Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Varga Tamás bizakodik

Az Eb-re és az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott mindkét, románok elleni barátságos meccsén szerepelt a Szeged Beton játékosa, Varga Tamás. Interjú.
– Az elmúlt héten két felkészülési meccset játszottak Románia ellen. Nagyváradon „csak" 11–10-re nyertek, Szolnokon viszont 12–6-ra. Az eredményen túl miben volt más az utóbbi találkozó?
– Kicsit pihentebbek voltunk, és ez az eredményben, a különbségben is megmutatkozott. Nagyváradon egyórás kétkapuzás, valamint négy és fél órás buszozás után játszottunk, és el kell ismerni, nem voltunk éppen topformában. Mivel másnap délelőtt csak fakultatív edzésen vettünk részt, mindjárt jobban pörgött a gárda. Főleg a védekezésünk javult sokat, és a kapusaink is jobban védtek.

– Köztudomású, hogy Szolnokon született, ahol a románok elleni „visszavágót" játszották. Feldobta a hazai környezet?

– Természetesen, de ez most annyira nem hiányzott. Tudtam, hogy jól kell játszanom, ez pedig újabb stresszel járt. Abból pedig mostanában jócskán kijut – de ebből persze nemcsak én, a többi kerettag is részesül.

A románoknak dobott két gólja jót tett a lelkivilágának. Fotó: Frank Yvette
A románoknak dobott két gólja jót tett a lelkivilágának. Fotó: Frank Yvette

– Nem kell hozzá hat diploma, hogy kitaláljam, a csapatkialakításra, a szűkítésre célzott... Gondolom, már nagyon várja, várják, hogy színt valljon a kapitány?

– Nem tagadom, okoz némi feszültséget a bizonytalanság. Mindenki szeretné már tudni, hogy megy vagy marad.

– Az ön szénája hogy állhat most?

– Fogalmam sincs, a legjobb tudásom szerint teszem a dolgom, végzem a feladatom, aztán hogy ezt miként díjazza Kemény Dénes, az néhány nap múlva – az ING-kupán, vagy utána – kiderül. Az eddigi meccseken rajtam kívül bekkelt még Varga Dani, Gór-Nagy Miki, valamint az öcsém, Zsolt. Fogalmam nincs, hogy négyünkből kit visz ki az Eb-re a kapitány – mindnyájunkat biztosan nem.

– Ebből a szempontból a szolnoki meccsen szerzett két gólja azért nem jött rosszul...

– Maradjunk annyiban, hogy jót tett a lelkivilágomnak az a dupla. Ezzel együtt kicsit „pipa" voltam, mert kevés időt tölthettem a medencében. Már az első negyed felénél két kiállításnál tartottam... Főleg az ellenem ítélt ötméterest nem értettem, hiszen mindkét kezem kint volt a vízből. Dénes – teljesen jogosan – nem akarta, hogy kipontozódjak, ezért a középső két negyedben egyáltalán nem játszottam. A negyedikben tértem vissza, akkor szereztem a duplámat. De tényleg fogalmam sincs, hogy ettől nőtt-e az ázsióm. Mindenesetre bizakodom.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét arany, egy világcsúcs és négy Eb-induló a Muréna mérlege

Taroltak a szegedi búvárok a hétvégén Egerben megrendezett ifjúsági és felnőtt búvárúszó országos… Tovább olvasom