Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Vallomás Zubainak: ˝Bocs!˝

Történt egyszer, hogy a MOL-Pick Szeged ceglédi bajnokijára két kollégámmal együtt Zubai Szabolcs autójával utazhattam. Azt hittük, sima út lesz. Egyszer viszont a betonút is eltűnt alólunk...
Történetünk valódi. Nem kitalált, idén, november 9-én történt velünk. Egy szép, napos vasárnap délután.

A MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata az említett napon Cegléden játszott bajnokit. A csapat busza a szokásos helyről, az újszegedi sportcsarnok elől indult. Mindenki a busz környékén álldogált, amikor Vadkerti Attila a tudósító mellé lépett, és megkérdezte, hogy elvinném-e a Pest megyei városba Zubai Szabolcs autóját. Gyors kérdés a két Szeged VTV-s, Bittmann Emil és Tóth Attila felé, hogy csatlakoznak-e a Szeged–Cegléd úthoz. Ők igennel feleltek, így elindult a nagy hármas a nem mindennapi kalandot rejtő útra.

Kecskemétig minden rendben zajlott. A vezető, azaz én, illetve a „mitfárer", Emil jót beszélgettünk, Attila, az operatőr hátul relax üzemmódba helyezte magát. Közel egy órája autóztunk a MOL-Pick-logóval ellátott Toyotával, amin ott virított a Zubai felirat, a 17-es mezszám is.

Nem Picknek való vidék. A Szerző felvételei
Nem Picknek való vidék. A Szerző felvételei

– Itt kell kimenni! – szólalt meg az úton először Attila. Kanyar ki, Kecskemétnél letértünk az autópályáról. – Én nem itt szoktam! – válaszoltam, miközben a Mercedes-gyár mellett húztunk el. Jött egy körforgalom. Ebből viszont nem lehetett Cegléd felé kimenni, mert építik. – Nem lesz jó! – szólt Emil, aki annak ugyan örült, hogy szülővárosa, Békéscsaba felé tartunk, de annak nem, hogy távolodunk Ceglédtől.

Dzsípíesz!

Emil nem véletlenül ült az anyósülésen. Bepötyögte a koordinátát, megtörtént az útvonaltervezés. – Borbás felé! Az jó lesz! Átvisz a ceglédi útra! – szólt az utasítás.

Feltűnt a Borbás felirat, letértünk a csabai útról. Robogott a Zubai-kocsi, reménykedve abban, hogy hamarosan visszatérünk a helyes útra. Haladtunk a kétsávos úton, amely egyszer csak egysávosra szűkült. – Hoppá! Fogy az út! – állapítottuk meg. Ezután közel 500 méteren keresztül igazi tankcsapdákat, azaz hatalmas kátyúkat kerülgettünk. – Ez kemény! – gondoltuk magunkban, hiszen egyikünk sem szólalt meg, csak nézett ki a fejéből. A nap szépen sütött. Vége lett a betonútnak, immár egysávos úton, de homokos terepen „robogtunk": harminccal. Ekkor még volt néhány ház, két motoros is leelőzött bennünket. Mit gondolhattak a felirat láttán? Mit keres erre egy pickes autó? Mi mentünk előre, mert a „dzsípíesz" ezt tanácsolta. Elfogytak a házak, jöttek az almafák. Sok! Majd már akácos erdőben jártunk. Többször is egyesbe kellett visszaváltani, mert dimbes-dombos volt a terep. – Ez már a Kékes tető! – poénkodtunk, miközben lefelé ereszkedtünk, és vártuk, hogy egyszer egy őz- vagy szarvascsapat fut majd át előttünk. 20 perce mentünk a borbási úton. Inkább terepen. Amikor kiértünk az erdőből – természetesen készítettünk fotót –, akkor megpillantottuk a ceglédi utat. – Ez az! – ráztuk az öklünket.

Zubain látszik: ijesztő képek. Nincs harag? Fotó: Schmidt Andrea
Zubain látszik: ijesztő képek. Nincs harag? Fotó: Schmidt Andrea

Manőver a busz előtt

Még egyben szerettünk volna reménykedni, hogy nem tűnik fel a Pick-busz. Feltűnt! – Jó ég, mi lesz, ha Zubai Szabi meglát bennünket az ösvényen közlekedve! Nagyobb sebességre kapcsoltunk, sikerült még a jármű előtt kikanyarodni – a Bács-Kiskun és Pest megye tábla felirat között tettük meg, így végig a megyehatáron autóztunk –, így nem buktunk le. Szerencsére egyetlen koszcsík sem volt a kocsin, szép tiszta maradt. Mivel eldöntöttük, hogy ezt a történetet csak szilveszter napján tesszük közzé, így ez most valójában egy őszinte vallomás Zubai Szabolcsnak. Ha véletlenül Borbás környékén azt hallja, hogy láttuk a kocsid, akkor valójában ez a három szegedi sportújságíró volt. Bocs!

Mentesítő járat
Franciaországból, Dunkerque-ből tartott haza a MOL-Pick Szeged. Már elhagytuk a Csongrád megye feliratot, amikor hatalmas durranás rázta meg a csapatbuszt. Vincze Róbert sofőr keményen a kormányba csimpaszkodott, az autópálya szélére kormányozta a buszt. Defektet kaptunk, nem is kicsit. Lassan elgurultunk a kisteleki kihajtóig. Közben egy mentesítő járat elindult felénk. Elmondtuk, hol vagyunk, az idős sofőr mégis Csengelénél telefonált, hogy hol vagyunk. Mivel csak Kiskunfélegyházánál lehet legközelebb kimenni, így jókora kerülővel érkezett meg a mentesítő járat.
– Ki a csoportvezető? – kérdezte a várva várt pilóta.
– Miért? – jött a válasz Vincze Róberttől.
– Hova vigyem őket?
– Ezt én is meg tudom mondani! Juan Carlos Pastor! – válaszolt a Pick- csapat sofőrje.
– Ez meg milyen név?
A beszélgetést hallva ekkor már kicsit izgultunk, hogy biztos, hogy ne várjuk meg a saját buszunkat.
– A sportcsarnokhoz menjen! – jött Robitól az újabb utasítás.
– Mert kik ezek? – jött a mentesítő járat vezetőjének újabb kérdése.
A közel 30 kilométeres utat nagyobb izgalomban tettük meg, mint előtte az egész utat. Aggodalmunk nem volt alaptalan, mert előbb Belgrád, majd Arad felé ment volna hősünk, szerencsére az elöl ülők még időben szóltak, hogy most kell letérni. Vladimir Vranjes, a Pick bosnyák játékosa meg is
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fájdalmas volt a búcsú: SZKKSE-Dunaújváros 20-41

A csapat kapitánya, Lehmann-Dobó Andrea most vonult vissza, de az SZKKSE színeiben az első (és utolsó) élvonalbeli góljával tette. Tovább olvasom