Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

UTC: kapusgól a kapuból

Nemcsak kiválóan véd, hanem az ellenfél hálójára is veszélyes. Tombácz Róbert (27), az NB I-es UTC Futsal Team kapusa a gólerős hálóőrök közé tartozik, miközben csapatával a legjobb hat közé vágyik.
Négy forduló van hátra a futsal NB I-ből, és az UTC FT a felsőházi rájátszást érő hatodik helyen áll. Azaz a csapat sorsa a saját kezében van.

– Nem nekünk a legrosszabb a sorsolásunk, mert a Haladásé nehezebb, viszont a MAFC-é meg könnyebb. Ha hazai pályán az Aramist és a Haladást megverjük, nincs miről beszélni – mondta Tombácz Róbert.

A szegediek kapusa rendre a csapata legjobbja – alaposan foglalkoztatva van a meccseken.

– A futsalhoz hozzátartozik a kapus szerepe, így egyáltalán nem kirívó egyik meccs kapura lövési vagy védési statisztikája sem. A maximumot próbálom nyújtani, és az előző három meccs jobban sikerült, mint az előtte lévők. A három egymást követő győzelemben nagy szerepe volt a visszatérő Puskásnak. Hiányzik még Koncz Zsolt és Tóth Attila is, de hármójuk közül legalább az egyik köztünk van. Rengeteg olyan meccs volt, amikor ha játszik egy-két rutinos társ, most több pontunk lenne – tette hozzá a hálóőr.

Bravúrok, gólok. Tombácz kézzel és lábbal is kiváló. Fotó: Karnok Csaba
Bravúrok, gólok. Tombácz kézzel és lábbal is kiváló. Fotó: Karnok Csaba


Öt a négy ellen támad az ellenfél, amelynek kapuja emiatt üres. Az elrontott akció után Tombácz felkapja a labdát, majd bal rüszttel azonnal célba veszi a rivális kapuját. Szinte minden meccsen előfordul ilyen eset, amely végén gyakran Tombácz nyakában a csapat: a pontos lövés után a labda a hálóban köt ki.

– Először három, aztán két góllal zártam a bajnokságot, és most is kettőnél járok, de én nem ezzel szeretnék kitűnni. Minden edzés alatt van olyan lehetőség, pihenő, amikor Béry Pistivel gyakoroljuk a saját hatoson belülről a kapura lövést. Hiába csinálom azonban rendszeresen az edzéseken, mégsem ugyanaz, mint a meccsen. Érdekes, hogy a tréningeken nem megy olyan jól, mint amilyen kiválóan a bajnokikon sikerül – mondta végül Tombácz.

A bajnokság állása
1. Győr 15 14 1 0 98–35 43
2. Berettyóújfalu 16 13 1 2 87–37 40
3. Aramis 16 9 4 3 63–43 31
4. Veszprém 17 9 2 6 90–66 29
5. Dunakeszi 15 8 3 4 76–53 27
6. UTC 16 7 1 8 66–79 22
7. MAFC 16 5 5 6 62–65 20
8. Haladás 15 6 0 9 70–84 18
9. Debrecen 17 5 2 10 66–86 17
10. Csömör 16 1 1 14 43–96 4
11. Nagykáta 17 1 0 16 47–124 3

A Rákosmente visszalépett, az eredményeit töröltük.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Titán TC: pozsonyi idénystart

Ahogy tavaly, idén is a szlovákiai Pozsonyban kezdte meg a fedett pályás versenyidényt a szegedi Titán TC. Tovább olvasom