Eger-EnterNet Vásárhelyi KS 62-79 (18-18, 18-15, 12-15, 14-31) Férfi kosárlabda NB I, B csoport. Eger, 100 néző. Vezette: Balogh Gy., Nagy I. L., Vida.
Kosársuli: BALATON 14/6, Czibere 11/6, UTASI 18/3, Vas 6, DIAKITE 13.
Csere: Mócsai 6, Kukla 6, Dani 5/3.
Edző: Elek András.
Az első negyed kemény, kiegyenlített küzdelmet hozott, felváltva estek a kosarak. A vásárhelyiek közül szinte csak Utasi és Balaton szerzett pontot, míg az egriek centereik révén a palánk alatt jeleskedtek. A második tíz perc elején kinti dobásaival elhúzott a hazai csapat (32-25), de az időkérés után Kukla és Czibere kosaraival sikerült felzárkózni. Diakite szorgalmasan szedte a lepattanókat, de az első félidőben több fault állt a neve mellett, mint pont.
A szünet után Utasi révén gyorsan sikerült egyenlíteni, majd Balaton kosaraival átvette a vezetést a Vásárhely (44-46). Ebben a játékrészben remekül védekeztek a vendégek, a hazaiak közül csak a litván Jatulieviecius tudott betalálni.
Az utolsó negyedben érvényesült a Kosársuli jobb erőnléti állapota, és nagyobb akarása, az elfáradt Eger szinte csak büntetőből tudott pontot szerezni. Diakite foghatatlan volt a palánk alatt, Balaton pedig kintről volt eredményes. A végén még Cziberének is volt egy jó sorozata, amivel biztossá vált a vásárhelyi győzelem. A hazaiak hiába zónáztak, hiába támadtak le, a Kosársuli simán győzött. A 62-79-es végeredmény a két csapat közti reálisan különbséget tükrözte.
Elek András: Remek védekezésünknek köszönhetően rendkívül értékes győzelmet szereztünk a kiváló egri együttes ellen. Kiváncsi vagyok, mire leszünk képesek, ha egyszer mindenki jól játszik.