Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

UTC: folytatódik a sikertörténet?

Szeged - Ma megkezdi szereplését a férfi futsal NB I rájátszásában az UTC Futsal Team. A szegedi alakulat Gödöllőn 18.15-kor lép pályára a negyeddöntő első mérkőzésén.
Frissen feljutott csapatként is komolyan számolni kellett az UTC Futsal Teammel. A csapat az alapszakaszban a hatodik helyen zárt, ezzel jogot szerzett arra, hogy a rájátszásban, a negyeddöntőben szerepelhessen.

– Az idény elején előre aláírtam volna ezt a helyezést. Először az volt a cél, hogy legyen létjogosultságunk az első osztályú szereplésre, aztán a helytállást, majd a folyamatos fejlődést határoztuk meg. A feljutással ilyen hamar nem is kalkuláltunk, az NB I-es szereplés a későbbi terveinkben szerepelt, de ha már így alakult, és a város, valamint a taos pályázatok segítettek, illetve a srácok és a nagypályás csapatok, a Makó, az Algyő, a Mórahalom, a Sándorfalva, az Ásotthalom, az SZVSE hozzáállása igazán profinak nevezhető volt, mindez lehetővé tette ezt a szereplést. Kupabronz, bajnoki negyeddöntő: újoncként jól néz ki ez a statisztika – vélte az edző, Brinszky Adrián.

Arra van az elődöntő: lehet, hogy Brinszky Adrián már tudja az odavezető utat? Fotó: Frank Yvette
Arra van az elődöntő: lehet, hogy Brinszky Adrián már tudja az odavezető utat? Fotó: Frank Yvette


Hegyesi játszana. Nagy kérdés, vajon az UTC egyik legjobbja, a válogatott bő keretébe is meghívott Hegyesi Zsolt játszik-e ma. Az érintettet kérdezzük.
– Részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem jó három hete Algyőn, egy megyei I. osztályú bajnokin. Pihentettem egy hétig a jobb külső bokaszalagomat, majd a Gödöllő elleni alapszakasz-bajnokin újra rásérültem. Megvárom, mit mondanak a hozzáértők – mondta lapunknak az UTC csapatkapitánya, Hegyesi Zsolt.
A java még hátravan: minimum két mérkőzés a negyeddöntőben.
– Élesnek kellene maradni az eddigi sikertörténet után is, hiszen most már komoly a cél. És ha esetleg sikerrel vennénk a Gödöllő elleni párharcot, újabb, a fejlődésünket segítő meccsek következhetnének. Persze a kettős terhelés, a kispálya és a nagypálya közötti ingázás megterheli a lábakat, így aztán kíváncsi vagyok, hogyan alakul az előttünk álló röpke hét. Aztán arra is kíváncsi vagyok, hogyan alakul a rájátszás, hiszen a hajrában szinte mindenki legyőzött mindenkit – vélte az egykori futsalválogatott játékos.

A Gödöllőt kiválóan ismeri a szegedi együttes. Egykori sportági válogatottak (Szente, Baranyai, Ughy) alkotják a keretét, ám ami ennél sokkal szembetűnőbb, a csapat nagy része minimum 35 éves. Gödöllőn 11–5-re, Szegeden pedig 7–5-re kapott ki az UTC, de amíg az ellenfél nagyjából azt hozta, amire képes, és amit tud, a szegedi együttes a bajnokság előrehaladtával egyre látványosabb játékot nyújtott.

– A Gödöllő rutinos, minőségi játékosok alkotta csapat, ám azt gondolom, erőnlétileg sebezhetők. Ha teljes a keretünk, szerintem lehet esélyünk, de Tóth Attila és Hegyesi Zsolt sérült, míg Puskásra ma nem számíthatok. Az elődöntő a célunk, az ambíció nekem és a csapatnak is adott, szeretnénk a bronzéremért harcolni – jegyezte meg Brinszky.

A férfi futsal NB I negyeddöntőjében ma 18.15-től Gödöllőn szerepel az UTC, majd hétfőn 19 órától következik a második meccs Szegeden, és ha kell – mivel az egyik fél két sikeréig tart a csata –, jövő csütörtökön a harmadik összecsapás ismét Gödöllőn.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hegyi Norbert a forduló gólvadásza

A megyehármas Mártélyban 8 gólt lőtt hétvégén a "civilben" megbízott baleseti helyszínelő. Tovább olvasom