edzöje, hamar Major nem maradhat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Béres országos bajnok, három szegedi érem

A hétvégén Miskolcon rendezték meg a bocsások országos bajnokságát, amelyen öt egyesület harminc… Tovább olvasom