Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Valdor-Szentesi VK: dönteni a párharcról

A 11–14. helyért, vagyis a bennmaradásért játszik a Valdor-Szentes OB I-es férfi vízilabdacsapata.
Az első körben a Pécs elleni párharc első mérkőzését, április 11-én hazai környezetben, 12–7-re (2–1, 1–1, 5–2, 4–3) megnyerték Weszelovszkyék, a második partit ma 19 órától rendezik a mecsekalji városban. Amennyiben ismét jobbnak bizonyulnak a Kurca-partiak, sikerükkel zárul a két győzelemig tartó párharc, és már biztos, hogy megőrzik élvonalbeli tagságukat. Erre készülnek.

Weszelovszky 13-asban. Fotó: DM
Weszelovszky 13-asban. Fotó: DM

– Az elmúlt napok munkával teltek, készültünk a második összecsapásra – mondta Lukács Dénes, a Valdor-Szentes vezetőedzője –, és ebből szerdán, csütörtökön és pénteken Újvidéken kétkapuztunk, négy edzőmérkőzést játszottunk azzal a csapattal, amelyik korábban nálunk vendégeskedett.

Azzal folytatta: a keret tagjai szombaton kaptak pihenőt, de vasárnap már tréning következett.

– Nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés, már most el akarjuk dönteni a párharcot, ha nyerünk, bennmaradunk. De mint korábban már említettem, célunk az alapszakaszban elért 11. hely megőrzése – közölte a szakember.
Lukács Dénes nem számíthat a vállsérüléssel bajlódó Werner Richárdra, akit a közeljövőben megműtenek – számára véget ért a szezon. A fiatal pólós jövője miatt nem akarja feleslegesen kockáztatni a játékát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem sikerült, nyert a Fradi

A férfi vízilabda OB I elődöntőjéért zajló rájátszás második mérkőzésén a Tiszavirág Szeged Diapolo… Tovább olvasom