Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Vajda Attila: Senki sem menekülhetett

Ha páratlan év, akkor világbajnoki cím: mindez idén harmadszor teljesült az EDF DÉMÁSZ-Szeged kenusa, Vajda Attila életében, és ahogy kedvenc együttese, a Tankcsapda megírta: senki sem menekülhetett előle.
– Kellemes volt az út Duisburgba a Mennyország Touristtal?
– Igen. Érdekes a sztori, hiszen amikor a világbajnokság előtt a Maty-éri sajtótalálkozón éppen arról kérdeztek, hogy milyen zenét lehetne hallgatni egy adrenalinnal teli ezer egyes alatt, akkor a SZIN-en is járt Tankcsapdát és annak egyik számát, a Mennyország Touristot is megemlítettem. Ezt a nyilatkozatomat elolvasta a rockegyüttes dobosa, Fejes Tamás, aki azt írta SMS-ben, hogy inkább stílusosan a Senki nem menekül című számra húzzam a lapátot. Ütős, pörgős kis zene, így visszaírtam: oké. Amikor megnyertem a vb-t, rögtön jött az újabb rövid üzenet tőle, amelyben azt írta: ugye, hogy senki sem menekülhetett? Mit tehettem volna, igazat adtam neki.

– A korábban megjelentekkel ellentétben nem kétszer, hanem háromszor, 2007-ben, 2011-ben és 2013-ban nyert világ-, 2007-ben és 2009-ben Európa-bajnokságot. Szereti a páratlan számokat?
– Most mondhatnám azt, hogy igen, hiszen a hajóban is egyedül lapátolok... Ám ez nem lenne igaz. Egyszerűen így jött ki. A páros számokkal sincs bajom, azokhoz is kellemes emlékek fűznek. Vegyük például 2008-at, amikor olimpiát nyertem, vagy 2006-ot, a szegedi vb-t, amikor a súlyos lábsérülés után harmadik lettem, illetve 2010-et, amikor pedig Poznanban, a vb-n a második helyen zártam. Ebből a felsorolásból talán kilóg 2012, de reméljük, 2014-ben megint egy páros és szép év következik.

A harmadik: Vajda Attila és a duisburgi világbajnoki aranyérem. Fotó: Schmidt Andrea
A harmadik: Vajda Attila és a duisburgi világbajnoki aranyérem.
Fotó: Schmidt Andrea

– Senki sem menekült, még a hazai vizeken versenyző Brendel sem. Hogyan fogadta a második helyet?
– Aki egy vb-n dobogón áll, az örül az eredményének. Én is örültem, amikor ezüstérmes lettem, de szerintem ő is boldog volt, hiszen kihajtotta magát. Ezen a versenyen neki nem termett babér, de másnap, az ötezer egyesben helyre tette az érzéseit, hiszen éppen előttem megnyerte a hosszú távú futamot, visszavágott nekem.

– Van-e sorrend a vb-aranyérmek között?
– Szeged élvezi az első pozíciót, hiszen nagyon fájt volna, ha a pályafutásom alatt hazai közönség előtt nem nyerek világbajnokságot. Erre volt két lehetőségem: az első harmadik helye után a másodikat kipipáltam. Itt egy párhuzam az olimpiákkal: előbb Athénban bronzot, aztán Pekingben aranyat szereztem. A másik két vb-elsőség egyaránt Duisburgban született. Ha ezek között kell különbséget tenni, akkor a mostani azért tűnik értékesebbnek, mert tavaly az olimpia miatt nem volt vb, előtte 2011-ben én nyertem, így most megvédtem a címemet. Persze mindegyiket meg kellett nyerni, mindegyikért meg kellett küzdeni, az érzés mindegyikhez ugyanaz. Ezt mi az edzőmmel, Vécsi Viktorral pontosan tudjuk.
– Nincs pihenő, ma már lapátot ragad, hiszen a hét végén országos bajnokság lesz Szolnokon. Mennyi számban indul?
– Összesen hétben.

– Nem kevés ez?
– Gondolkodtam, hogy a kétszáz egyest, netán további párosokat hozzá lehetne tenni a menühöz, így tíz számra kalibrálható lennék... Félretéve a tréfát, gyűjtögetni kell az egyesületi pontokat. Három távon a szegedi társakkal, így Fürdökkel, Bozsikkal és Horváthtal négyest megyünk, ezer párost versenyegyesülés révén a csepeli Korisánszky Péterrel, valamint a kétszázat kivéve a további három egyest, az ezret, az ötszázat és az ötezret vállaltam el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Délmagyar szurkolói klub a Facerben

Lapunk is komolyan készül a péntek esti Románia– Magyarország labdarúgó világbajnoki… Tovább olvasom