Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Vajda is indul a torontói Mazda Kupán

Három magyar versenyző is részt vesz az idei torontói kajak-kenu Mazda Kupán. A jövő szombati eseményen a Pekingben olimpiai bajnok Vajda Attila mellett a szintén szegedi Gyökös Lajos, valamint az MTK-s Paksy Tímea teszi vízre a hajóját.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint a 40 ezer dollár összdíjazású pénzdíjas viadal szervezői a világ minden tájáról invitáltak versenyzőket.
A résztvevők 200 méteren vetélkednek majd, a legjobbak a négy fős fináléban dönthetik el a dobogós helyezések sorsát.

"Nagyon jó emlékeim vannak a torontói viadalról – mondta Vajda, aki két éve már indult a kanadai versenyen. – Bár 2007-ben a negyedik helyen zártam, remekül éreztem magam, hiszen ez egy jól szervezett, fantasztikus hangulatú verseny. Nekem különösen tetszett, hogy a nézők a hajókra szerelt mikrokamerák segítségével a kivetítőn kaphattak képet arról, hogy milyen is a küzdelem a hajóból nézve, vagyis igazán testközeli élményben volt részük. Én ezt a versenyt összekötöm egy kis vakációval, a menyasszonyommal húsz napot töltünk majd el Kanadában."

Olvasóink írták

  • 1. Jázmint 2009. szeptember 06. 16:21
    „A mennyasszonnyal.. :) és a megcsalásokat be is vallod neki, vagy gyorsan eljegyezted, hogy bebiztosítsd azt magad, hogy legyen egy hülye melletted..akivel takarózhatsz, hogy ne tünj akkora patkánynak!
    Mellesleg neked nem a suliba kéne beiratkoznod??????? FOGORVOS ÚR! :D:D:D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

HNKC: a Fradi verve jó!

A HNKC az első hazai bajnokin 31–29-re legyőzte a Ferencvárost. Tovább olvasom