Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Veretlenek maradtak a szegedi strandröplabdázók

Szeged - A tavalyi dél-alföldi strandröplabda-bajnokság női győztese, a szegedi Szabó Luca, Molnár Anna páros idén az országos bajnokságban mérethette meg magát.
Az 1995-ös születésű lányok az U18-as mezőnyben az első négy fordulóban nem találtak legyőzőre, könnyedén hozták el az aranyérmeket. Az utolsó két fordulón Szabó más jellegű elfoglaltsága miatt Molnár Lengyel Líviával indult, és egy nemzetközi rutinnal rendelkező budapesti páros mögött kétszer is a második helyet szerezték meg.

A két 17 éves játékos sikeresen helytállt a felnőttek között is, az első fordulóban például a tavalyi és az idei bajnokságban is győztes Gudmann, Szombathelyi duótól sikerült szettet rabolniuk. Ez az idény megmutatta, hogy a 2013-as évi nemzetközi megmérettetésekre kell koncentrálni, hiszen a korosztályos nemzetközi mezőnyben is szép eredményre lehet képes a páros. A további fejlődéshez szükséges munkát el tudják végezni Szegeden, a szakmai stáb már előkészítette a következő év terveit és programját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar érem Kisteleken

Bronzérmes lett a Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes duó a Kistelek Openen, a latintáncok nyílt nemzetközi kategóriájában. Tovább olvasom