Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Verebes Józsefet még ma is Mágusnak szólítják

Verebes József vitatott egyénisége labdarúgásunknak. Vannak, akik esküsznek a 66 éves mesteredzőre, bálványként tisztelik, mérhetetlen szeretettel beszélnek róla, mások viszont nem ismerik el teljesítményét. Egyet nem lehet tőle elvitatni: hazai léptékkel mérve páratlanul eredményes pályafutás az övé. Az NB II-es Vác trénerével a makói meccs után beszélgettünk.
– Sokan szólítják még Mágusnak?
– Rengetegen. De nehogy azt higgye, hogy elvárom. Annak idején letettem valamit az asztalra, a tisztelet, a megbecsülés azoknak az eredményeknek szól.

A Haller tértől a kitüntetésig

Verebes József 1941. március 23-án Budapesten született. A Ferencvárosban, a Haller téren nőtt fel. Futballozott a Fradiban, az Oroszlányban, a BVSC-ben, a Ganz-Mávagban, a Budafokban. Edzői pályafutását a Kecskemétben ('78) kezdte, onnan került a Videotonhoz ('80–'81 és '98–'99), később a Rába ETO ('81–'86 és '93–'94), majd az MTK ('86–'87 és '88–'89) mestere lett, de dolgozott a Kispest-Honvédnál ('92), a Diósgyőrnél és a Vasasnál ('96) is. Most a másodosztályú Vác edzéseit vezeti. A Rábával kétszer lett bajnok, kétszer második, egyszer harmadik. Az MTK-val bajnok és bronzérmes. 1987. februártól júliusig és 1993. szeptembertől 1994 júniusáig a magyar válogatott szövetségi kapitánya. 1982-ben az év edzőjének választották, ugyanebben az esztendőben Pro Urbe-díjat kapott Győr városától. 2007. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

– Figyeltem mérkőzés közben. Az elmaradhatatlan cigaretta most sem hiányzott a szájából, de már nem az önnel kapcsolatban elhíresült hosszú, piros Marlborót szívta. Ez a változás jele?
– A videotonos korszakomban napi két dobozt füstöltem el, és ez ment egy ideig a Rába ETO-nál is. Csakhogy egyre jobban éreztem, váltanom kell egy gyengébbre. Így találtam rá a kék Multifilterre. Tudom, rossz szokás, de mit csináljak, a dohányzás hozzátartozik az életemhez.

– Mint ahogy a sikerek is. Magyarországon mindent elért: nyert három bajnokságot, emellett két ezüst- és két bronzérmet is fel tud mutatni. A válogatott szövetségi kapitányaként kétszer dolgozott. Elégedett a pályafutásával?
– Mi okom lenne nemmel válaszolni? Az ön által felsoroltak sem kis dolgok, de talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Győr aranycsapatával forradalmasítottam Magyarországon a futballt. Annyira meglepő volt az a felfogás, hogy tíz emberrel támadtunk, tízzel védekeztünk, a vetélytársak képtelenek voltak bármit tenni ellene. Szenzációs labdarúgóim voltak, előbb 102, aztán 86 gólt szerezve nyertünk bajnokságot. Most volt az első arany megszerzésének 25 éves jubileuma Győrben. Fantasztikus ünnepséget tartottak, hatezren voltak jelen, sírtak az emberek.

– Nem volt arra lehetősége, hogy külföldön is bizonyítson?
– Akik közel állnak hozzám, tudják rólam, már Nickelsdorfnál honvágy gyötör. Nem nagyon beszéltem róla, most mégis elmondom: a világhírű portugál sztárcsapat, a Benfica háromszor is hívott edzőnek. Nem mentem, de a mai eszemmel tudom, az utolsót, az 1992-es invitálást el kellett volna fogadnom. Talán, ha van egy menedzserem, másként alakul a sorsom. Anyagilag biztosan helyre tett volna az a szerződés.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy akadnak anyagi problémái?
– Az a hat év, amióta nem vagyok az NB I-ben, eléggé megviselt. A liga egyszerűen kizárt onnan, megbélyegeztek, hogy öreg vagyok. Akkor voltam 60 éves. Vicc! Ez Magyarország. Elképesztő! Hát persze, hogy fáj a szívem. A magyar ember már csak ilyen, irigy. Nem tudtak mit kezdeni a sikereimmel, képtelenek voltak azt feldolgozni, inkább megszabadultak tőlem. De amikor a csúcson voltam, akkor is ott tettek keresztbe, ahol tudtak. Bajnokok voltunk, mégsem engedték leigazolni a Róthot és a Kardost. De inkább hagyjuk, mert csak jobban felhúzom magam.

– Több mint harminc éve edzősködik. Meddig még?
– Ahogy magamat ismerem, amíg járni tudok. Világéletemben ezt csináltam, erre a szakmára születtem, máshoz nem értek.

– Végezetül arra kérném, árulja el, pályafutásának melyik volt a legkedvesebb csapata, játékosa, eredménye?
– Természetesen a Rába ETO áll a szívemhez legközelebb. Kovács L. – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó O., Szentes, Hajszán, így festett az aranygárda összeállítása. Egyetlen játékost viszont nem vagyok hajlandó mondani, csak többet: Hannich, Póczik, Burcsa, Détári. Az összessel ragyogó még mindig a kapcsolatom. Eredmény? Abból is akadt több szenzációs: amikor például 2–2-t játszottunk a Manchester Uniteddel, vagy mondhatnám a Standard Liege elleni BEK-visszavágót. Kint úgy kaptunk ki 5–0-ra, hogy a belgák egyik gólja sem volt szabályos. Győrben 30 ezren buzdítottak bennünket, káprázatosan futballoztunk, nyertünk 3–0-ra, hajszálon múlt a továbbjutásunk. De mesélhetnék az akkori német bajnok Kaiserslautern elleni 7–1-ről, Briegelék ellen a magyar válogatott csak 1–1-re volt képes. De inkább nem folytatom a felsorolást, annyi helye úgy sincs az újságjában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyedik helyen végzett a Szeviép-Szeged

A tartalékos Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata negyedik helyen végzett a soproni Krasznai-kupán. Tovább olvasom