Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Válogatott korosztály - Bóka Ferenc nagy csapata

A 14 fős csapatképről nyolcan is pályára léphettek a korosztályos válogatottakban: nem túlzunk azzal, hogy a Tisza Volán Focisuli 1995-ös csapata a ma már SZEOL SC néven szereplő együttes egyik legsikeresebb korosztálya volt. Bóka Ferenc edző nemcsak rájuk büszke, hanem azokra is, akik bár a futballt már nem űzik magas szinten,az egyetemen bizonyítanak.
Adott egy fénykép, körülbelül tíz éve készült. A Tisza Volán Focisuli – mai nevén SZEOL SC – 1995-ös születésű korosztályát ábrázolja az edzővel, Bóka Ferenccel. Szinte hihetetlen, de a képen látható 14 labdarúgópalántából nyolcan is pályára léphettek a korosztályos válogatottakban, ketten, Kecskés Ákos és Forgács Dávid jelenleg is az U20-as együttes tagjai.

– Azt mondják, hogy ha egy utánpótláscsapatból egy játékos eljut egy profi gárda első keretébe, az már kiemelkedő eredmény. Ez a korosztály jócskán túlteljesíti ezt – fogalmazott Bóka, amikor a szegedi együttes egyik legsikeresebb csapatáról kérdeztük. Nem egyedi az esetük a Tisza Volán Focisulinál: a Halkó Pál edzette 1986-os együttesből is legalább hatan válogatottak lettek, közülük Laczkó Zsolt és Hrepka Ádám a felnőtteknél is játszhatott. Az egykori Bóka-csapatból még „csak" korosztályos válogatottak kerültek ki, ám ami késik, nem múlik...

A Tisza Volán Focisuli 1995–1996-os korosztálya egy tíz évvel ezelőtti fotón, állnak, balról: Vangel Roland, Kecskés Ákos, Földvári Dominik, Kalender Mehmet, Bóka Ferenc edző, Forgács Dávid, Hajdu Rol
A Tisza Volán Focisuli 1995–1996-os korosztálya egy tíz évvel ezelőtti fotón, állnak, balról: Vangel Roland, Kecskés Ákos, Földvári Dominik, Kalender Mehmet, Bóka Ferenc edző, Forgács Dávid, Hajdu Roland, Német Viktor, Laczkó Zsolt, ülnek: Leindler Domonkos, Bartyik Roland, Szunyi Máté, Szil Zsolt, Szil Tünde, Szabó Zoltán. A képről hiányzik: Szabó Csaba, Kamara Jenő, Balogh Dávid, Komáromi András. Fotók: MTI, Facebook, DM


– Hatéves koruktól foglalkoztam a csapattal, Csacsa nénitől vettem át őket, és az U15-ös korosztályig együtt dolgoztunk. Fiatal voltam, kicsit őrült is: úgy kezdtem a munkát, hogy legalább három-négy játékosból profi labdarúgót nevelek. Egészen különleges közösség alakult ki, a srácok nem csak csapattársak, hanem barátok is lettek, hogy mást ne mondjak, Forgács Dávid nemrég rendezett 20. szülinapi buliján a társaság több mint fele ott volt. Emellett a szülőket is ki kell emelnem, olyan támogatást adtak a gyerekeknek, ami elengedhetetlen volt a sikerekhez – fogalmazott Bóka, aki PhD-dolgozatát is a gyermekeknél alkalmazott edzésmunkájáról írta. Legnagyobb sikerük az U13-as országos bajnokságon szerzett ezüstérem volt.

A csapat nemzetközi szereplése egy olaszországi tornán indult, ahol három meccsen is simán legyőzték ellenfelüket. Ezután jött a meghívás egy nagyobb tornára, itt már Serie A-s csapatok utánpótlása ellen bizonyíthattak. Hogy mennyire meggyőző volt a produkciójuk, azt jelzi: Szabó Zoltánt már 13 évesen leigazolta a Fiorentina – akkoriban ő volt a legfiatalabb magyar labdarúgó, aki nagy múltú klubhoz került –, kicsivel később pedig Kecskést és Forgácsot az Atalanta szerződtette.

– Vangel Rolandot is vitték volna az olaszok, ám ő megsérült. Nem csak azokra vagyok büszke, akik eljutottak a válogatottig, a többiekből is rendes ember lett. Sokan játszanak az NB II-ben vagy NB III-ban, de aki nem, azok közül például Laczkó Zsolti, Hajdu Roli és Német Viktor is egyetemre jár – hozzá az SZTE Testnevelési és Sporttudományi Intézeténél is dolgozó Bóka Ferenc.




Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A wakeboard családi ügy

A korosztályában háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok wakeboardos, Hegedűs Ákos tavaly sérülés miatt nem tudott nemzetközi viadalokon indulni, így most kettőzött erővel készül a legnagyobb versenyekre. Tovább olvasom