Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Vereséggel búcsúzott a Makó

A labdarúgó NB II keleti csoportjának utolsó őszi fordulójában a Karcagtól hazai pályán szenvedett vereséget. A zöld-sárgák a tizenegyedik helyről folytatják majd jövő márciusban.
A makói Kis Krisztián bravúros mozdulata Fotó: Segesvári Csaba
A szezon utolsó mérkőzése előtt egyperces gyászszünetet tartottak a napokban elhunyt Aranycsapat kapitánya, Puskás Ferencnek, valamint az egykori Makó-játékos, Patkós Sándor édesapjának, és a helyi rendező, Szőke István emlékére.

A gyászos hangulatot csak tetézte a Makó FC kezdése. Az egységesebbnek tűnő vendégek a 3. percben még kihagyták az első nagy helyzetüket, de két perc múlva már nem úszta meg Czirbus kapott gól nélkül. A karcagiak szervezetten védekeztek, a megszerzett labdával aztán villámgyors kontrákat vezettek. Nem egyszer előfordult, hogy a saját 16-osuktól egyszerre öt karcagi sprintelt előre vagy hetven métert.

A hazaiak görcsösen, sok hibával játszottak, ebben a tartalékos
A mérkőzés jegyzőkönyve

Makó–Karcag
0–1 (0–1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Makó, Erdei téri pálya, 400 néző. Vezette: Gál (Farkas, Ring).
Makó: Czirbus 0 – Szaveljev 6, Magyar 5, Bakos Á. 4 – Árva 4, Kis K. 5 – Kulacsik 5, Bány 4, Podonyi 5 – Zakar 5, Hadár 5. Edző: Takács Zoltán.
Karcag: Banó-Szabó – Mitasz, Orosz, Kocsis M., Kádár G. – Pap, Lajkovics, Zachar, Palásti – Domokos I., Tóth L. Edző: Sándor István.
Gólszerzők: Tóth L. az 5. percben.
Csere: Tóth L. helyett Kádár Zs. a 80., Árva h. Kalász (–) a 84., Bány h. Csák (–) a 89., Domokos I. h. Domokos A. a 90. percben.
Sárga lap: Mitasz a 31., Kádár G. a 35., Kis K. a 38., Palásti a 48.,
Hadár a 69., Zachar a 72., Árva a 79., Kalász a 88. percben. 
összeállításban túlságosan nagy tehernek bizonyult győzelmi kényszer alatt futballozniuk. Azt nem lehetett mondani, hogy nem igyekeztek a házigazdák, támadtak is, csakhogy a széleken nem tudtak a védők mögé kerülni, jobb híján hátulról ívelgették föl a labdát, amit könnyűszerrel hatástalanítottak a védők.

A látottak miatt nem volt, nem lehetett jókedvük a makóiaknak, kivételt talán csak a zöld-sárgák sérült labdarúgója, Varga Róbert jelentett, aki a szokásos, szünetben megtartott tombolasorsoláson nyert egy karton dobozos sört.

A második félidőt változatlan összeállításban, de posztcserékkel folytatta a Makó. Magyar előrehúzódott a középpályára, a helyére Szaveljev került, az övére pedig Árva. Mindenesetre lényegesen jobb lett a Csongrád megyeiek játéka, de a hőn várt egyenlítés csak nem akart megszületni. Pedig a játék kizárólag a Karcag térfelén folyt, de akárcsak az egész szezonban, most is be voltak oltva gól ellen a hazaiak.

Takács Zoltán: – A mérkőzés hűen jellemezte az egész őszi szereplésünket.

További eredmények:

A szezonzáró forduló további eredményei: Baktalórántháza–Ferencváros 0–0, Orosháza–Tuzsér 3–1, Vecsés–Nyíregyháza 2–4, Szolnok–Jászberény 2–1, Budafok–Kazincbarcika 1–1, Jászapáti–Békéscsaba 2–1, Bőcs–Kecskemét 0–0.

A bajnokság őszi végeredménye

1. Ferencváros 15 11 4 0 41 – 9 37
2. Nyíregyháza 15 10 5 0 37 – 12 35
3. Tuzsér 15 8 4 3 21 – 20 28
4. Bőcs 15 7 4 4 18 – 18 25
5. Orosháza 15 6 6 3 26 – 24 24
6. Szolnok 15 6 5 4 22 – 22 23
7. Kecskemét 15 5 6 4 22 – 20 21
8. Karcag 15 5 6 4 15 – 18 21
9. Kazincbarcika 15 4 8 3 23 – 19 20
10. Vecsés 15 4 5 6 24 – 24 17
11. Makó 15 4 3 8 10 – 22 15
12. Baktalórántháza 15 3 5 7 13 – 22 14
13. Budafok 15 3 4 8 13 – 21 13
14. Jászapáti 15 3 4 8 10 – 22 13
15. Békéscsaba 15 3 2 10 12 – 22 11
16. Jászberény 15 2 1 12 16 – 28 7

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzni szeretnének

Az NB I-es ligabajnokságban szereplő szegedi röplabdacsapatokra a hét végén három feladat vár: az… Tovább olvasom