Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Varga Pepét szerdán műtik

A BVSC elleni 8–6-os szegedi győzelemmel zárult mérkőzésen szerepelt az idényben utoljára a Beton férfi vízilabdacsapatában a LEN-kupát nyert gárda egyik hőse, Varga Péter. A saját nevelésű, 30 éves pólóst ma műtik gerincsérvvel.
A Szeged Beton egykori csapatkapitánya, Varga Péter már régóta bajlódik gerincsérvvel. Az ezzel járó tünetek közel öt éve jelentkeztek először nála, de igazán komolyra idén február elején fordult a sérülése.

– Akkora volt a fájdalmam, hogy már alig tudtam lejönni az uszodába – mondta Pepe. – A vízben viszont nem volt vele olyan nagy gond, de a lövéseknél, meg egyáltalán a játéknál azért éreztem, hogy messze nem vagyok százszázalékos. Játszani azonban mindenáron akartam, hiszen nagy menetelésbe kezdtünk, abból semmiképp sem akartam kimaradni. Vannak olyan meccsek, amelyek előtt be kellett injekciózni a derekamat, máskor meg a fájdalomcsillapító gyógyszerek segítettek.

Megérte, mert az igaz ugyan, hogy a Beton az OB I-ben nem jutott az elődöntőbe, ellenben a szegedi póló legnagyobb sikerét elérve megnyerte a LEN-kupát, amelynek elérésében vastagon benne volt. A görög Panioniosz elleni felejthetetlen döntő visszavágóján, 9–9-nél, a hosszabbítás második három percében előbb büntetőt harcolt ki, majd két gólt szerzett.

Varga Pepét ma műtik. Fotó: DM/DV
Varga Pepét (középen) ma műtik.
Fotó: DM/DV

– Most is kiver a verejték, ha arra gondolok, hogy nem lehettem volna aktív szereplője annak a csodának – fogalmazott Varga Péter. – Az ilyen és ehhez hasonlító pillanatokért érdemes bármilyen áldozatot hozni, a fájdalomtól veszettül szenvedni. Most viszont elkerülhetetlenné vált a műtét, amit az új klinikán Kurucz Ádám végez el. Azért vált ez aktuálissá, mert a teljes felépülés három hónapot vesz igénybe. Nem várhattam tovább, mert kifutok az időből, akkor nem tudtam volna augusztus elején a többiekkel elkezdeni a felkészülést. Ezt pedig semmiképp sem akartam.

A csapat nyögvenyelős, 8–6-os győzelemmel kezdte az 5–8. helyért zajló rájátszást. Ezt Pepe sem vitatta.

– El kell ismernem, a BVSC ellen dekoncentráltak voltunk. Ha csak a fórjaink vagy a ziccereink felét értékesítjük, legalább tíz gól lett volna közte. Bízom benne, ez egy olyan figyelmeztetés volt, hogy már a mai, a Péccsel szembeni hazai találkozón ráébreszt bennünket arra, hogy nem adják ingyen azt az ötödik helyet. Ehhez én már csak szurkolni, szorítani tudok a srácoknak. De nehogy azt higgye, hogy féltem őket, nagy összegben mernék fogadni, hogy senki más, csak mi lehetünk az ötödikek. Aztán ősszel megint elkezdjük menetelésünket a LEN-kupában. Istenem, milyen szép is lenne az ismétlés...

Szegeden a Pécs

A férfi vízilabda OB I rájátszásában ma a 2. fordulót rendezik. Az 5–8. helyért zajló csatában a Szeged Beton 18 órakor a Pécs csapatát fogadja, a 9–12. helyért pedig 19.30-tól Fehérvár–Bodrogi Bau-Szentes meccset tartanak.

Olvasóink írták

  • 1. Tonypilot 2009. május 07. 01:05
    „Komplikációmentes műtétet, a lehetőségekhez képest gyors felépülést és sikeres visszatérést kívánok!
    Pepe!
    Fiatal vagy még, egy ,két szinesfém-medál esetleg befigyelhet még a pályád során!
    Fel a fejjel!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A makói női kézilabdacsapat ősztől újra az NBII-ben

A nyolc mérkőzésen át tartó összecsapást 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 2 vereséggel az MNKSE… Tovább olvasom