Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Vida Máté: álomdebütálás

Remek játékkal és győzelemmel mutatkozott be a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák kosárlabda-csapatában Vida Máté, a csapat újdonsült irányítója. A nyári felkészülést még Dombóváron kezdő játékos egy évre kölcsönbe kerül Bonifert Domonkos csapatához.
Jobb bemutatkozásról álmodni sem lehet: Vida Máté, a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák B csoportos kosárlabda-csapatának legújabb igazolása 15 ponttal és nagyszerű játékkal vette ki részét a tiszaújvárosi győzelemből. A fiatal, mindössze 23 éves irányító tavaly még a legfelső ligában szereplő Falco KC Szombathelyben pattogtatott, majd az alapozást a Dombóvárban csinálta végig, végül mégis a Szedeákhoz került.

– Már a nyár elején is tett ajánlatot a Szeged, de akkor még az A csoportot tartottam szem előtt, ezért a Dombóvár lett a befutó. Később aztán nem láttam biztosnak a szereplésemet, számomra pedig elsősorban a játéklehetőség a lényeg, így a váltás mellett döntöttem. Múlt szerdán merült fel újra a szegedi lehetőség, csütörtökön már meg is egyeztem a klubbal, pénteken pedig bemutatkoztam a B csoportban, szerencsére győzelemmel – mondta a sportoló, aki egy évre kölcsönbe került a Szedeákhoz. – Tényleg elég jól ment a játék a Tiszaújváros ellen, mivel erőnléti gondjaim nincsenek, de a társakkal való tökéletes kommunikációhoz még el kell telnie egy kis időnek – fogalmazott.

Vida Máté 15 ponttal mutatkozott be a Szedeákban
Vida Máté 15 ponttal mutatkozott be a Szedeákban.

Az irányító elmondta, bár egyelőre csak egy évre kötelezte el magát Szegeden, nagyon tetszenek neki a csapat tervei, így ha egy A csoportra esélyes gárda formálódna az idény során, hosszú távon is el tudná képzelni a jövőjét a Tisza partján.

Vida Máté egyébként kosaras családból származik, édesapja, Vida Béla a Szolnok és a Zalaegerszeg színeiben több éven keresztül szerepelt az élvonalban, testvére, Anna pedig jelenleg is a Győrben játszik, és tagja a magyar válogatott keretének is. – Most végeztem el a Szolnoki Főiskolát, de már azt tervezem, hogy a szegedi tudományegyetemen tovább folytatom tanulmányaimat. Később szeretném magam légiósként is kipróbálni Spanyol- vagy Olaszországban, első lépésként stabil A csoportos játékossá szeretnék válni. Ki tudja, lehet, hogy ez a tervem Szegeden is valóra válik – mondta Vida Máté.

Olvasóink írták

  • 1. playoff 2009. október 06. 17:42
    „Szia Vida Máté!

    Üdvözlünk Szegeden . Csak igy tovább és az A csoport nem is van olyan messze....
    Köszönjük a segítséget Tiszaújban.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó remizett Radzsabovval

Lékó Péter sötéttel döntetlent játszott az azeri Tejmur Radzsabov ellen a kínai Nancsingban zajló… Tovább olvasom