Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Válogatottakkal dolgozott

Vladimir Bankovics előbb csak tanácsokat adott, most júliustól kezdve azonban már hivatalosan is Vladan Matics vezetőedző segítője a Pick Szeged kézilabdacsapatánál. A két szakember valamikor együtt játszott, most pedig azon munkálkodik, hogy minél jobban felkészítse a csapatot a bajnoki rajtra.
Valamennyi Pick kézilabdás arca elárulja, hogy nehéz edzésekkel készülnek a bajnoki rajtra, de valamennyien dicsérik Vladimir Bankovicsot, aki igyekszik olyan gyakorlatokat összeállítani, amelyek lazítják az izmokat, ugyanakkor kellő állóképességet és erőt biztosítanak. Könnyíti az is a terhet, hogy a szakember elmondja, melyik gyakorlatot miért végezteti, s milyen hatása van.

– Testnevelési egyetemet végeztem Belgrádban. Majd a másoddiplomámat már a rehabilitációból szereztem. Mielőtt még megkérdezné, hogyan kerültem Szegedre, illetve honnan ismerem Vladan Maticsot, elárulom: valamikor együtt játszottam vele a Crvena zvezdában. Tudta rólam, hogy mivel foglalkozom, hiszen öt évig dolgoztam a zvezdánál, majd a jugoszláv férfi juniorválogatottnál, a felnőtt női válogatottnál, a női röplabda-válogatottnál, akikkel világbajnoki bronzérmet nyertünk. Legutóbb pedig Zürichben a női kézilabdacsapatnál tevékenykedtem erőnléti és rehabilitációs edzőként. Ami pedig a munkám lényegét illeti, igyekszem egyénre szabott munkát kiosztani.

Amikor Vladan Matics váltotta az edzői kispadon Zoran Kurtest, első dolga volt, hogy a csapatot felszabadítsa attól a tehertől, amely alatt hullámzó teljesítményt nyújtottak a játékosok. Talán egy isteni szikra juttatta az eszébe Vladimir Bankovicsot, akinek ismerte, sőt elismerte jótékony, ugyanakkor nagyon hatékony munkáját. Előbb csak tanácsokat kért telefonon, majd meghívta a Pick Szeged mérkőzéseire is.

– A zürichi csapatom márciusban befejezte a bajnokságot, így éppen szabad voltam, amikor Matke megkeresett. Tanácsot adtam, amit pontosan be is tartott. Rendszeresen tartottuk telefonon a kapcsolatot. A bajnokság befejezésekor pedig hivatalosan is felkértek arra, hogy legyek Vladan Matics edző segítője. El is osztottuk a munkát, ő végzi a taktikai és technikai részét az edzéseknek az én feladatom pedig az erőnlét megszerzése, a fizikális munka irányítása.

Az egyértelmű, hogy nagyon jól ismerte a bajnokságot nyert Pick Szeged minden játékosát, hiszen a rájátszás összes mérkőzésének szemtanúja volt. Most azonban már részese a csapat szakmai stábjának, ezért érdemes meghallgatni Ványa (ez a beceneve a játékosok körében – a szerk.) véleményét a mostani összetételről.

– A bajnoki első helyet szerző csapat játékán az összeszokottság, a jó kollektív szellem, az egyet akarás tükröződött, s vezetett eredményre. A bajnoki címet szerző együttes jelentős változáson ment keresztül a nyáron. Hat új játékos érkezett. Ez pedig türelmet és megértést követel. Nagyon pozitívnak tartom azt a versenyszellemet, amely a kezdőcsapatba való bekerülésért folyik. Azonban a felkészülési mérkőzéseken még egészen biztosan kiütközik az összeszokottság hiánya.

A 34 éves Vladimir Bankovics elárulta, nős, a felesége a szerb szociálpolitikai minisztériumban fontos beosztásban dolgozik, ezért nem tartott vele Szegedre. A város nagyon tetszik neki.

– Úgy érzem magam, mintha otthon, Belgrádban lennék – árulta el búcsúzóul.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Janics Natasa hajója suhant a vízen

Hat nap múlva megkezdődik Németországban, Duisburgban a felnőtt kajak-kenu világbajnokság. A jövő… Tovább olvasom