Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Vajda Attila: Egész nap szakadt az eső

Nagyon rossz időre ébredtünk csütörtökön. Az ég teljesen beborult Peking fölött. Egész nap szakadt az eső, és a szél is erősen fújt. Nekem szerencsém volt, mert délelőtt nem volt akkora vihar.
Vécsi Viktor edzőmmel úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a pályára. Tudtam evezni, de most nem időre kenuztam. Miután befejeződött a vízi edzés, teljesen elromlott az idő. Az evezősöknek el is kellett halasztaniuk a csütörtökre tervezett futamaikat, amelyeket így a pénteki pihenő napra tettek át. Egyébként ha már szélről beszéltünk: az elmúlt napokban sikerült kitapasztalnom a Shunji vízicentrum jellemző széljárását, amely általában hátulról és balról fúj. Nagyon remélem, hogy ilyen marad a jövő héten is, mert ez az én evezési stílusomnak kedvez.

Vajda: Kisebb holtpontot érzek most, öt nap után
Vajda: Kisebb holtpontot érzek most, öt nap után

Azt hittem, hogy teljesen sikerült akklimatizálódnom. Azt mondják, ha öt nap után sem jelentkezik az átállási fáradtság, akkor az azt jelenti, hogy a szervezet megszokta az új környezetet. Most viszont úgy érzem, hogy nekem ez még nem sikerült százszázalékosan.

Bővebb infó: www.szegedkenu.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád megyei sportműsor

Tovább olvasom