Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Vastaps a Betonnak - interjú a meccs legjobbjával

Aki látta, egy életen át elraktározza a Szeged Beton Domino-Honvéd elleni fővárosi mérkőzését. A mezőny legjobbjával, a meccset hőemelkedéssel vállaló Beton-kapussal, Baksa Lászlóval beszélgettünk.
– Nem dühítő, hogy alig nyolc másodperc hiányzott csak a győzelemhez?
– Most mit mondhatnék? Azt eleve tudtuk, hogy Török Béla és Éles Vilmos nem játszhat, de az csak közvetlenül a kezdés előtt derült ki, hogy
Lehmann Pista is megsérült, Weszelovszky pedig belázasodott. Kilenc mezőnyjátékosunk neve kerülhetett csak be a jegyzőkönyvbe, mégis majdnem megéltük a csodát. A csapat csillagos ötöst érdemel, hiszen ne feledjük, a kipontozódások miatt a végére elfogytunk (Juhász Zsolt, Kuncz Tamás és Komlósi kipontozódott, míg Mihajlo Koroliját cserével végleg kiállították, a szerk.), az utolsó közel hat percben végig emberhátrányban pólóztunk.

– Már az első percektől látni lehetett, ez a Szeged most nagyon harap. Ezt hívják az utolsó szalmaszálba kapaszkodásnak?

– Tisztában voltunk vele, csak akkor marad esélyünk a négy közé kerülésre, ha nyerünk. Egymásért, a lelkiismeretünkért, az önbecsülésünkért, a klubért, Szegedért játszottunk. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de úgy érzem, most mindenki megérdemel közülünk egy tapsot.

Varga T. (kékben) igyekezett, Molnár T. figyelt: döntetlen. Fotó: Nemzeti Sport
Varga T. (kékben) igyekezett, Molnár T. figyelt: döntetlen. Fotó: Nemzeti Sport

– Fantasztikusan, válogatott formában védett, mégsem lett három pont az eredménye...

– Nyerhettünk is volna, a vége előtt ötven másodperccel még 10–8-ra vezettünk. A végén kegyetlen volt az a hat perc emberhátrány, még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám. Talán ha nem vagyok annyira fáradt, akkor Szivós utolsó két lövése a kezemről nem befelé, hanem kifelé pattan... Ilyen a sport, de muszáj továbbmennünk. Az jutott az eszembe, ha mindig így küzdöttünk, játszottunk volna, akkor biztos, hogy nem lennének gondjaink.

Lehmannak nincs légmelle

A meccs után Lehmann István útja Szegedre, az új klinikára vezetett. A röntgen jó hírről számolt be. – Voltam már jobban is, egyelőre még a beszéd is nehezemre esik, mégis szerencsésnek érzem magam, mert attól féltem, hogy légmellem lett, de a mellkasomban „csak" erősen megrándult egy izom – tájékoztatott a Beton hármas számú játékosa.
– Igaz, a gyógyulás hosszú, akár 4-5 hetet is igénybe vehet, de ha egy hajszálnyi esély is mutatkozik arra, hogy a Kazany ellen segítsem a csapatot, számíthatnak rám a srácok.

– Bármennyire is csodálatosan játszott a gárda, az amúgy
pompás eredménynek minősülő döntetlen ez esetben szinte vereséggel ér fel. Majdhogynem biztossá vált, a Szeged nélkül rendezik meg a felsőházi rájátszást.

– Sajnos tényleg úgy tűnik, nem jutunk a négybe. Hatalmas szívfájdalom valamennyiünknek. De ne feledjük, hogy a LEN-kupában állunk, és ugyan az elődöntőben a legnehezebb riválist, az orosz Kazanyt kaptuk, nem tudom elképzelni, hogy a most mutatott játékunk ne legyen elegendő a fináléba jutáshoz. És ha már ott leszünk, kizárt, hogy akár a Panioniosz, akár a Barcelona meg tudna állítani bennünket.

Dicsér az edző

Az elmaradt győzelem miatt kissé szomorú volt a betonosok trénere, Kásás Zoltán, viszont „fiai" játéka láttán végre elégedett lehetett: – Ránk most valóban illik a mondás, hogy szegény embert az ág is húzza. Nem sűrűn szoktam, de most dicsérnem kell játékosaimat, mert remekül küzdöttek, közel hat percet játszottak emberhátrányban. A Honvéd javára megítélt utolsó szabaddobást inkább nem minősíteném. Ennél kézenfekvőbb fordított ítélet nem létezik a világon. Sajnos nem sokra megyünk ezzel az egy ponttal, legföljebb az önbecsülésünkön javítottunk valamit...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hungerit MetalCom-Szentes: a jobbtól nem szégyen...

A női vízilabda OB I középszakaszának nyitányán a Hungerit MetalCom-Szentes 9–6-os vereséget… Tovább olvasom