Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Vásárhelyi győzelem Nyikolajenko és Szepesi parádéjával

Az ASA-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata az újonc Óbudai Goldberger ellen játszotta idei első hazai bajnokiját. Az esélyeknek megfelelően a kék-sárgák kiütéses győzelmet arattak.
Az újoncok ellen hagyományosan jól szerepel hazai környezetben az ASA-HNKC együttese. Az eddigi nyolc találkozóból hetet nyertek meg a vásárhelyiek, és csupán egy végződött döntetlenre, a 2003/2004-es sorozatban a Békéscsaba ellen.

Elképzelhető, hogy Kovács Péter lányai nem böngészték ezt a számukra kedvezőtlen előjelű statisztikát, hiszen a tavalyi pontvadászatban még a Makóban szereplő Vakarcs révén a második percben ők szerezték meg a vezetést. A házigazdák küzdöttek, harcoltak, de sok hibával és görcsösen kézilabdáztak. A lelkes fővárosiak rendre lépést tartottak a vezetést közben átvevő Rapatyi-csapattal, sőt az első félidő végén időn túli szabaddobásból ismét náluk volt az előny. A folytatás csakis jobb lehet, ebben bízott mindenki.

A második félidő első perceiben még tartotta magát a Goldberger, de ezt követően a feljavult védekezés, a labdaszerzések és a gyors akciókból szerzett gólok miatt fokozatosan nőtt a különbség a két gárda között. Az első félidőben Nyikolajenko, a másodikban Szepesi parádézott, a vendégek pedig egyre jobban fáradtak, semmi sem sikerült nekik. A Vásárhelynek viszont minden, a hazaiak látványos találatokkal szórakoztatták a közönséget, az ukrán Nyikolajenko még a saját térfeléről is betalált az ellenfél kapujába.

Az ASA-HNKC az újoncok elleni remeklését szombaton Derecskén folytathatja. A feladat nem lesz könnyű, a Derecske ugyanis tegnap meglepetésre 30–27-re győzött az FTC ellen.

Rapatyi Tamás: – A horrorisztikus első félidőt követően a másodikban már szerencsére olyan tempóban tudtunk kézilabdázni, amilyenben az első pillanattól kezdve szerettünk volna.
Kovács Péter: – Az első félidőben a mennyben, a másodikban a pokolban jártunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsiga Máté Európa legjobbjai között

Zsiga Máté, az SZVTK teniszezője ismét bizonyította, hogy ígéretes jövő előtt áll. A szegedi játékos… Tovább olvasom