Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Változatos féléven túl az NB III-as csapatok

Véget ért az őszi szezon, amely után mindhárom megyei NB III-as futballcsapat a középmezőnyben található. A együttesek edzőit kértük meg, értékeljék a féléves teljesítményüket.
A három Csongrád megyei NB III-as labdarúgócsapat egymást követve, egy ponton belül (a KITE-Szeged és a HFC 21-et, a Tisza Volán 20-at gyűjtött) a hetediktől a kilencedik helyig áll a tabellán az őszi szezon után.

KITE-Szeged (7.)

A megyei gárdák közül a KITE-Szeged áll a legelőkelőbb helyen, ám Major László csapata sokáig a dobogón is tanyázott a szezonban.

– Mint minden edző, én is úgy gondolom, szerezhettünk volna néhány ponttal többet is, ám ahhoz képest, hogy a bajnokság kezdete előtt egy héttel álltunk össze, eleinte az edzéseknél néha öltözőnk, néha pályánk nem volt, nem rossz ez a hetedik hely. Nem titkolt célunk, hogy a télen jelentősen megerősítsük a keretet – amelyre meg is van minden esély –, és megfelelő felkészüléssel olyan tavaszt produkáljunk, amellyel odaérhetünk a dobogó első két helyére, amely vélhetően feljutást jelentene. Fontos ez, mivel Szegeden nagy szükség van minőségi labdarúgásra – mondta Major László.

– Szinte az összes játékosommal elégedett lehetek, ám külön meg kell köszönnöm két rutinos csapattagunk, Keller József és Horváth Péter segítségét, valamint ki kell emelnem a góllövőlistát vezető Nomelt, aki nélkül nem állhatnánk 21 ponttal – tette hozzá.

HFC (8.)

– Rosszul kezdtünk, három meccs után nulla ponttal álltunk, utána viszont elkaptuk a fonalat – utalt a nyolcmecses veretlenségi szériára Kandó Róbert, a HFC edzője.

– Sűrű a mezőny, egy-két győzelemmel oda lehet kerülni a dobogóra, éppen ezért sajnálom a szabadkígyósi és jászberényi döntetlenünket. Ha azok a meccsek meglettek volna, most még előrébb állnánk a táblázaton. Ettől függetlenül úgy érzem, fiatal, néhány rutinos játékossal kiegészített csapatom jól teljesített, különösen Kovács Krisztián, Bakos Ádám, Bata Csongor és Kökény Tamás játszott folyamatosan megbízhatóan – mondta Kandó Róbert.

Hozzátette: bár a feljutásról csak álmodoznak, ha sikerül a korábbi évekhez hasonlóan az őszinél jobb tavaszt produkálniuk, odaérhetnek a dobogóra.

Tisza Volán (9.)

– Viszontagságos őszünk volt, a mélypont nyilvánvalóan a két Csongrád megyei rangadó volt mind játékban, mind hozzáállásban. Ehhez még hozzávehetjük a szabadkígyósi vereséget is, ezek így együtt lenyomták a csapatot. Az első négytől nem kaptunk ki, azt pedig folyamatosan kutatjuk, mi lehet az oka, hogy nem megy a megyei riválisok ellen. Fiatal a csapat, talán úgy érzik a játékosok, nagy az elvárás velük szemben, mi viszont megpróbáljuk mentesíteni őket ez alól.

A helyezésünk nem reális, ha nincs a már említett két meccs, az első háromban a helyünk. A bajnokság kiegyensúlyozott, még bármi lehet
– mondta Buchholcz Gábor, a Volán edzője.

– Boldizsár Bálint a Tisza Volán csiszolatlan gyémántja, folyamatosan ostromolják NB I-es akadémiák. Ha kicsit jobban bízik magában, eredményes pályafutás állhat előtte. Mellette Mórocz Zsoltot is érdemes megemlíteni, aki rutinjával sokat segített – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. markusj77 2010. november 30. 14:32
    „http://www.delmagyar.hu/forum/kite-szeged_miert_nem_egyesul_a_tisza_volannal__hogy_erosebb_focicsapat_legyen/13/2003799/?action=kifejt”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomorúan zárták az őszt a Boszorkányok

Az utolsó őszi fordulóban vereséget szenvedett a Szegedi AK Boszorkányok futsalcsapata:… Tovább olvasom