Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Vajda–Gyurta: nagy barátok

A mellúszás és a kenu királya, Gyurta Dániel és Vajda Attila öt éve jó barátok. Előbbi példaképének tekinti a hat évvel idősebb szegedi „lapátost", és szeretne hozzá hasonló eredményeket elérni. A karácsonyt szeretteikkel, pihenéssel töltik.
A 2004-es olimpia két meglepetésembere Gyurta Dániel (20) és Vajda Attila (26) volt, előbbi ezüstöt, utóbbi bronzot nyert a görög fővárosban. A szegedi kenus úgy emlékszik, ennek apropóján invitálták őket egy tévéműsorba, ott találkoztak, beszélgettek először, és alakult ki barátság kettejük között. - Rögtön azonos hullámhosszon voltunk, olyan, mintha a testvérem lenne - fogalmazott a kenus.

Daninak úgy rémlik, az ötkarikás érmesek számára bérelt nyitott, városnéző buszon ismerkedtek meg, Attila mellett akadt egy üres hely, leült és jót dumáltak.

– Szilvesztereztünk, buliztunk már együtt, de a távolság miatt ritkábban találkozunk – mesélte az olimpiai bajnok kenus. – Telefonon tartjuk a kapcsolatot, karácsonykor, szilveszterkor hívjuk egymást, és gratulálunk a sikerekhez, például a nyáron Rómában 200 mellen szerzett világbajnoki címéhez. Szurkolok, hogy minél jobb eredményeket érjen el.

xgk
Gyurta Dániel.

A karácsonyt sem kerülhettük ki: Attila külön soha nem kér semmit, jobban szeret adni, mint kapni. Évek óta külön háztartásban él, de az ünnepeket a famíliával tölti: 24-én mennyasszonya, Bea szüleinél, 25-én nővérénél, 26-án saját szüleinél lesz. Társasoznak, beszélgetnek, lazítanak: „Azért is szeretem a karácsonyt, mert ízelítőt kapok a világ nyugodtabb oldalából." Kedvence a halászlé és a bejgli, de minden magyaros ételt (például: töltött káposzta) szívesen fogyaszt. A „szája" többet kívánna, de igyekszik magának parancsolni, mert könnyen „felugrik" pár kiló, amit nehéz ledolgozni. A tréning csak a karácsony idejére szünetel.

Az év sportolójának választott Gyurta Dani most nem az úszásra, hanem vizsgáira koncentrál, amelyeket január közepéig – az első válogatott edzőtáborig – teljesíteni akar. A tanulás, a magolás mellett karácsonykor a pihenésre is jut idő. Ajándékot ő sem „rendelt", és Attilához hasonlóan a halászlé a kedvence, amit „a nagymamám rendkívül finoman készít". Azt mondja, családjuk konzervatív: az ünnepet mindig együtt töltik, beszélgetnek, megnéznek egy filmet, vagy más közös programot szerveznek. A lényeg, hogy együtt legyenek, hiszen ő és szintén úszó öccse, Gergő az esztendő többi részében sokat tartózkodik távol a családtól. Egyvalami azonban eddig kimaradt az ünnepi programból:

fgfygj
Vajda Attila.

– Hihetetlen, de a fenyő díszítésében még soha nem vettem részt. Bármilyen későn feküdtünk le Gergővel, és bármilyen korán keltünk, 24-én reggel a karácsonyfa már teljes pompájában várt minket. Anyuék valószínűleg éjszaka díszítették fel – kellemes meglepetés, nagyon jó erre ébredni.

Üzentek egymásnak
A két sportcsillagot arra kértük, lapunkon keresztül – a szokásos karácsonyi jókívánságokon túl – üzenjenek egymásnak. Vajda azt mondta: örül, hogy barátja lett Az év sportolója, ezt ő már római világbajnoki címe után megjósolta. „Nagyon büszke vagyok rá, egyre tudatosabb, beérett a srác. Kívánom, Londonban nyerjen olimpiai aranyat!" Gyurta Vajdát nagyszerű sportembernek, példaképének tartja. „Sokat tanultam tőle. Azt is, hogy a siker 75 százalékban az agyon, a koncentráción és csak 25 százalékban a testen, a fizikális felkészültségen múlik. Köszönöm!" Abban megegyeztek: nagyon szép lenne, ha a 2012-es ötkarikás játékokon mindketten felállhatnának a dobogó legfelső fokára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költözik és babát vár Szuszi

A tavaly visszavonult válogatott vízilabdázó most lakja be párjával csongrádi otthonukat, ahová februárban kisbaba, Kata érkezik. Tovább olvasom