Délmagyar logó

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 14°C | 25°C Még több cikk.

Valóra vált az álom: a BL főtáblájára masírozott a Loki

A Ferencváros 1995-ös példáját követve váltotta valóra az álmát 2009-ben a Debrecen: a Bajnokok Ligája főtábláján folytathatja!

DVSC-TEVA - LEVSZKI SZÓFIA 2-0 (2-0)
Gólszerző:
Varga J. (13.), Rudolf (35.)
Továbbjutott: a Debrecen, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel

A múlt szerdai szófiai bravúr után okkal-joggal kiáltották ki a Debrecent a párharc favoritjának, de a java még hátravolt: a keddi, budapesti visszavágó. Csordultig telt aréna ide vagy oda, a Levszki nekiesett a DVSC-nek. Míg a bolgárok csak kapufáig jutottak, a magyar bajnok előretévedve rögtön góllal jelentkezett. Varga József találata váratlanul jött, de nem a semmiből, tudatos mozdulattal juttatta a labdát a hálóba.

Ez a forgatókönyv nem ízlett a vendégcsapatnak, de ennek ellenére egy pillanatra sem adta fel a harcot, küzdött tovább. Tíz perccel a szünet előtt jött az újabb fordulat, utóbb kiderült, a kegyelemdöfés a bolgároknak. Sokan kritizálták Rudolf Gergelyt, hogy még mindig adós szezonbeli első góljával, hát mikor máskor sült volna el a lába, mint ezen az életbevágóan fontos találkozón?

Debrecen-Levszki Szófia gólok

Miután két debreceni lövés után is a bal felső sarokban pihent meg a labda, nyugodtan hátradőlhettünk a szünetben. Ekkor legbelül talán már el is könyveltük a korábban csak titkon remélt csodát, szentül hittük, hogy a hajdúságiak a hátralévő negyvenöt percben nem fogják elrontani azt, amiért az elmúlt hetekben, hónapokban küzdöttek. Igazunk is lett, már csak formalitás volt a második játékrész. Maradt a kettő-null, összesítésben pedig a négy-egy, valóra vált az álom.

Legutóbb az 1995-1996-os Bajnokok Ligája-szezonban a Ferencváros erejéből - a későbbi döntős Ajax, a bombaerős Real Madrid és a jó erőkből álló Grasshoppers ellen - hat csoportmeccsen egy győzelemre és két döntetlenre telt. Most pedig izgulhatunk a Lokiért, a csütörtöki sorsoláson kiderül, kikkel alkot majd egy csoportot, mely nagynevű riválisok ellen írhat futballtörténelmet.

Férfiöröm
Férfiöröm

II. FÉLIDŐ:

93. perc: Hölgyeim és uraim! Az álom valóra vált! A Debrecen 2-0-ra nyert a Levszki Szófia ellen, a Bajnokok LIgája play off-körében 4-1-es összesítéssel diadalmaskodott, ezzel a BL főtáblájára lépett!

89. perc: Csatár helyett csatár, a pazar gólt szerző Rudolf Gergelyt Oláh Lóránt váltja.

88. perc: Pofonegyszerű a képlet: Dimitrov lő, Polekszics véd. Ennyi.

85. perc: Helyzetmentesen telnek a percek, és közben szépen-lassan ízlelgetjük a jól csengő kifejezést: Bajnokok Ligája, csoportkör. Ez azért nem akármi!

81. perc: Czvitkovics mehet a jól megérdemelt pihenőre, Fodor Marcell áll a helyére.

76. perc: A dán spori nem egy epizodista-alkat, ragaszkodik a főszerephez. Azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy Dombinak sárgát ad műesésért, holott fellökték, azért huppant a gyepre. Közben Hrisztovot Ortega váltja.

71. perc: A Komlósi és Varga közti folyosón a Jovovot váltó Dimitrov egyből szót kért és tüzelt, életerős löketét Polekszics ütötte a a mezőnybe a léc alól.

67. perc: Baloldali beadás után Zé Soares 5 méterről mellé bólintott. Ejha, ezt megúsztuk!

65. perc: Jobboldali Levszki-szöglet után Hrisztov 5 méterről felküldte a Holdra a labdát. Vagy ha addig nem is repült a laszti, a Keleti pályaudvar tetőszerkezetét biztosan megrongálta.

62. perc: Czvitkovics kiugratása után előbb Dombi, majd Varga találhatott volna be, a kapujából remek ütemben kilépő Petkov azonban mindkétszer megakadályozta ezt.

Coulibaly gólpasszt adott és nagyszerűen küzdött
Coulibaly gólpasszt adott és nagyszerűen küzdött

61. perc: A csodagólt szerző Varga József rutintalan, sárga lapos figyelmeztetése miatt nem léphet pályára a BL-csoportkör 1. fordulójában. Merthogy a Loki ott lesz érdekelt!

60. perc: Csere a bolgároknál is: Joazinhót Taszevszki váltja.

58. perc: Orbán Viktor Loki-sállal a nyakában szurkol a VIP-teraszról, Szakály helyett Dombi a pályán.

56. perc: Jobboldali szófiai sarokrúgás után nagy-nagy kavarodás a debreceni kapu előtt, végül a védők helyett egy csatár szabadít fel üggyel-bajjal: Rudolf Gergely.

52. perc: Ejnyebejnye, Zé Soares! Hát ez meg mi volt?! Ramos letalpalásáért jár a sárga! Még egy ilyen, és a piros is előkerül!

49. perc: A második játékrész ugyanúgy kezdődik, mint az első: tapogatózással, mezőnymunkával.

46. perc: Folytatódott a játék, egyelőre egyik oldalon sincs csere. A Debreceni VSC 45 percre van a mennyországtól!

I. FÉLIDŐ:

45+1. perc: Vége a félidőnek, minden képzeletet felülmúlt az első negyvenöt perc. Varga József és Rudolf Gergely szenzációs találataival kézzelfogható közelségbe került a BL 32-es főtáblája.

44. perc: A Levszki Szófia még nem adta fel, pedig három gólt kellene rúgniuk úgy, hogy közben egyet sem kapnak. A bolgárok egyszerűen nem találnak fogást a DVSC-n.

36. perc: Ramos szabálytalankodott, feleslegesen gyűjtött be egy sárga lapot. De kettő-nullnál talán elnézzük neki. Közeleg a BL-csoportkör. Össesítésben már 4-1 a Lokinak.

Rudolf herceg öröme: 2-0-ra vezet a Loki
Rudolf herceg öröme: 2-0-ra vezet a Loki

35. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Addig tekergett Rudolf a labdával, mígnem lövésre szánta el magát, 25 méterről kilőtte a bal felső sarkot. Csodálatos gól! 2-0

34. perc: Meglepő statisztikai adat: a labdabirtoklás aránya 39%-61%. Még szerencse, hogy a gólok száma dönt.

31. perc: Rudolf egy igazítás után 28 méterről tüzelt, nagy lökete elkerülte a bal felsőt. Legalább megpróbálta.

26. perc: Hrisztov előbb három pimasz csellel bolondot csinált Komlósiból, majd 17 méterről lőtt, a labda a bal kapufa mellett suhant el.

21. perc: Leandro besárgult, Jovov pedig a frászt hozta ránk: 26 méteres szabadrúgása után a jobb felsőbe kívánkozott a labda, Polekszics azonban résen volt.

20. perc: A bekapott gól okozta sokkból lassan magához tér a Levszki, a Loki rohamoz tovább. 

13. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Röviden szabadítottak fel a bolgárok, Coulibaly tálalt Varga József elé, aki 20 méterről a kapu bal oldalába csavarta a labdát. Vezet a Loki, össesítésben már 3-1-re! 1-0

9. perc: Szarmov rúgta fel Vargát, villan is a sárga lap.

5. perc: Szarmov 18 méterről akkora kapufát lőtt ballal, hogy majdnem kettétört a léc, a felszabadítás után Coulibaly veszélyeztetett: középreadását azonban lefülelte a kapujából kivetődő Petkov.

4. perc: Meddő mezőnyfölényben játszanak a bolgárok, de egyelőre nem alakítottak ki gólhelyzetet a magyar bajnok kapuja előtt.

1. perc: A dán Claus Bo Larsen sípjelére a Debrecen kezdte a találkozót. Fantasztikus a hangulat, zsúfolásig telt a Puskás Ferenc Stadion.

Leandro saját csapata mellett Zé Soarest is a hátára vette
Leandro saját csapata mellett Zé Soarest is a hátára vette

A svéd Kalmar FF és az észt Levadia Tallin búcsúztatása után a bolgár Levszki Szófia az utolsó akadály a Loki előtt a BL 32-es főtáblájához vezető úton. A cívisvárosiak a párharc első felvonásán parádés játékkal nyertek 2-1-re idegenben, így annak ellenére is esélyesebbek a továbbjutásra, hogy a visszavágót nem Debrecenben, hanem Budapesten rendezik.

A Puskás Ferenc Stadionban nemcsak a pálya nagyobb, mint az Oláh Gábor utcában, hanem a lelátó is, Rudolf Gergelyéket 9500 helyett 32 000 fanatikus buzdíthatja. Herczeg András csapata a Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros, Leandro – Czvitkovics, Varga, Ramos, Szakály – Rudolf, Coulibaly összeállításban lép pályára.

A saját közönsége előtt alulmaradó szófiai együttes vendégként köszörülné ki a csorbát, Ratko Dosztanics a Petkov – Benzukan, Topuzakov, Rabeh, Minev – Zé Soares, Szarmov, Bardon, Joaozinho - Jovov, Taszevszki, G. Hrisztov kezdőtizenegynek szavaz bizalmat.

Kövesse ÉLŐben online tudósításunkat a mérkőzésről, 20 óra 45 perctől!

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. apátfalvifaszagyerek 2009. augusztus 26. 22:45
    „55. HÜLYE!!! Hajrá Loki!!!”
  • 56. AntoniusXXI 2009. augusztus 26. 21:32
    „55. hozzászólás mombars 2009.08.26. 20:13
    Ne légy ilyen negatív! Lásd a dolgok pozitív oldalát is! Végre egy klubcsapat 14 szűk esztendő után BL-főtáblás, a válogatottnak pedig a selejtezők végéhez közeledve is van esélye kijutni a vb-re! Ennek azért csak szabad örülni, nem?!”
  • 55. mombars 2009. augusztus 26. 20:13
    „Ennek is kisebb lesz a füstje, mint a lángja. Szép volt, tényleg, de mindannyian tudjuk, ettől még nem lesz ütőképes válogatott, és nem lesz túl sok keresnivaló sem az átlagosak, sem pedig a nagyok között. A szomorú az, hogy ennyi a maximum öröm, hogy kijutottak...ott meg, sajna nem hiszem h. csoport utolsónál előbb végeznének. Ez van, ebben nem leszünk többet nagyok.
    Mindenesetre kíváncsi vagyok az ellenfelekre. Legalább miattuk érdemes lesz kimenni a meccsre.
    A válogatottat sem hiszem, h. sokan néznék, ha mondjuk Togo vagy Libanon ellen játszanának vb selejtezőt...”
  • 54. 1131 2009. augusztus 26. 19:17
    „mi bajod cicca fiu tán narancs vagy ???”
  • 53. flexapja 2009. augusztus 26. 16:47
    „megneztem ezt a rovid golösszefoglalot,csak most tünt fel a riporter "meleg" beszolasa...”
  • 52. flexapja 2009. augusztus 26. 16:46
    „1131 ostoba vagy.”
  • 51. 1131 2009. augusztus 26. 16:24
    „Nagyon szép volt fiúk !!!!! GRT :))

    Az egész meccs szuper volt, csak a végére nem kellett volna órbán rusnya arcocskája...”
  • 50. AntoniusXXI 2009. augusztus 26. 15:07
    „Kit szeretnétek ellenfélnek? A Manchestert (a ZTE és éppen a Loki ellen), az Arsenalt (a Haladás ellen) és a MIlant (a ligaválogatott ellen) már láttuk mostanában, igazán házhoz jöhetne mondjuk a Barcelona, a Real Madrid, a Chelsea vagy a Liverpool. De az Intert és a Bayernt is elfogadnám. A csütörtöki sorsoláson minden kiderül!”
  • 49. Aqua 2009. augusztus 26. 14:14
    „Rég volt ,hogy így tudtam örülni magyar focinak, a gólokról nem is beszélve! CSODÁLATOS találatok!!! Csak így tovább, remélem a válogatott is jól szerepel majd!
    SZÉP VOLT FIÚK!”
  • 48. AntoniusXXI 2009. augusztus 26. 13:17
    „47. hozzászólás gróf 2009.08.26. 12:39
    Éppen ez a lényeg! A költséghatékony gazdálkodás, a klub kasszájába befolyó eurómilliók ésszerű felhasználása. Infrastrukturális fejlesztés, utánpótlásbázis, klasszis játékosok igazolása hiányposztokra. Ha összejön egy-két iksz netán egy győzelem, azért újabb komoly összegeket lehet szakítani. A népmese elkezdődött...”
  • 47. gróf 2009. augusztus 26. 12:39
    „Antonius! Köszi a táblázatot, szeretem az ilyen listákat nézegetni.
    Nehezebb ellenféllel találkozhatott volna pl Pireusz...én a jóval nehezebb ellenfélt mondtam pl Arsenal.
    És örülök az új sorsolási rendnek, de a dolgokat a helyén kell kezelni.
    Ha a pénzt a létesítményekre, utánpótlásra, új játékosokra költik és a DVSC idényben is bajnok lesz és szerencséje lesz a sorsoláson...3-4 év múlva állandó BL vagy EL szereplő lehet és többé nem kell a magyar bajnokság aranyérmének gazdájáért izgulni, mert állandó helye lesz.
    Madrid-Barca
    Inter-Roma-Juve
    Olymipyc Lyon

    Az Olympiakosz 37-szeres görög bajnok...ez semmit nem jelent! A Bp Honvéd eredményeit nézve, és kupagyőztes is :(”
  • 46. rolee 2009. augusztus 26. 11:55
    „Szép volt fiúk! :)”
  • 45. Zejko 2009. augusztus 26. 11:51
    „Ez nem semmi .el is tettem a meccset szep emlek :) szep volt fiuk.”
  • 44. AntoniusXXI 2009. augusztus 26. 10:43
    „41. hozzászólás gróf 2009.08.26. 10:23
    http://www.xs4all.nl/~kassiesa/bert/uefa/data/method3/trank2009.html - ez a táblázat sok mindent elárul a valós erőviszonyokról”
  • 43. AntoniusXXI 2009. augusztus 26. 10:41
    „40. hozzászólás gróf 2009.08.26. 10:18
    Tökéletesen tisztában vagyok a szabályokkal, te nagyeszű. Szerinted nem kaphatott volna nehezebb ellenfelet a Levszkinél a Loki???!!! Dehogynem! Szerinted a Levszki Szófiánál nem erősebb a BL-csoportkörben gyakran feltűnő Olympiakosz Pireusz? De szerintem a Salzburg és a Köbenhavn is nagyobb ellenállást tanúsított volna, sőt! Az Olympiakosz 37-szeres görög bajnok és 2003-ban 6-2-re verte a 2002-ben BL-döntős Bayer Leverkusent. De szólj, ha tévedek, és a Levszki jobb a Pireusznál.”
  • 42. sőndör 2009. augusztus 26. 10:33
    „nagyon jók voltak! köszi ay élményt.”
  • 41. gróf 2009. augusztus 26. 10:23
    „Bajnokok Ligája, a negyedik selejtezőkör párosításai
    Bajnokok ága
    Loki-mázli a BL-sorsoláson: a Levszki Szófia az ellenfél
    2009.08.07. 12:10 - ui

    A DVSC a Levadia Tallinn után a lehető legkönnyebb ellenfelet kapta a Play-off körben, a bolgár bajnok Levszki Szófiát.

    Levszki Szófia (bolgár)-Debrecen

    FC Sheriff (moldáv)-Olimpiakosz (görög)
    Salzburg (osztrák)-Maccabi Haifa (izraeli)
    Köbenhavn (dán)-APOEL (ciprusi)
    FK Ventspils (lett)-Zürich (svájci)

    BL-selejtezőt érő helyen végzők ága
    Lyon (francia)-Anderlecht (belga)
    Sporting CP (portugál)-Fiorentina (olasz)
    Celtic (skót)-Arsenal (angol)
    Panathinaikosz (görög)-Atlético Madrid (spanyol)
    Timisoara (román)-VfB Stuttgart (német)

    De éltek a lehetőséggel, és legyőzték a bolgár bajnokot is, akik 3x esélyesebbek voltak a meccsek előtt!!!!!!!!”
  • 40. gróf 2009. augusztus 26. 10:18
    „39. hozzászólás AntoniusXXI 2009.08.26. 09:40

    Nem találkozhatott volna jóval nehezebb ellenfelekkel. Platininek köszönhető a sorsolás új menete. A nyert meccsek a DVSC-nek. De az új sorsolási rend kizárta, hogy a Fiorentinával, Arsenallal, Celticcel találkozzon a Loki.
    Gratulálok a Debrecennek!!!”
  • 39. AntoniusXXI 2009. augusztus 26. 09:40
    „Nem értem a hozzállásotokat! Hogy lehet ilyenkor is arról beszélni, hogy ilyen meg olyan szar a magyar foci, amikor ez a csapat csodát tett! És kit érdekel a sorsolás, meg, hogy jóval nehezebb ellenfelekkel is találkozhattak volna? Meg, hogy ez kevés lesz a nagyok ellen? Szégyelljétek magatokat! Nyilvánvalóan a Lokinak nem lehet célja a BL megnyerése, de még a csoportból való továbbjutás sem! innentől kezdve minden egyes pályán töltött perc ajándék! És ha tegyük fel, hogy a 6 meccsből 4-hez semmi, de semmi közük nem lesz, mert lefocizzák őket, akkor is büszkék lehetünk ezekre a játékosokra! Ébresztő, emberek!!!”
  • 38. NógrádiT 2009. augusztus 26. 09:23
    „A politíkát tényleg nem szabad illetve szabadna belevinni a fociba,de Debrecen városvezetése támogatja,míg szegedé mindent megtesz ellene.
    Botka László 2007 decembere óta 16 szór utasította el a szegedi labdarúgó szurkolók megkeresését,s információink szerint közvetlen munkatársainak munkatársainak többször hangoztatta:
    "NEM KELL FOCI SZEGEDNEK"

    HAJRÁ DEBRECEN,HAJRÁ SZEGED”
57 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ria! Ria Hungária!

Telt házat, 500 szurkolót vonzott Szegedre, az Invitel szurkolói klubba a Debrecen–Levszki… Tovább olvasom