Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Vásárhelyi Kosársuli: megfogyva bár...

Remekül helytállt a kecskeméti Gazdavár Kupán a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A bajnokság élcsapataival vívott mérkőzéseken a három vereség ugyan borítékolható volt, ám mindhárom találkozón biztató teljesítménnyel rukkolt ki Czuprák László együttese.
A vásárhelyiek kedélyállapota ennek ellenére sem lehet derűs, lévén már az első, Szolnok elleni mérkőzésen kiderült, hogy Brooks térde és Drahos bokája nem bírja a terhelést. A két hátvéd a hátralévő két találkozón nem is léphetett pályára. A kék-sárgák a bajnoki címvédő Olajjal szemben csak hosszabbítás után maradtak alul, ami még úgy is bravúrnak mondható, hogy az ellenfélnél nem léptek pályára a légiósok.

A második találkozón, a tavalyi bronzérmes Pécs ellen a center Kováts irányított – nem is rosszul. A Kosársuli kiválóan védekezett, és Böszörményi kipontozódásáig teljesen egyenrangú ellenfele volt Sztojan Ivkovics válogatott játékosokkal és három külföldivel teletűzdelt csapatának. A negyvenhat leszedett lepattanó különösen értékes a pécsi égimeszelők, a Lapov, Czigler, Grebenár trió között.

A legjobb játékot szombaton, a házigazdák ellen mutatta a Vásárhely. A Bodrogi Bau 31–21-re vezetett, ám ekkor Böszörményi orr- és arccsonttörés miatt kivált a játékból, az Univer pedig fordított. A Czuprák-csapat tartását jellemzi, hogy a 26. percben 54–54 állt a táblán. Sajnos a baj csőstül jött: Gémes az első diagnózis szerint lágyékzúzódást szenvedett izomszakadással, Kovátsék így hatan maradtak. A holtfáradt vásárhelyiek hősies küzdelemben, a rendkívül ponterős Kukla vezérletével végig partiban voltak a tornát veretlenül nyerő Kecskeméttel szemben.

A helytállás tehát vezéráldozatokkal járt, a következő napokban a szakmai stáb tagjai mellett az orvosokra is kemény munka vár Vásárhelyen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ferroép-Szeged: szenvedve kell nyerni!

A férfi teke Szuperligában a Ferroép-Szeged szombaton Sopronba látogat, ahol 14 órától (ifik: 13… Tovább olvasom