Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Vásárhelyen a SZUE-sok

A Toyota-Tmax SZUE úszói a számukra remekül sikerült Budapest- és az országos vidékbajnokság után ezen a héten Vásárhelyen edzőtáboroznak.
A szegedi úszókülönítmény ebben az évben immár négy versenyen van túl. Székesfehérvár után Hódmezővásárhely, majd a Budapest-bajnokság következett.

– Elégedett vagyok a gyerekek fővárosi teljesítményével – nyilatkozta Gellért Gábor, a Toyota- Tmax SZUE vezetőedzője. – A felnőttek között az összes versenyzőnk döntőbe került. Ambrus Diána 200 m pillén ezüst-, 100 m pillén pedig bronzérmet nyert. Rajta kívül Olasz Anna is második lett, míg Sibalin Dávid harmadik, mindketten 1500 m gyorson. A felkészülésnek ebben a szakaszában még soha nem úsztak ennyire jó időket, bizakodhatunk, hogy az országos bajnokságon érmeket szállítanak egyesületünknek. A Budapest-bajnokságon az utánpótláskorúak is kitettek magukért, Sibalin Flóra és Novoszáth Melinda bekerült a Törökországban, Trabzon váro-sában rendezendő serdülő Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott bő keretébe. Akkor juthatnak ki a kontinensviadalra, ha a második szűkítést is túlélik, melyet a kapitány a június 9–12. közötti egri ob után végez el. Az ifiknél Szilágyi Nikolettnek és Sibalin Dávidnak van esélye arra, hogy részt vegyen a belgrádi Eb-n. Az elmúlt két esztendőben mindig volt szegedi úszó valamelyik nagy világeseményen, reményeink szerint ez idén is így lesz.

A szegediek a főváros után újra Vásárhelyen ugrottak vízbe, mégpedig az országos vidékbajnokságon. Annak ellenére, hogy a háromnapos viadal utolsó napját kihagyták, az összesített pontversenyben a második helyen végeztek. A 14 tagú csapat 32 érmet nyert: a 13 arany mellett 8 ezüstöt és 11 bronzot gyűjtöttek be Gellért Gábor, Máté Zsolt és Nagy Attila tanítványai.

– Nem a nagyképűség mondatja velem, de papírforma volt kiváló szereplésünk. A 13 arany úgy jött össze, hogy a felnőtteknél Ambrus Dia és Sibalin Dávid duplázott, nyert Olasz Anna is, és a női és a férfi 4×100 m-es, valamint a 4×200 m-es női gyors váltónk. A serdülőknél Novoszáth Melinda nyakába szintén két aranyérem került, Bárdosi Szebasztiánéba és Sibalin Flóráéba egy-egy, a gyermek korosztályban Novoszáth Tamás révén is elsőséget szereztünk.

A szegedieknek ezen a héten Hódmezővásárhely az otthonuk – mivel az újszegedi sportuszodában sátorbontás zajlik –, a Gyarmati Dezsőről elnevezett létesítményben edzőtáboroznak. A jövő héten visszaköltöznek Újszegedre, majd csütörtökön és pénteken a budapesti második Eb-válogatón adnak számot tudásukról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét mérkőzést pótolnak ma a megyében

A Csongrád megyei labdarúgó-bajnokságok közül két liga érdekelt a mai napon: a megyei I. osztályban… Tovább olvasom