Délmagyar logó

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 14°C | 25°C Még több cikk.

Vasárnap a Makó–ESMTK meccsel folytatódik a labdarúgó NB II

Készülhetnek a makói labdarúgó- szurkolók, hiszen vasárnap folytatódik az NB II keleti csoportja. A csapat tettre és harcra kész, lesz meccs is, mégpedig a megszokott jegyárakkal, valamint egy régi-új játékossal, aki sérülése miatt egyelőre a tribünön foglal helyet.
Nagy halasztási láz uralkodik a magyar labdarúgás első osztályában. A tavaszi szezon rajtján még csak két meccset, rá következő héten már egy egész fordulót halasztottak el. Makón azonban nem készülnek semmi ilyesmire.

– Nem került szóba, hogy a vasárnap 14.30-kor az Erdei Ferenc téren kezdődő, ESMTK elleni első tavaszi mérkőzésünket ne játszanánk le – mondta Ménesi Gábor, a klub elnöke. – Több mint két hete nincs hó a pályánkon, így ha nem lesz különösen rossz idő a hét végéig, akkor játszunk. Bár mondanak esőt, de ez nem befolyásolhatja a sorsunkat. Kíméltük, gondoztuk, ápoltuk a talajt, a kapuk előtt kigyeptégláztuk, és az első csapat is csak tegnap edzett rajta először.

Hogy mi manapság a leggyakrabban használt kifejezés? Íme: gazdasági világválság. Amely az élet minden területére begyűrűzött. Sok mindent fognak rá, sok mindent magyaráznak vele, de a makói futballklub, s a szurkolók viszonyában nem változott semmi.

Kulacsik (kékben) felkészülése sokat sejtet.... Fotó: Tésik Attila
Kulacsik (kékben) felkészülése sokat sejtet....
Fotó: Tésik Attila

– A válság nem érinti a jegyárakat, nem emeltünk azokon, maradtak a megszokottak: azaz a felnőtt 700, a nyugdíjas és a diák 400 forintba kerül – tette hozzá Ménesi. – Bérletesünk összesen kb. száz lehet, akiknek nyáron áruljuk a belépőket. A felnőtt bérlet 9000, a diák és nyugdíjas 4500 forint, így ha valaki az előbbiből vesz, akkor két, ha az utóbbiból, akkor három mérkőzés jegyárát spórolja meg. Ez évek óta így működik, és azt gondolom, ha emelnénk, azt a nézőszámunk megsínylené.

A csapat kilenc felkészülési meccset játszott három játékos távozott (Bakos T.: Ásotthalom, Molnár V.: Vecsés, Veres: Szeghalom), és csak egyetlen egy érkeze tt. Igaz, az ő bemutatkozására még egy hónapot várni kell.

– Tóth Imre saját nevelésű játékosunk, aki 14 évesen került az MTK-ba. Végigjárta a korosztályos csapatokat, majd az elmúlt fél évben az MTK II.- ben szerepelt, és ellenünk is pályára lépett. A Bőcs szerette volna szerződtetni másfél évre, ám megsérült, mi pedig segítőkezet nyújtottunk neki. Most az MTK-nál tölti a rehabilitációs időszakot, és várhatóan áprilisban kerülhet sor a bemutatkozására. Mi is csak a nyárig számolunk vele – egyelőre. Aztán majd eldől, mi lesz június 30. után.

Felkészülési gólok

A Makó FC kilenc felkészülési mérkőzést játszott (a HFC-vel hármat is, de az Algyővel és a Sándorfalvával is kettőt-kettőt), ezeken csak egy vereséget szenvedett, a többi összecsapását megnyerte. Ami esetleg meglepheti a szurkolókat, az a felkészülési gólkirály személye, aki Kulacsik Tamás volt. A makóiak, így a csapat hivatalos weboldalának szerkesztője, az alábbi statisztikák elkészítője, Erdei Zoltán is reméli, talán végre ismét a régi fényében csillog majd a tavasszal. Eredmények: HFC–Makó FC 0–1, Sándorfalva–Makó FC 0–7, Algyő–Makó FC 2–4, HFC–Makó FC 0–3, HFC–Makó FC 1–3, Makó FC–Temesvár (romániai) 0–1, Orosháza–Makó FC 4–5, Algyő–Makó FC 1–5, Sándorfalva–Makó FC 0–8. A felkészülési góllista élcsoportja, 8 gólos: Kulacsik Tamás, 7 gólos: Maróti Sándor, 5 gólos: Csamangó Tamás, 2 gólos: Bány Tamás.

Olvasóink írták

  • 1. sustalover 2009. március 04. 16:31
    „A kameruni játékossal mi ujság?Ösz óta itt edz és nem hallani róla semmit,mi ez a nagy titkolózás?Vagy talán lassan egy év is kevés lesz,h elkészüljenek a szükséges papirjai?Józsikám,lassan Te is olyan gyenge cikkeket irsz mint szélpál,szedd már össze magad légyszives,mégiscsak ez az egy nb2-es csapat van a megyében!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jutalom egy sütiskönyv!

Ma 18 órakor a Budapest Bank férfi kézilabdaliga 21. fordulójában a Pick Szeged együttese a Komló… Tovább olvasom