Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Vajda és Janics aranyos 500 métere Szolnokon

Szél, eső, télikabát, sapka – hiába van május, ilyen időjárási körülmények között a meleg ruhaneműk is előkerültek a szolnoki Holt-Tiszán rendezett kajakos és kenus felnőtt síkvízi gyorsasági rangsoroló három napján, amely az év első hivatalos eseménye volt.
Hiába tűnt kevésbé fontosnak a verseny, a rekordlétszámú induló alapján úgy tűnik, sokan lényegesnek tartották a részvételt, főleg azért, mert Storcz Botond szövetségi kapitány a szolnoki viadalt is figyelembe veszi a jövő hét végi, szegedi Mol-világkupa – holnap várható – kerethirdetése kapcsán.

Az EDF Démász-Szegedi VE versenyzői közül Janics Natasa két olimpiai számban is nyert, ám 200 méteren a kisebb súllyal mérlegelt hajója miatt megfosztották elsőségétől, 500 méteren viszont lenyűgöző volt. Vajda Attila a pénteki ezer méteren elért negyedik helyet feledtette, hiszen előbb 200 méteren második lett, majd az ötszázas finálét csaknem két hajóhosszal megnyerte.

Megyei eredmények

Szolnok, felnőtt rangsoroló, az EDF Démász-Szegedi VE eredményei. 200 m, férfiak, K1: 5. Sík Márton. K2: 2. Boros Gergely, Sík M. (Paks, EDF Démász-Szegedi VE), 5. Karsai Gergely, Varga Norbert (Vác, EDF Démász-Szegedi VE), 8. Tóth Róbert, Kovács László. C1: 2. Vajda Attila, 4. Horváth Gábor. Nők, K1: Janics Natasát kizárták.

500 m, férfiak, K2: 3. Boros G., Sík M..C1: 1. Vajda A., 7. Makai Tibor. Nők, K1: 1. Janics N.

5000 m, férfiak, K1: 3. Gyökös Lajos, 9. Petrovics Máté.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább tart a Pick-átok

Hiába rukkolt elő az idény legjobb játékával a Pick Szegd férfi kézilabdacsapata, a végén az MKB Veszprém együttese örülhetett a BB-liga döntőjének második meccse után. Tovább olvasom